Lázár Balázs Artisjus előadóművészeti díjat kapott
2023 december 13., szerda 10:32.
Dr. Lázár Balázs költő, színművész, az SZFE másodéves dramaturg osztályának társosztályvezetője Artisjus előadóművészeti díjat kapott Tallián Mariann színművész-íróval közösen, akivel húsz éve hoznak létre versszínházi előadásokat a Ketten a versben művészeti formáció kötetében. A nemrég megjelent kötetében a koronavírus és a trianoni békediktátum szoros kapcsolatát boncolgatja. A gondolatokat letisztultan, közéleti és történelmi síkon egyaránt érintve, Lázár Balázs olyan kihívásokat tár elénk, melyek a karanténok és tények korszakában különleges hangsúlyt kapnak. Az évszázados emlék és a jelen kihívásai találkoznak, miközben a költő arra ösztönöz, hogy nézzük meg tekintetünkben a múlt karcolatait és engedjük, hogy a hiányok újra építsék fel önmagunkat. A szavak mögött rejtőző mélységekben feltárul a trianoni tükör, amelyben a van és a nincs, a tegnap és a holnap összefonódik és a költő szavai olyan képet festenek, amely az elmúlt év szorításában különleges jelentőséggel bír. A kötetről Lázár Balázs oktatónkkal beszélgettünk.
A pandémia alatt születtek meg azok a szövegek, amelyeket nemrég kötetbe rendeztél, az pedig meg is jelent. Mindenkire másképp hatott az az időszak, amit még senki nem tapasztalt, rád éppen úgy, hogy verseket írtál. Mesélj kérlek erről az időszakról.
Nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy roppant váratlanul ért a covid-féle időszak, és egyfajta megállított időként éltem meg. Az ünnepek alatt képesek vagyunk átélni a megállított idő fogalmát, ugyanakkor ez valamiféle fordított megállított idő volt, ha szabad ezzel a képzavarral körbeírnom azt a megfoghatatlan történést, ami abban az időben lezajlott bennem.
Azok közé az alkotók közé tartoztál, akiknek az összes munkája leállt azon a bizonyos márciusi napon?
A színházi munkáim természetesen azonnal leálltak, emiatt az első néhány hét kifejezetten ijesztő volt, de szerencsére viszonylag gyorsan felsorakoztak azok az érdekes online lehetőségek, amiket végül meg is tudtam valósítani. Mindezek a munkák természetesen nem lettek volna elégségesek a család fenntartásához, de még ebben a helyzetben is szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a covid előtt nem sokkal nyertem el a Térey-ösztöndíjat, ami megmentett az anyagi csődtől.
Rögtön megszületett a gondolat és az igény benned, hogy felhasználva a különleges élethelyzetet – ami természetéből fakadóan soha nem látott szabadidővel is ellátott –, alkotásra fordítsad? Milyen formában gondolkodtál?
Mindenképpen klasszikus formát szerettem volna, leginkább eclogákban gondolkodtam, ahogy Radnóti is, azokban a nehéz időkben, ami egyfajta keretet, fogódzkodót adott az egyre szétesettebb világban. Ez történt velünk is, természetesen nem ugyanabban a formában, de darabjaira estünk szét mi is. Szereplíra is szerepel az írásokban, ahol költőként jelenek meg. Ezt a formát találtam arra, hogy feldolgozzam azt, ami első látásra feldolgozhatatlannak tűnt.
2020… A versek reflektálnak Trianon 100. évfordulójára.
Így van. Fontosnak éreztem ezt a kerek évfordulót, amit lényegében a pandémia ijedtsége elmosott, pedig nagyon fontos lett volna, ha ennek alkalmával történik valamiféle társadalmi megmozdulás annak érdekében, hogy végre a száz évvel ezelőtt történteket közösen fel tudjuk dolgozni. Felszabadítani a kollektív tudattalanból ezt a mély traumát. Meg kellene találnunk a módját, hogy jól beszéljünk erről.
Mit értesz az alatt, hogy jól kellene beszélni róla?
Az elmúlt ötven évben ez egy agyonhallgatott téma volt. Tudományos alapossággal, össztársadalmi szinten kellett volna tudni ezt feldolgozni, de ez nem történt meg. Ez azért kulcskérdés, amiért az egyénnél is az, hogy beszélni tudjon az őt nyomasztó traumákról. Ha erre nem vagyunk képesek, még évtizedek múlva is ugyanazok a problémák fognak bennünket belülről rágni, ami csak idő kérdése, de fel is emészti az embert. Nincs ez másképp a társadalmi traumákkal sem.
A feldolgozásban mindenkinek van felelőssége, ugyanakkor a civileknek egészen más, mint a művészeknek és az alkotói közegeknek. Te, mint alkotó ember, hogyan teszel lépéseket a feldolgozás felé?
Sok munkát tettem bele abba, hogy az akkori kor viszonyait elmélyülten tanulmányozzam. Végig az volt a kérdés, ami egy színházi előadásnál is, hogy nekünk ma mit jelent Trianon, és megértettük, hogy mit jelent: arra kell rájönnünk, hogyan tud bennünket előre vinni olyankor, amikor épp egy paradigmaváltás korszakát éljük. Roppant fontos lenne az identitásunk miatt is végre szembenézni a száz évvel ezelőtt történtekkel.
Hogy élted meg alkotási szempontból a covid alatt hirtelen rád szakadt szabadidőt? Egészen új gondolataidat öntötted formába, vagy az időhiány miatt összegyűlt, eddig meg nem fogalmazott gondolatokat vetetted papírra?
Maga a váratlan, soha nem látott helyzet alapvetően határozta meg azokat a formákat, amiket végül ezek a munkák kaptak. Sok minden még mindig nem tisztázódott le, egyvalami azonban igen: a szeretet és a kegyelmi állapot az, ami lehetővé tette a megszületésüket. Amikor szeretetről beszélek, akkor arról is, hogy mennyire fontos lenne „visszaszeretni” saját magunkat is, megbocsájtani – elsősorban önmagunknak. A kegyelem szóból a „kegy” régen kedvet is jelentett, nekem pedig azt, hogy a Jóisten jókedvéből teremtetett a világ. Tehát szükségünk van valamiféle belső jókedvre, hogy ezeken a traumákon túl tudjuk magunkat tenni. Amikor a covid legrosszabb időszakát éltük, amikor komoly nehézségeket jelentett sok-sok embernek az egzisztenciális helyzet, mély depressziós időszakokat éltem meg magam is. Nehéz volt azt a bizonyos belső jókedvet megőrizni, nem is tudtam… Tulajdonképpen a 20. századnak lett vége a coviddal, és most valami egészen új dolog jön a háborúkkal, a mesterséges intelligenciával, a globális felmelegedéssel – és még lehetne sorolni. Az újdonságnak persze megvan a maga izgalma és varázsa, ugyanakkor a bizonytalanság roppant nyomasztó. A színház, ami a mi otthonunk, közegünk, ebben az elektronikai-technikai robbanásban – főleg a covid után – hihetetlenül felértékelődött. Tele vannak a színházak. A pandémia pont azt mutatta meg, hogy bármennyire is tud gyorsan reagálni a 21. század embere, vannak meg hozzá a technika eszközei is, az élet bizonyos területei (egyelőre) nem vihetők át az online térbe, vagy csak részlegesen és bizonyos időtartamra. Kell a személyes kontaktus, kell az igazi színházi élmény…
Egyéb hírek
Kulisszatitkok a kaszkadőr szakmából – Lezsák Levente az Alkotóműhelyek Hetén
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a „natural horsemanship” módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Alkotásból érték, ötletből jövő
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Útkeresés és lehetőségek a művészeti pályán – karriertanácsadás az Alkotóműhelyek Hetén
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek az Erasmus-hallgatók az SZFE-re
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.
Elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n - fókuszban a film, a televízió és az irodalom
Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.
Kiemelkedő SZFE-s szakmai teljesítmények elismerése a Magyar Filmakadémián
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
