Lázár Balázs Artisjus előadóművészeti díjat kapott
2023 december 13., szerda 10:32.
Dr. Lázár Balázs költő, színművész, az SZFE másodéves dramaturg osztályának társosztályvezetője Artisjus előadóművészeti díjat kapott Tallián Mariann színművész-íróval közösen, akivel húsz éve hoznak létre versszínházi előadásokat a Ketten a versben művészeti formáció kötetében. A nemrég megjelent kötetében a koronavírus és a trianoni békediktátum szoros kapcsolatát boncolgatja. A gondolatokat letisztultan, közéleti és történelmi síkon egyaránt érintve, Lázár Balázs olyan kihívásokat tár elénk, melyek a karanténok és tények korszakában különleges hangsúlyt kapnak. Az évszázados emlék és a jelen kihívásai találkoznak, miközben a költő arra ösztönöz, hogy nézzük meg tekintetünkben a múlt karcolatait és engedjük, hogy a hiányok újra építsék fel önmagunkat. A szavak mögött rejtőző mélységekben feltárul a trianoni tükör, amelyben a van és a nincs, a tegnap és a holnap összefonódik és a költő szavai olyan képet festenek, amely az elmúlt év szorításában különleges jelentőséggel bír. A kötetről Lázár Balázs oktatónkkal beszélgettünk.
A pandémia alatt születtek meg azok a szövegek, amelyeket nemrég kötetbe rendeztél, az pedig meg is jelent. Mindenkire másképp hatott az az időszak, amit még senki nem tapasztalt, rád éppen úgy, hogy verseket írtál. Mesélj kérlek erről az időszakról.
Nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy roppant váratlanul ért a covid-féle időszak, és egyfajta megállított időként éltem meg. Az ünnepek alatt képesek vagyunk átélni a megállított idő fogalmát, ugyanakkor ez valamiféle fordított megállított idő volt, ha szabad ezzel a képzavarral körbeírnom azt a megfoghatatlan történést, ami abban az időben lezajlott bennem.
Azok közé az alkotók közé tartoztál, akiknek az összes munkája leállt azon a bizonyos márciusi napon?
A színházi munkáim természetesen azonnal leálltak, emiatt az első néhány hét kifejezetten ijesztő volt, de szerencsére viszonylag gyorsan felsorakoztak azok az érdekes online lehetőségek, amiket végül meg is tudtam valósítani. Mindezek a munkák természetesen nem lettek volna elégségesek a család fenntartásához, de még ebben a helyzetben is szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a covid előtt nem sokkal nyertem el a Térey-ösztöndíjat, ami megmentett az anyagi csődtől.
Rögtön megszületett a gondolat és az igény benned, hogy felhasználva a különleges élethelyzetet – ami természetéből fakadóan soha nem látott szabadidővel is ellátott –, alkotásra fordítsad? Milyen formában gondolkodtál?
Mindenképpen klasszikus formát szerettem volna, leginkább eclogákban gondolkodtam, ahogy Radnóti is, azokban a nehéz időkben, ami egyfajta keretet, fogódzkodót adott az egyre szétesettebb világban. Ez történt velünk is, természetesen nem ugyanabban a formában, de darabjaira estünk szét mi is. Szereplíra is szerepel az írásokban, ahol költőként jelenek meg. Ezt a formát találtam arra, hogy feldolgozzam azt, ami első látásra feldolgozhatatlannak tűnt.
2020… A versek reflektálnak Trianon 100. évfordulójára.
Így van. Fontosnak éreztem ezt a kerek évfordulót, amit lényegében a pandémia ijedtsége elmosott, pedig nagyon fontos lett volna, ha ennek alkalmával történik valamiféle társadalmi megmozdulás annak érdekében, hogy végre a száz évvel ezelőtt történteket közösen fel tudjuk dolgozni. Felszabadítani a kollektív tudattalanból ezt a mély traumát. Meg kellene találnunk a módját, hogy jól beszéljünk erről.
Mit értesz az alatt, hogy jól kellene beszélni róla?
Az elmúlt ötven évben ez egy agyonhallgatott téma volt. Tudományos alapossággal, össztársadalmi szinten kellett volna tudni ezt feldolgozni, de ez nem történt meg. Ez azért kulcskérdés, amiért az egyénnél is az, hogy beszélni tudjon az őt nyomasztó traumákról. Ha erre nem vagyunk képesek, még évtizedek múlva is ugyanazok a problémák fognak bennünket belülről rágni, ami csak idő kérdése, de fel is emészti az embert. Nincs ez másképp a társadalmi traumákkal sem.
A feldolgozásban mindenkinek van felelőssége, ugyanakkor a civileknek egészen más, mint a művészeknek és az alkotói közegeknek. Te, mint alkotó ember, hogyan teszel lépéseket a feldolgozás felé?
Sok munkát tettem bele abba, hogy az akkori kor viszonyait elmélyülten tanulmányozzam. Végig az volt a kérdés, ami egy színházi előadásnál is, hogy nekünk ma mit jelent Trianon, és megértettük, hogy mit jelent: arra kell rájönnünk, hogyan tud bennünket előre vinni olyankor, amikor épp egy paradigmaváltás korszakát éljük. Roppant fontos lenne az identitásunk miatt is végre szembenézni a száz évvel ezelőtt történtekkel.
Hogy élted meg alkotási szempontból a covid alatt hirtelen rád szakadt szabadidőt? Egészen új gondolataidat öntötted formába, vagy az időhiány miatt összegyűlt, eddig meg nem fogalmazott gondolatokat vetetted papírra?
Maga a váratlan, soha nem látott helyzet alapvetően határozta meg azokat a formákat, amiket végül ezek a munkák kaptak. Sok minden még mindig nem tisztázódott le, egyvalami azonban igen: a szeretet és a kegyelmi állapot az, ami lehetővé tette a megszületésüket. Amikor szeretetről beszélek, akkor arról is, hogy mennyire fontos lenne „visszaszeretni” saját magunkat is, megbocsájtani – elsősorban önmagunknak. A kegyelem szóból a „kegy” régen kedvet is jelentett, nekem pedig azt, hogy a Jóisten jókedvéből teremtetett a világ. Tehát szükségünk van valamiféle belső jókedvre, hogy ezeken a traumákon túl tudjuk magunkat tenni. Amikor a covid legrosszabb időszakát éltük, amikor komoly nehézségeket jelentett sok-sok embernek az egzisztenciális helyzet, mély depressziós időszakokat éltem meg magam is. Nehéz volt azt a bizonyos belső jókedvet megőrizni, nem is tudtam… Tulajdonképpen a 20. századnak lett vége a coviddal, és most valami egészen új dolog jön a háborúkkal, a mesterséges intelligenciával, a globális felmelegedéssel – és még lehetne sorolni. Az újdonságnak persze megvan a maga izgalma és varázsa, ugyanakkor a bizonytalanság roppant nyomasztó. A színház, ami a mi otthonunk, közegünk, ebben az elektronikai-technikai robbanásban – főleg a covid után – hihetetlenül felértékelődött. Tele vannak a színházak. A pandémia pont azt mutatta meg, hogy bármennyire is tud gyorsan reagálni a 21. század embere, vannak meg hozzá a technika eszközei is, az élet bizonyos területei (egyelőre) nem vihetők át az online térbe, vagy csak részlegesen és bizonyos időtartamra. Kell a személyes kontaktus, kell az igazi színházi élmény…
Egyéb hírek
Nem a válasz a lényeg, hanem a kérdés! – Can Togay előadása az SZFE-n a mesterséges intelligencia használatáról
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
Művészeti-igazgatási menedzsereket képez az SZFE
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
„Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni” – interjú Antal Zsolttal, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetőjével
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
41 hallgató 1 kattintás: elkészült a végzős hallgatók portfóliója
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.
Bemutatkozott a mozi új generációja – ilyen volt az első CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) első alkalommal rendezte meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált 2025. november 14–15. között az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A fesztivál az idén 160 éves SZFE jubileumi programsorozatának részeként négy országból 24 fiatal filmes alkotásait mutatta meg, emellett szakmai programok és közönségtalálkozók színesítették a kétnapos programot.
Elindult az első CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál
Két nap, négy ország, 24 rövidfilm – indul a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál Budapest, 2025. november 13. – A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) november 14–15. között első alkalommal rendezi meg a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szervezésében és a Nemzeti Filmintézet támogatásával megvalósuló eseményen, négy ország fiatal tehetségei mutatják be alkotásaikat. A vetítések mellett workshopok és kerekasztal-beszélgetések biztosítanak teret a nemzetközi párbeszédhez és a kreatív együttműködéshez.
Együttműködik az SZFE és a VERITAS
Ünnepélyes keretek között írta alá együttműködési megállapodását a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) és a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár november 11-én, az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dokumentumot prof. dr. habil. Sepsi Enikő, az SZFE rektora és prof. dr. habil. Szakály Sándor, DSc, a VERITAS főigazgatója látta el kézjegyével.
A modern Prométheusz nyomában
Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.
