A kétszáz éve született Madách Imre előtt tiszteleg a 10. Nemzetközi Szinházi Olimpia, mely keretében páratlan nemzetközi összefogással 11 nyelven állítja színpadra Az ember tragédiáját Vidnyánszky Attila. Az ősbemutató június 23-án lesz a Hajógyári-szigeten, s a próbafolyamat egyik legizgalmasabb része a hétfőn megrendezett Madách Szimpózium volt, ahol valamennyi Magyarországra érkező színművészeti egyetem saját értelmezésben adta elő a darab egy-egy színét.
„Nem az idő halad: mi változunk,
Egy század, egy nap szinte egyre megy.”
200 éve született Madách Imre, Az ember tragédiájának megalkotója.
Az ember tragédiáját 38 nyelvre fordították le – többek között latin, lovári, gallego nyelvre, de kiadtak német, jiddis, szerb, spanyol, szlovák és észt fordítást is.
Madách feljegyzéseiből tudjuk, hogy 1859 februárja és 1860 márciusa közt, tehát több mint 160 éve írta meg Az ember tragédiáját, melyben Ádám a Paradicsomból való kiűzetés után Lucifert követve álmában betekint abba, mi minden is várja az emberiséget a jövőben. Történelmi korszakokon halad végig a remekmű, majd Madách saját kora után egy elképzelt jövőt mutat be. Ádám – kiábrándulva a sok hiábavaló eszméből – öngyilkosságot akar elkövetni, de ekkor Éva tudatja vele: gyermeket vár. Vagyis nincs más lehetőség: csak az élet.
Az ember tragédiáját – mint minden igazán korszakalkotó művet – bőven érték támadások. Bár az irodalmárok nagy része mindig is elismerte, a katolikus egyház már nem volt ilyen megértő és megbocsájtó, ugyanis – értelmezésük szerint – a szerző nagyon pesszimista szemmel ábrázolja az emberiséget. Hogy kinek van igaza e kérdésben, mindenki magában találja meg a választ, amennyiben veszi a fáradtságot, ugyanis a mű egy dolgot vitathatatlanul „elvár” az olvasótól és a nézőtől: legyen valamelyest tisztában a történelem folyásával, így ugyanis sokkal inkább tud haladni Évával, Ádámmal és Luciferrel. Aki nem tudja ki is volt Miltiadész, miért vitatkoznak a konstantinápolyi polgárok azon, hogy Isten volt-e Jézus, vagy ha nem ismerjük Keplert, ha nincs minimális ismeretünk a francia forradalomról, vagy az angol ipari forradalom koráról, hamar fonalat vesztünk.
Az örökérvényű kérdés az, Madách műve mitől is tűnik minden korban aktuálisnak. Kétséget kizárólag azért, mert amiről és ahogyan szól, az érvényes marad talán örökre. A történelem halad, az emberek talán még változnak is, ugyanakkor az EMBER gondjain, vívódásain, kétségein még más korok sem igen változtatnak lényegesen. S nem utolsó sorban az embert mindig érdekelni fogja, „mi az élet értelme”. Mint ahogy az is, miért bukik el az ember, ha embertársai javának szenteli életét. Elbukik és boldogtalan lesz, be kell látnia, hogy minden küzdelme hiábavaló, megakadályozhatatlanul megsemmisül. Nincs válasz lesz-e vergődésének jutalma a túlvilágon. Vigasztalan a múlt, kétségbeejtő, bizonytalan a jövő.
Ezért izgalmas kezdeményezés, hogy nemzetközi összefogással szólalhasson meg Madách örökérvényű műve, ugyanis minden szín, amit más és más nemzetiségű diákok adnak elő, más és más választ adnak ezekre a kérdésekre. Sőt, akadnak, akik új kérdést is megfogalmaznak.
A kezdeményezés nemzetköziessége csak egy szempont, ami izgalmassá teszi a gondolatot, hogy így szülessen meg az ősbemutató. A másik az, hogy mindezt kizárólag fiatalok, színművészetis hallgatók saját értelmezésében láthatjuk, új ötletekkel, új színházi eszközökkel, a jelenre való új utalásokkal, értelmezésekkel. Mindegyik szín egyedi, friss és különleges nyelven szólalt meg a Szimpózium során, melyek közt akadtak a kortárs színház megengedő ízlésénél is jóval bátrabb megszólalások, megoldások. A 15 szín ebben a formában majdnem hét óra időtartamú lett, de az „igazi” munka még csak most kezdődik, amikor Vidnyánszky Attila rendezésében ez a hét óra anyag a két hetes próbafolyamattal egy estés színdarabbá formálódik.
Bárhogyan is, akár támogatjuk a bátor színházcsinálást, akár nem, egy dolog tagadhatatlan: a 21. század fiataljainak igenis van véleményük Az ember tragédiájáról, mélyen és sok dimenzióban értik a művet, világosan és okosan reflektálnak a jelen korra, olykor még új dimenziókat is felfedeznek. Bátran és szabad kézzel formálják azt az utat, mely, ha szerencséjük/szerencsénk van, életük legizgalmasabb útja lesz, melynek állomásaiba időről időre mi is betekinthetünk majd.
A hétfői Madách Szimpózium sokadszorra bizonyította a saját különleges és egyedi módján, hogy igazi világirodalmi műről van szó, aminek általános érvénye a nyelvi és kulturális különbségeken is átível!
B. Török Fruzsina
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.
„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

