Céltalanul sodródnak, magányosak, miközben sosincsenek igazán egyedül és keresik önmagukat egy rohanó világban, ahol mindent azonnal kell elérni. Ezt a Z generációs világot mutatja be nekünk a Nincsen semmi baj című sorozat az SZFE hallgatóinak életén keresztül. Horváth Kolos Xavér rendező hallgató mesélt nekünk a sorozatról, amit ősz elején mutatnak be az Urániában.
Szeptember 15-én mutatjátok be a Nincsen semmi baj című sorozat pilotját. Honnan indult az ötlet?
Volt egy nehezebb időszakom, amit fel kellett dolgoznom. Tavaly nyáron volt egy felolvasó estem a Manyiban, aminek az volt a címe, hogy Nincsen semmi baj. Ez a kötet ugyanarról az időszakról szól az életemben, mint a sorozat is, ezért kapta később ugyanezt a címet. Úgy éreztem, hogy ennek a két anyagnak az összekötésével végleg le tudom zárni ezt a terhelt szakaszt magamban.
Miről szól a sorozat?
Féltem, hogy meg fogom kapni ezt a kérdést. A legkellemetlenebb válaszom erre az, hogy egyszerre akartam mindenről és semmiről beszélni. Tulajdonképpen mindenről, amik Z generációs dolgok, hiszen ezt ismerem, erről tudok és szeretnék is hitelesen beszélni. A huszonéves Milos eljut arra a pontra, hogy elege van az életből. Miközben céltalanul sodródik az iskolatársai között, a társas magány közepén próbál rátalálni önmagára. A hétköznapjait uraló káosz tovább fokozódik, amikor azzal az emberrel is összeveszik, akivel a legkevésbé akart volna. Az első rész az csak expozíció, hosszú távon is gondolkozom azon, hogy miről szól és miről fog szólni a sorozat. A férfi-női szerepekről, arról, hogy mit jelent a mai világban férfinak lenni, lehet-e például érzékeny egy férfi, vagy azonnal megbélyegzik. Szól még barátságról és főleg a férfiak közti barátságról, amit tapasztalatom szerint a filmekben inkább haveri viszonyként ábrázolnak, ahol elvagyunk, sörözünk, nem beszélünk az érzéseinkről. Ha meg mégis, akkor kellemetlenül érezzük magunkat. Ezzel szemben nekem az a tapasztalatom, hogy a barátságaimban igenis mély és komoly beszélgetéseim vannak, és amikor felhívom őket telefonon, meghallgatnak, nem pedig elküldenek pszichológushoz, hogy neki panaszkodjak, hanem megpróbálnak segíteni.
Mit értesz Z generációs dolgok alatt?
Főként a magányra gondolok. Minden ember magányos, csak egyesek megtanulnak együtt élni vele. Azt érzem, hogy ez a generáció kiüresedett, keresi önmagát, hiszen a csapból is ez folyik, hogy már huszonévesen találd meg önmagad, építsd a karriered, találj párt és szülj gyerekeket, mert ki fogsz futni az időből. Miközben szerintem huszonpár évesen abszolút belefér, hogy fogalmad sincs, merre mész, csak bolyongsz. Én tudom, hogy filmekkel akarok foglalkozni, de azt még nem, hogy milyen filmekkel és hogy majd milyen történeteket szeretnék elmesélni. Szerintem belefér, hogy huszonkét évesen nem tudom, mi fog történni holnap, nyugodtan lehetek néha szomorú, ha úgy van, megállhatok egy kicsit, mint egy videójátékban: lenyomom a pause gombot, és nem pörgetem az életet. Akár napokig fekhetek az ágyamban és bámulhatom a plafont, és senki nem ítél el ezért, hiszen legszívesebben a többi ember is ezt tenné, csak nem merik, mert ott lebeg a szemük előtt a képeslap a tökéletes munkáról, párkapcsolatról, házról, amit hajszolnak. Még gimnáziumban én is láttam magam, hogy hol szeretnék majd tartani, de ma már nem tudok ennyire előre gondolkodni. De ezen kívül sok téma van, ami még foglalkoztat, szeretnék még olyan dolgokról beszélni, amiket ismerek, mint az evészavar, társfüggőség, depresszió, az öngyilkosság gondolata. Habár ezt nem szeretném elcsépelni, mert a legnagyobb dráma klisé, de minden embernek eszébe jutott már, legalább annyira, hogy mi történne, ha megtenné, kik gondolnának rájuk. De szeretnék beszélni a családról és az elengedésről is.
A mindenen kívül a semmiről hogyan beszélsz a sorozatban?
A semmiről azért szól, mert ezek itt mind annyira apróságok a világ nagy dolgaihoz képest, olyan kis pöttyök vagyunk ezen a nagy bolygón. A magánéleti problémák semminek számítanak a történelem tragédiáihoz képest, ennek ellenére nekünk mégis ezek számítanak igazán, hiszen ez tölti ki a napunk 95%-át. Kicsit az is célom volt, hogy magamról mutassak egy képet, mint egy „így jöttem” film, és ezáltal is megköszönjem azoknak, akik ott vannak mellettem, tartják a telefont, megölelnek, amikor szomorú vagyok. Hajlamos vagyok túl szarkasztikus és bunkó lenni velük, és sosem mondtam nekik, hogy köszönöm. És talán soha nem is fogom mondani. De ebbe a sorozatba a barátaimat írtam bele, mindenki megtalálja magát valamelyik karakterben, és tudják, hogy azért írtam bele őket, mert nagyon szeretem mindegyiket. Örülnék, ha minél többen látnák majd a sorozatot, hogy ha valaki éppen hasonlót él át, mint én akkor, ne érezze magát annyira egyedül. Nekem sokat segített volna akkor, ha látok egy ilyen sorozatot.
Miért ezzel a témával szerettél volna kezdeni?
Az a furcsa, hogy szerintem ez a sorozat áll a lehető legtávolabb attól, amit az eddigi filmjeim képviseltek. Mindig annyira elvontan akarok beszélni, és ugyan magamból építkezem, de elbújok valaki mögé, ahol biztonságban érzem magam. Még számomra is kérdés, hogy miért pont ez a történet mozgatott, és hiába van vége a forgatásnak, gyakran azon kapom magam, hogy elgondolkozom, vajon mit csinálhatnak most ezek a karakterek. Mivel csak huszonkét éves vagyok, annyi mindent még nem éltem át, ezért is a legszemélyesebb az, ha magamról mesélek. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, hiszen amúgy is nehezen nyílok meg, itt meg fel kellett vállalnom, hogy ez rólam szól. Tavaly ezt abszolút terápiás jelleggel írtam, ezért az eredeti forgatókönyvben nem is voltak karakternevek, csak a valós személyek. Megírtam a hat részt öt nap alatt, és eltettem a fiókba. Aztán az élet úgy hozta, hogy kinyílt ez a fiók, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már castingolok.
Akkor itt most nem bújsz Milos, a főszereplő mögé?
Milos részben belőlem táplálkozik, részben meg olyan, amilyen én lenni szeretnék. Ki meri mondani, amit gondol, mert haragszik a világra, és nem törődik a következményekkel. Engem felszabadított, hogy rajta keresztül bármit kimondhatok, például amikor fogat mosva sétál az utcán és bemutat az őt bámuló embereknek. Én ezt sosem merném, pedig vágyom rá. Vagy a barátságban és a párkapcsolati konfliktusokban kimondhattam azokat, amiket sosem mertem, így meg eljátszhattam a gondolattal, hogy mi történt volna, ha felvállalom a dolgokat. Szerintem mindenki szeretne egy kicsit olyan lenni, mint Milos, mert az emberek elnyomják a valódi gondolataikat, hogy megfeleljenek a társadalmi elvárásoknak, álarc mögé bújnak. És valamilyen szinten Milos is kaméleon ember, hisz amilyen társaságban van, azt a viselkedést veszi fel, mégis sokkal szabadabban fejezi ki a gondolatait, mint bárki, akit ismerek.
Mennyire nehezítette meg a castingot, hogy valódi emberekről mintáztad a karaktereket?
Ez abszolút változó volt. Berci karakterénél például az lett a döntő, ahogy azt a szót kimondta, hogy ízletes. Akiről őt mintáztam, elképesztő választékosan fogalmaz, és az ízletes szót olyan lendülettel tudja kimondani, ahogy senki más. És amint a színész kimondta ezt a szót, tudtam, hogy nincs más opció, csak ő. De volt, aki teljesen más karaktert hozott a castingon, és olyan őszintén megnevettetett minket, hogy ráírtam végül a szerepet. Az egyik legfontosabb számomra Dávid karaktere volt, akivel Milos összeveszik. Nem érdekelt, hogyan néz ki, csak az, hogy amikor felolvassa a szöveget, ugyanazt az érzést, azt a szomorú melankóliát váltsa ki belőlem, mint amit akkor éreztem. Egyébként akit végül választottam, pontosan ugyanúgy néz ki, mint akiről mintáztam. De volt olyan is, akit instán vadásztam, szóval elég változó volt a válogatás.
Milos szerepét Ficsor Milán játssza. Nála hogyan zajlott a casting?
Az első draft után rögtön Milánra gondoltam, pedig hiába járunk egy egyetemre, sosem láttam előtte játszani, és nem is nagyon találkoztunk. A castingnál már tudtam, hogy felesleges kör az egész, még el sem kezdett olvasni, csak beszélgettünk, és tudtam, hogy ő lesz az. Amikor először leültünk egy kávézóban beszélni arról, hogy ő hogyan látja Milos kapcsolatait, olyan durván apró elemeire tudta szedni, és pár mondat alapján megítélni, hogy melyik emberhez hogyan viszonyul, elképesztő volt. A forgatáson is láttam, ahogy a szeme sarkából mindig figyeli, hogy beszélek a többiekkel, hogyan viselkedem, és beépíti a karakterébe. Például volt egy jelenet, ahol azt kellett mondania, hogy „nem”, és valahogy nem találtuk el. Mondtam neki, hogy nem tudom én sem, hogyan kéne mondania, csak azt, hogy nem így. Kérdezte, én hogyan mondanám. Elé guggoltam, mondtam, hogy „nem”, és addig ismételtette velem, amíg a hanglejtéssel együtt el nem sajátította. Bár én nem szeretném felismerni magamat minden képkockán, a barátaim nagyon jól szórakoznak rajta.
Hogyan fogadták a barátaid, hogy filmvászonra kerülnek?
A többségük nagyon jól fogadta. A sztori fő magjának, Dávidnak lett volna a legtöbb joga felháborodni, mert úgy érzem, egy barátságba nem fér bele, hogy ha kiteregeted a szennyest ennyi ember előtt, főleg, ha valójában nem tett semmi rosszat. Mielőtt a pályázatot benyújtottam, beszélni akartam vele erről. Nagyon támogató volt, mondta, hogy ez az én történetem, nem érzi, hogy bármit kiteregetnék. Még a színésszel is leült beszélni, hogy nekem segítsen. Dávid egy safe place Milos számára, és talán arról is szól a sorozat, hogy mit kezdesz magaddal, ha az egész biztonságos környezet, amit szépen lassan felépítettél, hirtelen megszűnik.
Neked mutatott valami újat a sorozat? Van, amit ha újraélnéd, másképp csinálnál?
Amikor annak idején összevesztem ezzel a barátommal, folyamatosan egy másik, egyébként Berci karakterét megformáló barátomnak panaszkodtam arról, hogy magányos vagyok, éppen valaki nem ír vissza nekem, úgy érzem, hogy nem vagyok elég jó stb. Rá kellett döbbennem, hogy valaki képes ezt úgy végighallgatni, hogy én egyszer sem kérdeztem vissza, hogy egyébként ő hogy van. Most már sokkal jobbak a barátságaim, egyrészt jobban látom azt, hogy bár néha függünk emberektől, de észre kell vennünk, hogy rajtuk kívül sok másik ember is körülvesz. A másik meg, hogy egy barátságban nem engedheted meg magadnak azt, hogy folyamatosan csak elvegyél, anélkül, hogy adnál.
Szeptember 18-án 17:15-kor lesz a pilot bemutatója az Urániában. Mi a terv utána?
A többi rész már meg van írva, Bálinttal, a szobatársammal és társírómmal most nyáron is azon dolgozunk, hogy ezeket átírjuk és még jobban működjenek. Őszintén nem tudom még, hogy mi lesz a sorozat sorsa, de azt igen, hogy soha nem hittem még semmiben ennyire. Hajlamos vagyok beleszeretni dolgokba, aztán kicsit elengedni őket, de még sosem küzdöttem semmiért annyira keményen, mint azért, hogy ez a sorozat elkészülhessen.
Huszár Eszter
Hogy mi vihet rá egy anyát, hogy otthagyja a családját, azt a drámairodalom egyik legelső feminista alkotásából már megtudhattuk. Na de mi történik ezután Nórával? Három lehetséges folytatást, a feleség, a prostituált és a dolgozó nő sorsát írta meg Elfriede Jelinek Nobel-díjas osztrák írónő a hetvenes évek végén, és ezt a sorshármast vitte most színre Zsótér Sándor a harmadéves prózai színészosztállyal.
2025. február 16-án egész napos műhelybemutatók során hat dráma első magyar fordítását viszi színre a Színház- és Filmművészeti Egyetem Németh Antal Drámaelméleti Intézete, az ELTE Fordító- és Tolmácsképző Tanszéke és a Távoli Fény Laboratórium. Helyszín: az SZFE Szentkirályi utcai épületének (Budapest, Szentkirályi u. 32, 1088) 501-es terme. Az esemény három egyetem több mint 50 hallgatójának fordítói, dramaturgi, rendezői és előadói közreműködésével jön létre.
Az SZFE Alkotóműhelyek Hetének kiemelt eseménye lesz az a felolvasószínházzal egybekötött páros könyvbemutató, amelyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat két, közelmúltban megjelent kötetét ismerhetik meg az érdeklődők. A szóban forgó két mű Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötete, valamint az OSZMI-val együttműködésben megszületett Százhúszból hét – Válogatás az Örkény István drámaírói ösztöndíj színműveiből című antológia. Az eseménynek a Bajor Gizi Színészmúzeum ad otthont február 12-én, 15 órától.
Hogyan írjunk vígjátékot? Gyors beszéd és hadarás javítása, Othello megfojtásjelenete, Interaktív filmkészítés – csak néhány cím az SZFE tavaszi szemeszterét indító Alkotóműhelyek Hete programsorozatából. Február 10. és 14. között az SZFE hallgatói egyedülálló szakmai előadásokon, gyakorlati foglalkozásokon, mesterkurzusokon és az SZFE-könyvek újabb köteteinek bemutatóján is részt vehetnek. Az ötnapos esemény nem csupán az egyes intézetek képzéseinek megismerésére kínál lehetőséget, hanem teret ad a különböző szakokon tanuló hallgatók közös gondolkodására, valamint a művészeti folyamatok mélyebb megértésére és felfedezésére is.
A békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 7-én Shakespeare – Zalán Tibor – Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás-, hangképzés- és egy kombinált mozgás–hangképzés tematika mentén. A mozgásmesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.