Megérkezett a 6. Bondoró Fesztivál programja

2024 május 12., vasárnap 08:00.
Share

Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház-fesztiválja. Június utolsó hétvégéjén érkezik közvetlenül a Balaton partjára a fergeteges forgatag karavánja és nyitja meg kapuit a sokszínűségéről és bolondos hangulatáról ismert rendezvény. A fesztivál híres arról, hogy a művészeti ágak közül minél többet igyekszik megmutatni a látogatóknak, így idén is műfaji kavalkád fogja várni a fesztiválozókat.

Az utcaszínház és a cirkuszművészetek szerelmeseinek kedvez igazán a fesztivál: programjainak nagy részét bábelőadások, gólyalábas attrakciók, cirkuszi és újcirkuszi produkciók, utcaszínházi előadások teszik ki. Visszatérő fellépőként érkezik a Balaton partjára a Kajárpéci Vízirevű, akik szokásukhoz híven vidám jelenetet adnak majd elő a Bondoró Porondon, de nem ismeretlen a Bondoró látogatóinak a Langaléta Garabonciások sem, akik gólyalábakon érkeznek a fesztiválra.

A fesztivál legnagyobb színpadán találkozhatnak a látogatók a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves bábszínész osztályával, akik Fabók Mariann által rendezett vizsgájukat, az Erzsóka című előadásukat mutatják be. Osztályvezetőjük Lénárt András.

Forrás: Vaskarika – Megérkezett a 6. Bondoró Fesztivál programja

16x9
ízelítő

Egyéb hírek

Elkezdődött a 45. Magyar Filmszemle – ezeket az SZFE-s filmeket nézhetjük meg

Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.

SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben

A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.

Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén

Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.

Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete

Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

Élmezőnyben az SZFE a művészeti és művészetközvetítési képzési terület rangsorában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

Mária örök útjairól – beszélgetés dr. Tari János operatőr-filmrendezővel

Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.

„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről

A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020