Az Országgyűlés döntése alapján Magyarország a 2025-ös és 2026-os évet a „Magyar Tudomány Éveként” ünnepli, a Magyar Tudományos Akadémia és annak Könyvtára alapításának 200 éves évfordulójának alkalmából.
A programsorozat szervezésében a Kulturális és Innovációs Minisztérium koordinatív szerepet játszik a Nemzeti Innovációs Ügynökségen (NIÜ) keresztül.
A programokat az MTA, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN), a közgyűjtemények, a NKFIH, MISZ, FKA, SZTNH, NTA, DOSZ, HÖOK, valamint a hazai és külhoni más tudományos közösségek szervezik.
A Nemzeti Innovációs Ügynökség a Magyar Tudomány Évében különleges csapatot épít, amelyhez Tudományos Nagyköveteket keres.
Olyan 16 és 28 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik szeretnek csapatban dolgozni és nyitottak új dolgok tanulására.
ÉS hogy mit ajánlanak Tudományos Nagyköveteiknek?
Részletek és regisztráció az alábbi oldalon.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

