„Közösen teremtünk hagyományt a hallgatókkal” – Interjú Maia Morgensternnel

Mi inspirálta arra, hogy elvállalja az új héber nyelvű osztály vezetését az SZFE-n?

Óriási megtiszteltetés számomra, hogy fiatal művészek előtt állhatok, akik hamarosan a kollégáim lesznek – akár nemzetközi, akár magyar produkciókban, színpadon vagy filmen. Nagyon bátor kezdeményezésnek tartom az osztály indítását, mert nem pusztán egy színház megépüléséről van szó, hanem egy hagyomány megteremtéséről is: ennek célja újabb és újabb generációk művészeinek segítségével megteremteni a zsidó kultúra ápolásának hagyományát Európának ezen a részén. Nem politikai, hanem kulturális szempontból közelítem meg a kérdést: kinek és hogyan tudunk hitelesen alkotni? Ez számomra a vízió – együtt a jövőbeli kollégákkal közösen létrehozni egy új kulturális dimenziót. Valami új, friss, ugyanakkor törékeny és sebezhető dologról beszélünk – épp ezért különleges ez a héber osztály, mert egyedülálló lehetőséget nyújt egy művészi identitás kiépítésére zsidó kulturális kontextusban. Néha irigylem is a hallgatóimat, mert valami újnak lehetnek a részesei.

Maia Morgensternt az első órája előtt Sepsi Enikő, rektorasszony köszöntötte.

A Bukaresti Zsidó Színház igazgatójaként milyen hasonlóságokat és különbségeket lát a román, illetve a magyar színházi világ között?

Mindkét országban kiváló művészek dolgoznak. A színpadon mindig megértjük egymást. Romániában számos magyar színház működik, és nagy tiszteletet érzünk magyar kollégáink iránt. Nagyon elkötelezett emberek, nagyszerű előadásokat hoznak létre, és nekem is sok jó barátom van ezekben a körökben.

Lehet ez a színház kultúrák és nemzetek közötti híd?

Nagyon remélem.

A passió című filmben Mária szerepe nemzetközileg is ismertté tette. Visszatekintve, milyen hatással volt Önre ez a szerep?

Ez már egy régi történet, közel 25 éves. A film sok vitát váltott ki, de a folytatásban nem veszek részt. Továbbléptem.

Számos nyelven játszott – románul, magyarul, angolul, sőt ógörögül is. A képzésben részt vevő hallgatók héberoktatásban részesülnek, mert többször fognak előadni ezen a nyelven a későbbiekben is. Hogyan hat a szerepértelmezésére, ha idegen nyelven kell játszania?

Nehéz feladat. Érzem a nyelvi korlát súlyát. Az anyanyelvem román – románul álmodom, káromkodom, éneklek és szavalok. Bukarestben jiddis nyelven is játszunk, ezt azonban felnőttként kellett megtanulnom. A szüleim, akik holokauszttúlélők voltak, nem adták tovább nekem – így akartak megvédeni az előítéletektől. Tehát folyamatos tanulás és fordítás volt a feladatom. A nyelv azonban több, mint nyelvtan: magában hordozza a történelmet, a szellemiséget, az identitást. Idegen nyelven játszani azt jelenti, hogy ezeknek a mélyebb rétegeibe kell belemerülni – a színházi és kulturális hagyományba, a vallásos és a világi zsidó identitásba. Ez rendkívül összetett, kitartó munkát igényel.

Gyakran alakít erős, összetett női karaktereket, például Mészáros Márta filmjében Edith Steint vagy Bocsárdi László Bánk bánjában Gertrudist. Milyen kihívásokat lát ma a fiatal színésznők előtt?

Amikor 1985-ben végeztem, kilencen voltunk az évfolyamban. Tudtuk, hogy mindannyian találunk majd munkát, ám ez ma már másképp van. Sokkal több a fiatal színész, de a lehetőségeik bizonytalanok – ez színészeket és színésznőket egyarát érint. De ne felejtsük el: a színésznő hivatás, nagyon új jelenség. Nők a színpadon csak nemrég jelenhettek meg. Shakespeare vagy Strindberg darabjaiban sokkal több a férfi szerep, a nőket pedig férfiak játszották. Ezért különösen figyelek a fiatal színésznőkre. Hatalmas teher mindig azt érezni: „meg kell felelnem a tanárnak”. Emlékszem, hallgatóként én is állandóan ezt kérdeztem magamtól: Elég jó vagyok? Ki dönti el, hogy jó vagyok vagy sem? Én nem akarom rájuk erőltetni az elvárásaimat. Azt szeretném, hogy önmaguk legyenek, megtalálják a saját hangjukat.

Mit szeretne, hogy magukkal vigyenek Öntől a hallgatói – művészileg és emberileg egyaránt?

Mindenekelőtt szeretném megismerni és emberileg is megérteni őket. Miért választják a héber színészosztályt, amikor a színház még nem is létezik? Miért szeretnének színészekké válni? Természetesen a pályának része a csillogás is – a közösségi médiás fotók, a taps, a rajongás, de a legfontosabb kérdés azonban mégis az: hogyan tudunk közönséget építeni.