Elhunyt Tordy Géza

2024 április 2., kedd 08:18.
Share

Budapest, 2024. március 31., vasárnap (MTI) – A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) Tordy Géza Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas színművészt, rendezőt, érdemes és kiváló művészt, a Nemzet Színészét, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagját saját halottjának tekinti – tájékoztatta a tárca vasárnap az MTI-t.

Az életének 85. évében szombaton elhunyt Tordy Géza 1938-ban született Budapesten. A szaktárca közleménye szerint 1956-ban felvették a Színművészeti Főiskolára, de abban az évben nem indult színészképzés. Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, Zách János, a kaposvári színház igazgatója odavette segédszínésznek. 1957-ben Szegedre szerződött két évre, majd 21 évesen a Magyar Néphadsereg Színháza (a Vígszínház) tagja lett. 1963 és 1967 között a Madách Színházhoz kötötte szerződése, majd 1967-ben visszatért a Vígszínházhoz. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től a Győri Nemzeti Színház prózai tagozatának művészeti vezetője, 1995-től a Budapesti Kamaraszínház főrendezője volt – ismerteti a KIM. A tárca közleménye szerint Tordy Gézát 1970-ben és 1977-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 1980-ban lett érdemes művész, 1988-ban kiváló művész. Munkásságát 1991-ben Kossuth-díjjal ismerték el. Tordy Géza a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének kitüntetettje, megkapta a Hegedűs Gyula-díjat, az Ajtay Andor-díjat, a Bilicsi Tivadar-díjat és a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt is. 2005-ben beválasztották a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjai közé, 2008-ban a nemzet színésze lett.

Forrás: MTI

Egyéb hírek

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin

Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020