Lukács Sándor: Örömmel és meghatódva várom az ünnepséget

B. Török Fruzsina
2022 szeptember 9., péntek 17:56.
Share

Lukács Sándor Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színész, költő, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja 1968-1972 között volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, aki szeptember 12-én veheti át Arany diplomáját. Ennek alkalmából beszélgettünk a színművésszel.

Ha jól tudom, mindig is színész szeretett volna lenni. De az oda vezető út nem volt egyenes. Mesélne erről?
Nem ment egyszerűen a dolog, ez igaz? Ugyanis annak ellenére, hogy amióta az eszemet tudom, színész akartam lenni, az első felvételi második rostáján kirúgtak. A második próbálkozásom sem volt sikeresebb, szintén a második rostán estem ki, majd a harmadik felvételi vizsgán pedig az utolsó, tehát a harmadik rostán buktam el. Bizony, csak negyedszerre sikerült bejutnom az egyetemre, illetve akkor még a főiskolára.

Hogy érintette Önt ez a sok kudarc?
Akkor nagyon fájdalmas volt, de utólag már tudom, sőt, már akkor is sejtettem, hogy nagyon hasznos volt az a pár év, amit a főiskola előtt először a Thália Színházban, majd a Nemzeti Színház stúdiójában töltöttem. A Tháliában akkor Kazimir Károly volt az igazgató, illetve főrendező. Ide kerültem be fellépti díjas segédszínésznek. Ez azért volt nagy dolog, mert Kazimir abban az időben maga köré gyűjtötte a kor nagy színészeit, akik az akkori rendszer ideológiájának nem feleltek meg. Ebbe a körbe tartozott bele Kovács Károly, Dajka Margit, Somogyvári Rudolf és Latinovits Zoltán, aki épp abban az időben veszett össze először Várkonyi Zoltánnal. Nagyon erős társulat alakult ki, és nagy szerencsémre majdnem minden előadásba én magam is bekerülhettem. Az egyik legemlékezetesebb előadás Thomas Mann Mario és a varázsló volt, amiben Latinovits egészen varázslatos alakítást nyújtott. És én ott lehettem több, mint negyven alkalommal, és testközelből figyelhettem őt, mint Cipollát. Ez meghatározó élmény volt a későbbi pályám során, sőt, egész mostanáig erősen él bennem ez a meglehetősen szuggesztív alakítás. Egy évet töltöttem el a Tháliában, majd amikor Major Tamás elindította a Nemzeti Színház stúdióját, ott folytattam segédszínész éveimet. Alapító csapattagként olyan neveket tudok még felsorolni, Mint Andorai Péter, Szacsvay László, Bánsági Ildikó, Lázár Kati, Martin Márta, és még sorolhatnám. Szerencsére mindenkiből jelentős színész vált. Csodálatos évek voltak. De mániákusan azt akartam, hogy bekerüljek a főiskolára. Annyira eltökélt voltam, hogy a három sikertelenség sem tántorított el attól, hogy negyedjére is nekifussak. Hittem, hogy a sorsom ezt a hivatást adta nekem.

Milyen emlékeket őriz a főiskolai évekről?
Nehezet kérdez, olyan rég volt már. Sok feladatunk volt, az biztos. Két rendező vizsgára azért emlékszem. Velünk párhuzamosan tanult egy rendező évfolyam, és az első vizsga Ascher Tamás rendezésében a Alkésztisz című dráma volt, a másik emlékezetes előadás Szőke István rendezésében az Ódry Színpadon a Büchner Leonce és Lénáját. Büchner legizgalmasabb darabjáról van szó. Leoncet alakíthattam. Mindkét előadás olyan átütő sikerű rendezővizsga volt, hogy a Vígszínházban is ezért az alakításért figyeltek fel rám.
Mit tanácsolna a mostani hallgatóknak? Mit érdemes minél hamarabb elsajátítani ebből a szakmából?
Megint nehezet kérdez. A színészet egy állapot kérdése. Azt kell megtanulni, elsajátítani egy kezdő színésznek, hogy a feladat idejére, tehát az előadás idejére olyan lelki és szellemi állapotba tudjon kerülni, amely már csak a szerepről szól. Ki kell tudni zárni minden aktuális gondot és bajt. Ez nem egyszerű. Koncentráció kérdése az egész, mint annyi sok más dolog is. Ez azért fontos nagyon, mert a munkánk az emberek szeme láttára zajlik. Ha hibázunk, az a nyilvánosság előtt történik. Ezért nekünk még koncentráltabbnak kell lennünk.

Milyen érzésekkel készül a díszdiploma ünnepségre?
Hirtelen lepörög az ember előtt ez az ötven év. Ez sem könnyű? (nevet). Nem kell szépíteni, ötven évvel ezelőtt vehettem át Nádasdy Kálmántól a diplomámat, aki korunk nagy színházi és pedagógus egyénisége volt, ő volt akkor a rektor. Örömmel és meghatódva várom az ünnepséget, de bizony az is eszembe jut, hogy az élet nagy része már eltelt. De arra kell törekedni, hogy az előttem álló évek minél hasznosabbak és értékesebbek legyenek.

B. Török Fruzsina