Lázár Balázs Artisjus előadóművészeti díjat kapott
2023 december 13., szerda 10:32.
Dr. Lázár Balázs költő, színművész, az SZFE másodéves dramaturg osztályának társosztályvezetője Artisjus előadóművészeti díjat kapott Tallián Mariann színművész-íróval közösen, akivel húsz éve hoznak létre versszínházi előadásokat a Ketten a versben művészeti formáció kötetében. A nemrég megjelent kötetében a koronavírus és a trianoni békediktátum szoros kapcsolatát boncolgatja. A gondolatokat letisztultan, közéleti és történelmi síkon egyaránt érintve, Lázár Balázs olyan kihívásokat tár elénk, melyek a karanténok és tények korszakában különleges hangsúlyt kapnak. Az évszázados emlék és a jelen kihívásai találkoznak, miközben a költő arra ösztönöz, hogy nézzük meg tekintetünkben a múlt karcolatait és engedjük, hogy a hiányok újra építsék fel önmagunkat. A szavak mögött rejtőző mélységekben feltárul a trianoni tükör, amelyben a van és a nincs, a tegnap és a holnap összefonódik és a költő szavai olyan képet festenek, amely az elmúlt év szorításában különleges jelentőséggel bír. A kötetről Lázár Balázs oktatónkkal beszélgettünk.
A pandémia alatt születtek meg azok a szövegek, amelyeket nemrég kötetbe rendeztél, az pedig meg is jelent. Mindenkire másképp hatott az az időszak, amit még senki nem tapasztalt, rád éppen úgy, hogy verseket írtál. Mesélj kérlek erről az időszakról.
Nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy roppant váratlanul ért a covid-féle időszak, és egyfajta megállított időként éltem meg. Az ünnepek alatt képesek vagyunk átélni a megállított idő fogalmát, ugyanakkor ez valamiféle fordított megállított idő volt, ha szabad ezzel a képzavarral körbeírnom azt a megfoghatatlan történést, ami abban az időben lezajlott bennem.
Azok közé az alkotók közé tartoztál, akiknek az összes munkája leállt azon a bizonyos márciusi napon?
A színházi munkáim természetesen azonnal leálltak, emiatt az első néhány hét kifejezetten ijesztő volt, de szerencsére viszonylag gyorsan felsorakoztak azok az érdekes online lehetőségek, amiket végül meg is tudtam valósítani. Mindezek a munkák természetesen nem lettek volna elégségesek a család fenntartásához, de még ebben a helyzetben is szerencsésnek mondhattam magam, hiszen a covid előtt nem sokkal nyertem el a Térey-ösztöndíjat, ami megmentett az anyagi csődtől.
Rögtön megszületett a gondolat és az igény benned, hogy felhasználva a különleges élethelyzetet – ami természetéből fakadóan soha nem látott szabadidővel is ellátott –, alkotásra fordítsad? Milyen formában gondolkodtál?
Mindenképpen klasszikus formát szerettem volna, leginkább eclogákban gondolkodtam, ahogy Radnóti is, azokban a nehéz időkben, ami egyfajta keretet, fogódzkodót adott az egyre szétesettebb világban. Ez történt velünk is, természetesen nem ugyanabban a formában, de darabjaira estünk szét mi is. Szereplíra is szerepel az írásokban, ahol költőként jelenek meg. Ezt a formát találtam arra, hogy feldolgozzam azt, ami első látásra feldolgozhatatlannak tűnt.
2020… A versek reflektálnak Trianon 100. évfordulójára.
Így van. Fontosnak éreztem ezt a kerek évfordulót, amit lényegében a pandémia ijedtsége elmosott, pedig nagyon fontos lett volna, ha ennek alkalmával történik valamiféle társadalmi megmozdulás annak érdekében, hogy végre a száz évvel ezelőtt történteket közösen fel tudjuk dolgozni. Felszabadítani a kollektív tudattalanból ezt a mély traumát. Meg kellene találnunk a módját, hogy jól beszéljünk erről.
Mit értesz az alatt, hogy jól kellene beszélni róla?
Az elmúlt ötven évben ez egy agyonhallgatott téma volt. Tudományos alapossággal, össztársadalmi szinten kellett volna tudni ezt feldolgozni, de ez nem történt meg. Ez azért kulcskérdés, amiért az egyénnél is az, hogy beszélni tudjon az őt nyomasztó traumákról. Ha erre nem vagyunk képesek, még évtizedek múlva is ugyanazok a problémák fognak bennünket belülről rágni, ami csak idő kérdése, de fel is emészti az embert. Nincs ez másképp a társadalmi traumákkal sem.
A feldolgozásban mindenkinek van felelőssége, ugyanakkor a civileknek egészen más, mint a művészeknek és az alkotói közegeknek. Te, mint alkotó ember, hogyan teszel lépéseket a feldolgozás felé?
Sok munkát tettem bele abba, hogy az akkori kor viszonyait elmélyülten tanulmányozzam. Végig az volt a kérdés, ami egy színházi előadásnál is, hogy nekünk ma mit jelent Trianon, és megértettük, hogy mit jelent: arra kell rájönnünk, hogyan tud bennünket előre vinni olyankor, amikor épp egy paradigmaváltás korszakát éljük. Roppant fontos lenne az identitásunk miatt is végre szembenézni a száz évvel ezelőtt történtekkel.
Hogy élted meg alkotási szempontból a covid alatt hirtelen rád szakadt szabadidőt? Egészen új gondolataidat öntötted formába, vagy az időhiány miatt összegyűlt, eddig meg nem fogalmazott gondolatokat vetetted papírra?
Maga a váratlan, soha nem látott helyzet alapvetően határozta meg azokat a formákat, amiket végül ezek a munkák kaptak. Sok minden még mindig nem tisztázódott le, egyvalami azonban igen: a szeretet és a kegyelmi állapot az, ami lehetővé tette a megszületésüket. Amikor szeretetről beszélek, akkor arról is, hogy mennyire fontos lenne „visszaszeretni” saját magunkat is, megbocsájtani – elsősorban önmagunknak. A kegyelem szóból a „kegy” régen kedvet is jelentett, nekem pedig azt, hogy a Jóisten jókedvéből teremtetett a világ. Tehát szükségünk van valamiféle belső jókedvre, hogy ezeken a traumákon túl tudjuk magunkat tenni. Amikor a covid legrosszabb időszakát éltük, amikor komoly nehézségeket jelentett sok-sok embernek az egzisztenciális helyzet, mély depressziós időszakokat éltem meg magam is. Nehéz volt azt a bizonyos belső jókedvet megőrizni, nem is tudtam… Tulajdonképpen a 20. századnak lett vége a coviddal, és most valami egészen új dolog jön a háborúkkal, a mesterséges intelligenciával, a globális felmelegedéssel – és még lehetne sorolni. Az újdonságnak persze megvan a maga izgalma és varázsa, ugyanakkor a bizonytalanság roppant nyomasztó. A színház, ami a mi otthonunk, közegünk, ebben az elektronikai-technikai robbanásban – főleg a covid után – hihetetlenül felértékelődött. Tele vannak a színházak. A pandémia pont azt mutatta meg, hogy bármennyire is tud gyorsan reagálni a 21. század embere, vannak meg hozzá a technika eszközei is, az élet bizonyos területei (egyelőre) nem vihetők át az online térbe, vagy csak részlegesen és bizonyos időtartamra. Kell a személyes kontaktus, kell az igazi színházi élmény…
Egyéb hírek
Elkezdődött a 45. Magyar Filmszemle – ezeket az SZFE-s filmeket nézhetjük meg
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
Élmezőnyben az SZFE a művészeti és művészetközvetítési képzési terület rangsorában
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.
Mária örök útjairól – beszélgetés dr. Tari János operatőr-filmrendezővel
Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.
„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.
Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.
