Lázár Balázs Artisjus előadóművészeti díjat kapott
2023 december 13., szerda 10:32.
Dr. Lázár Balázs költő, színművész, az SZFE másodéves dramaturg osztályának társosztályvezetője Artisjus előadóművészeti díjat kapott Tallián Mariann színművész-íróval közösen, akivel húsz éve hoznak létre versszínházi előadásokat a Ketten a versben művészeti formáció kötetében. A nemrég megjelent kötetében a koronavírus és a trianoni békediktátum szoros kapcsolatát boncolgatja. A gondolatokat letisztultan, közéleti és történelmi síkon egyaránt érintve, Lázár Balázs olyan kihívásokat tár elénk, melyek a karanténok és tények korszakában különleges hangsúlyt kapnak. Az évszázados emlék és a jelen kihívásai találkoznak, miközben a költő arra ösztönöz, hogy nézzük meg tekintetünkben a múlt karcolatait és engedjük, hogy a hiányok újra építsék fel önmagunkat. A szavak mögött rejtőző mélységekben feltárul a trianoni tükör, amelyben a van és a nincs, a tegnap és a holnap összefonódik és a költő szavai olyan képet festenek, amely az elmúlt év szorításában különleges jelentőséggel bír. A kötetről Lázár Balázs oktatónkkal beszélgettünk.
A pandémia alatt születtek meg azok a szövegek, amelyeket nemrég kötetbe rendeztél, az pedig meg is jelent. Mindenkire másképp hatott az az időszak, amit még senki nem tapasztalt, rád éppen úgy, hogy verseket írtál. Mesélj kérlek erről az időszakról.
Nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy roppant váratlanul ért a covid-féle időszak, és egyfajta megállított időként éltem meg. Az ünnepek alatt képesek vagyunk átélni a megállított idő fogalmát, ugyanakkor ez valamiféle fordított megállított idő volt, ha szabad ezzel a képzavarral körbeírnom azt a megfoghatatlan történést, ami abban az időben lezajlott bennem.
Azok közé az alkotók közé tartoztál, akiknek az összes munkája leállt azon a bizonyos márciusi napon?
A színházi munkáim természetesen azonnal leálltak, emiatt az első néhány hét kifejezetten ijesztő volt, de szerencsére viszonylag gyorsan felsorakoztak azok az érdekes online lehetőségek, amiket végül meg is tudtam valósítani. Mindezek a munkák természetesen nem lettek volna elégségesek a család fenntartásához, de még ebben a helyzetben is szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a covid előtt nem sokkal nyertem el a Térey-ösztöndíjat, ami megmentett az anyagi csődtől.
Rögtön megszületett a gondolat és az igény benned, hogy felhasználva a különleges élethelyzetet – ami természetéből fakadóan soha nem látott szabadidővel is ellátott –, alkotásra fordítsad? Milyen formában gondolkodtál?
Mindenképpen klasszikus formát szerettem volna, leginkább eclogákban gondolkodtam, ahogy Radnóti is, azokban a nehéz időkben, ami egyfajta keretet, fogódzkodót adott az egyre szétesettebb világban. Ez történt velünk is, természetesen nem ugyanabban a formában, de darabjaira estünk szét mi is. Szereplíra is szerepel az írásokban, ahol költőként jelenek meg. Ezt a formát találtam arra, hogy feldolgozzam azt, ami első látásra feldolgozhatatlannak tűnt.
2020… A versek reflektálnak Trianon 100. évfordulójára.
Így van. Fontosnak éreztem ezt a kerek évfordulót, amit lényegében a pandémia ijedtsége elmosott, pedig nagyon fontos lett volna, ha ennek alkalmával történik valamiféle társadalmi megmozdulás annak érdekében, hogy végre a száz évvel ezelőtt történteket közösen fel tudjuk dolgozni. Felszabadítani a kollektív tudattalanból ezt a mély traumát. Meg kellene találnunk a módját, hogy jól beszéljünk erről.
Mit értesz az alatt, hogy jól kellene beszélni róla?
Az elmúlt ötven évben ez egy agyonhallgatott téma volt. Tudományos alapossággal, össztársadalmi szinten kellett volna tudni ezt feldolgozni, de ez nem történt meg. Ez azért kulcskérdés, amiért az egyénnél is az, hogy beszélni tudjon az őt nyomasztó traumákról. Ha erre nem vagyunk képesek, még évtizedek múlva is ugyanazok a problémák fognak bennünket belülről rágni, ami csak idő kérdése, de fel is emészti az embert. Nincs ez másképp a társadalmi traumákkal sem.
A feldolgozásban mindenkinek van felelőssége, ugyanakkor a civileknek egészen más, mint a művészeknek és az alkotói közegeknek. Te, mint alkotó ember, hogyan teszel lépéseket a feldolgozás felé?
Sok munkát tettem bele abba, hogy az akkori kor viszonyait elmélyülten tanulmányozzam. Végig az volt a kérdés, ami egy színházi előadásnál is, hogy nekünk ma mit jelent Trianon, és megértettük, hogy mit jelent: arra kell rájönnünk, hogyan tud bennünket előre vinni olyankor, amikor épp egy paradigmaváltás korszakát éljük. Roppant fontos lenne az identitásunk miatt is végre szembenézni a száz évvel ezelőtt történtekkel.
Hogy élted meg alkotási szempontból a covid alatt hirtelen rád szakadt szabadidőt? Egészen új gondolataidat öntötted formába, vagy az időhiány miatt összegyűlt, eddig meg nem fogalmazott gondolatokat vetetted papírra?
Maga a váratlan, soha nem látott helyzet alapvetően határozta meg azokat a formákat, amiket végül ezek a munkák kaptak. Sok minden még mindig nem tisztázódott le, egyvalami azonban igen: a szeretet és a kegyelmi állapot az, ami lehetővé tette a megszületésüket. Amikor szeretetről beszélek, akkor arról is, hogy mennyire fontos lenne „visszaszeretni” saját magunkat is, megbocsájtani – elsősorban önmagunknak. A kegyelem szóból a „kegy” régen kedvet is jelentett, nekem pedig azt, hogy a Jóisten jókedvéből teremtetett a világ. Tehát szükségünk van valamiféle belső jókedvre, hogy ezeken a traumákon túl tudjuk magunkat tenni. Amikor a covid legrosszabb időszakát éltük, amikor komoly nehézségeket jelentett sok-sok embernek az egzisztenciális helyzet, mély depressziós időszakokat éltem meg magam is. Nehéz volt azt a bizonyos belső jókedvet megőrizni, nem is tudtam… Tulajdonképpen a 20. századnak lett vége a coviddal, és most valami egészen új dolog jön a háborúkkal, a mesterséges intelligenciával, a globális felmelegedéssel – és még lehetne sorolni. Az újdonságnak persze megvan a maga izgalma és varázsa, ugyanakkor a bizonytalanság roppant nyomasztó. A színház, ami a mi otthonunk, közegünk, ebben az elektronikai-technikai robbanásban – főleg a covid után – hihetetlenül felértékelődött. Tele vannak a színházak. A pandémia pont azt mutatta meg, hogy bármennyire is tud gyorsan reagálni a 21. század embere, vannak meg hozzá a technika eszközei is, az élet bizonyos területei (egyelőre) nem vihetők át az online térbe, vagy csak részlegesen és bizonyos időtartamra. Kell a személyes kontaktus, kell az igazi színházi élmény…
Egyéb hírek
Újra vár az Alkotóműhelyek Hete!
Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.
Rockosított Hamlet tavaly végzett hallgatónkkal a főszerepben
A Békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 1-jén Shakespeare-Zalán Tibor-Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Célegyenesben A cirkuszhercegnő az Operettszínházban
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
Vár a színpad! – új mesterkurzusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás, hangképzés és egy kombinált mozgás-hangképzés tematika mentén. A mozgás mesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
Oscar-díjra jelölték Jancsó Dávidot, A brutalista magyar vágóját
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.
Elhunyt Mádi Szabó Katalin
Fájdalommal értesültünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori oktatója, Mádi Szabó Katalin haláláról, aki 95 éves korában hunyt el. Mádi Szabó Katalin húsz évig dolgozott énektanárként az akkor még főiskolán, mely tevékenységet egészen nyolcvan éves koráig folytatta, csupán a 2010-es évek elején vonult vissza.
„Színházba járni nem hasznos, hanem elengedhetetlen” – interjú Győrei Zsolttal a magyar kultúra napján
Mi a kultúra haszna, és hogyan lehet az irodalmi műveltség értékeit átadni a mai hallgatóknak? Mi jelenti korunkban a nagyobb kihívást: az eredetiség vagy az arra való igény eltűnése? – többek között erről is beszélgettünk Győrei Zsolt drámaíró, műfordító és dramaturg oktatónkkal a magyar kultúra napja alkalmából.
Mindenki vétkezik – Karamazov bemutató
„Nem rendezni akartam, hanem egy közös történetet megalkotni, amire mindig emlékezni fogunk” – mondja Szarvas József, a negyedéves prózai színészosztály vezetője, aki Dosztojevszkij egyik örök érvényű darabját, a Karamazov testvéreket vitte színpadra az osztállyal. Az egyik összpróbán mi is ott voltunk.
