A rituális színház és a misztériumjátékok kortárs értelmezése kapcsán rendezők, színházi szakemberek keresték a választ arra, miként lehet a spiritualitást és a transzcendens élményt élővé és befogadhatóvá tenni a mai színpadon, miközben a színház legmélyebb küldetését kutatták.
A Misztérium a kortárs színpadon című konferencia második napján megrendezett kerekasztal-beszélgetés résztvevői – Vidnyánszky Attila rendező, a Nemzeti Színház igazgatója, Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgató-főrendezője; Sepsi Enikő, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora és Kozma András dramaturg – arról beszélgettek, hogy a mai profán világban a színház hogyan tudja betölteni szakrális szerepét. A beszélgetést Prontvai Vera, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa moderálta.
Vidnyánszky Attila a színpadi teret nem puszta térként, hanem szakrális terepként értelmezte. „Megpróbálunk olyan módon kommunikálni és gesztusokat találni a színpadon, amelyen keresztül nem egyszerűen megmutatunk valamit, hanem a nézővel együtt nyitunk egy égbe nyíló dimenziót” – fogalmazott. Misztériumjátékok közé sorolható rendezéseinél – mint a Csíksomlyói passiónál vagy a Bűn és bűnhődésnél – fontosnak tartotta, hogy a tér ne csupán egy közeg legyen, amit megtöltünk valamivel, hanem egy olyan hely, ahol szakralitással kapcsolatos kérdések tehetők fel. Egy olyan tér, amely teret nyit. A szakrális tér „nem lezár, hanem kinyit, nem mutat, hanem továbbirányít” – fogalmazott. A színészeket pedig egyfajta „stalkereknek” tekinti, akik képesek átvezetni a nézőt egy másik dimenzióba.
Tompa Gábor még mélyebbre ásott a misztérium fogalmában. Számára a misztériumjáték nem csupán színházi forma, hanem világnézet és hit kérdése. „Minden misztériumjáték célja az igazságkeresés, amit nem tudunk elválasztani egy nyelven túli valóságtól – ami a hívők számára és számomra is: Isten” – mondta. Az abszurd drámák kapcsán kiemelte Ionesco és Beckett jelentőségét, mint a 20. század utolsó olyan drámaíróit, akik a megváltásról írtak. A misztériumjáték előadása szerinte rendkívüli áldozatot követel a színészektől – „olyan nehéz dolgot, mint a »Szeresd felebarátodat, mint tenmagadat« parancsa”.
Hozzáteszi, hogy a színésznek bátorságot kell merítenie ahhoz, hogy az egyénisége alá merüljön, azaz senkivé váljon ahhoz, hogy megszólaljon a zene. A színház és különösen a rituális színház lényegét abban látja, hogy megszűnik a történet. „Nem a mese a fontos, hanem az, hogy megtörténik valami, és van egy közös élmény, amiben továbbgondoljuk magunkat és önvizsgálatot tartunk.”
Sepsi Enikő a megélt tapasztalat fontosságát hangsúlyozta. Mint mondta, a misztériumot – eredeti értelmében: titkot – nem lehet intellektuális úton megközelíteni, hanem az átélés, megélés, a Grotowski-féle „üres edény” állapota szükséges hozzá. A rendező és a színész egy olyan közös úton halad, amelynek végkimenetele ismeretlen, csupán annyi bizonyos, hogy valami meg fog történni, és „a kellő pillanatban megtett apró lépések sokaságából tud kialakulni – akár az úrfelmutatás pillanatában – az a kegyelmi állapot, amiért valójában színházba járunk” – fogalmazott. Hozzátette: dramaturgiai eszközökkel segíthetjük ezeket a folyamatokat, de nincs rá biztos recept; vagy megtörténik, vagy nem. Sepsi Enikő ezt a korábbi előadásában elhangzottakra is visszautalva úgy fogalmazta meg, hogy „A csoda akkor jön, amikor te nem vagy!”
Kozma András Vasziljev rendezői munkáján keresztül mutatta be a szakrális és a profán tér metszéspontját. Vasziljev a Jeremiás siralmai rendezésekor arra volt kíváncsi, hogyan válik a misztérium beavatási aktussá, azaz miként és mibe avatódik be a néző, s milyen utat jár be a társulat a misztérium megteremtéséig. Ezért is kezelte sokáig nyílt próbaként az előadást, bevonva a nézőket a misztérium keletkezésének folyamatába.
Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e a mai világi térben, a színházban valódi szakrális eseményt létrehozni, Kozma András Vlagyimir Martinov zeneszerzőt idézte válaszul, aki a „temenosz” fogalmával operál – ez a köztes tér a szent és a profán között, ahol a stalker, a lélekvezetésre hivatott vezető átviszi azokat, akik kiüresedtek, de vágynak a titok megismerésére. Ez a mai művész metaforája is: aki érzékeny a szakralitásra, de még nem tudja teljesen átlépni a határokat.
A résztvevők egyetértettek: a keresett jelenlétet nem a stalkeri erőfeszítés hozza el, hanem a pillanatnyi kegyelem befogadására való öntudatlan tudatosság. Ahogy Tompa Gábor fogalmazott: „Mindig akkor történik meg valami, amikor már nem látjuk benne a küzdést” – utalva a gyermeki hit és játékosság fontosságára.
A beszélgetés összegzéseként elmondható, hogy a spirituális élményt nem lehet előre megírt útmutatás alapján megtapasztalni. Minden ember saját, egyedi módon közelítheti meg a misztériumot. A kortárs színházi előadások is képesek arra, hogy egyfajta szakrális térként működve mélyebb betekintést és a színházi formavilágon keresztül kapaszkodókat kínáljanak ehhez a személyes úthoz.
Június 20-án ünnepélyes keretek között átadták a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait a Balatonfüred Kongresszusi Központban. Legnagyobb büszkeségünkre két oktatónk, Koltai Lajos operatőr-rendező és Piroch Gábor kaszkadőrszakértő is átvehette az elismerést.
Tegnap este a veszprémi Óváros téren a Hogyan tudnék élni nélküled? vetítésével elindult a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle. Az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál idén a száz éve született Makk Károly és Darvas Iván életműve előtt tiszteleg. A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztiválon 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat, melynek jelöltjei között számos SZFE-s kötődésű alkotást találhatunk.
Kotsis Gergely vizsgafilmje, a Ha átkelsz majd a nagy hegyen bekerült az idei MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál versenyprogramjába, és három kategóriában is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjakra: a legjobb kisjátékfilm, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, mit jelentett számára filmre vinni saját forgatókönyvét, valamint, hogy milyen érzés olyan mesterek tanítványának lenni, mint Koltai Lajos és Novák Emil.
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Hagyjál! – a szerelem határai című blokk filmjeit június 21-án 17:30-tól láthatják az érdeklődők a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban.
Queen, Depeche Mode, Uriah, Rolling Stones – csak néhány név azon világhírű együttesek köréből, akikkel Mészáros Sándor, az SZFE műteremmestere együtt dolgozott. Ugyanakkor nemcsak a rockzene nagyjaival hozta össze a sors, színházi világosítóként is olyan színészlegendák munkáját segítette, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván vagy Sinkovits Imre. Ez pedig még mindig nem a teljes repertoár; nem hiába éreztük úgy az interjú után, hogy a műteremmesternek több élet is megadatott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: június 16-án a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Megértésüket köszönjük! című blokk filmjeit június 20-án 15 órától láthatják az érdeklődők a veszprémi Expresszóban.