Nemzetközi díjjal ismerték el az SZFE színházrendező oktatóját – interjú Szabó K. Istvánnal

Ion Caramitru Nagydíjjal tüntették ki Szabó K. Istvánt

Szabó K. István a nyár közepén értesült a rangos nemzetközi elismerésről, akit  Ion Caramitru Nagydíjjal tüntettek ki. Ezt a díjat a neves román színész és rendező, Ion Caramitru (1942-2021) emlékére hozta létre az Academia Balkanica Europeana, a színházi világban kiemelkedő teljesítményt nyújtó művészek elismeréseként. A díjról a Franciaországban élő macedón drámaíró, diplomata és egyben az akadémia elnöke, Jordan Plevnes tájékoztatta telefonon. A rendező szerint az elismerés különös jelentőségét az adja, hogy 2024-ben a szintén nagyra becsült portugál rendező, drámaíró, az Avignoni Fesztivál igazgatója, Tiago Rodriquez vehette át.

Az átadásra Észak-Macedóniában került sor, nem sokkal azt követően, hogy Bitolában, az első macedón Nemzeti Színházban bemutatták Shakespeare Macbeth című tragédiáját Szabó K. István rendezésében, amely a 11. Nemzetközi Shakespeare Fesztivál nyitóprogramja volt. A rendező úgy érzi, hogy a kitüntetés összefügg a macedón kollégák bizalmával és az ottani szakmai közeg befogadó hozzáállásával. Elmondása szerint több további felkérést is kapott macedóniai színházaktól.

A díj indoklása „kivételes művészi teljesítményt” és „látnoki hozzájárulást” említ az európai és világszínházhoz, de a rendező szerint ennek megítélése nem az ő feladata. Úgy fogalmazott: „Nagy szavak ezek, megérintenek, de nem okoznak szédülést, hiszen eddig sem, és ezután sem az foglalkoztat, hogy mekkora hatással van jelen az én munkásságom világviszonylatban. Annál inkább leköti minden energiámat az éppen készülő előadásom mikrouniverzuma, valamint a munkatársaimmal való közös felfedezőút, amit bejárunk a színház igazságának kutatásában.”

A Bitolai Nemzetközi Shakespeare Fesztiválról elmondta: a rendezvény a Balkán és Európa meghatározó Shakespeare-fóruma, ahol idén is 1 hét alatt lengyel, amerikai, olasz, bolgár és macedón társulatok mutatták be friss értelmezéseiket. Kiemelte, milyen üdítő volt látnia, hogy a hangsúly Shakespeare műveinek az újraértelmezésén, a klasszikus szövegek korszerű megfogalmazásán volt, ami szerinte a magyar színházi közegben jóval nagyobb bátorságot igényel.

Jelenleg Csehov Ványa bácsi című művén dolgozik a Soproni Petőfi Színházban, ahol a csehovi komédia természetét és az „eposzi semmittevés” színházi megfogalmazhatóságát kutatják. Emellett több regényadaptáció előkészítése is folyamatban van: tavasszal a szatmárnémeti Harag György Társulattal Németh László Iszony című regényének színpadi változatán dolgozik majd. Jövőre pedig ismét visszatér Észak-Macedóniába; a tervek szerint a skopjei Nemzeti Színházban Georg Büchner Danton halála című művét viszi színre.

A rendező, akinek látásmódját a rendszerváltás utáni román színház alakította

Pályája meghatározó állomásaként említette meg a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház 7 évig tartó építését, ahol a társulattal együtt felelősen és alkotó módon formálhatták egy új színház arculatát. Ezt követően a német színházi közeg nyitott új perspektívát számára, majd a temesvári, nagyszebeni és bukaresti alkotói évek formálták tovább művészi gondolkodását, amelyben a román, a magyar és a német színházi hagyományok ötvöződtek. 2010 és 2015 között a nagyváradi Szigligeti Színház rendezőjeként és művészeti igazgatójaként letisztultabb, a magyar színház sajátosságaira figyelő, és annak megújítását célzó alkotói szándék kezdte el foglalkoztatni, 2015 óta pedig Budapesten, valamint Debrecenben, Székesfehérváron, Nyíregyházán, Kecskeméten és Békéscsabán igyekszik megvalósítani az elképzeléseit.

Szabó K. István színházi látásmódjára több alkotó is közvetve, mégis meghatározóan hatott. Kiemelte Tompa Gábort, Vlad Mugurt, Mihai Măniuțiut és Victor Ioan Frunzăt, valamint a rendszerváltás utáni román színház meghatározó művészeit, köztük Alexandru Dariét, Cătălina Buzoianut és Alexandru Tocilescut. Inspirációként tekint Silviu Purcărete nagy craiovai korszakában született előadásaira is. Úgy véli, a ’90-es évek Romániája páratlanul gazdag színházi táptalajt biztosított számára.

Mit hoz a következő évtized a színház számára?

A jövő színházáról pedig úgy gondolja: a digitális forradalom és a globalizáció hatására a következő évtizedeket a virtuális valóság, a mesterséges intelligencia és az ezek nyomán átalakuló színházi performativitás eszközei fogják meghatározni. A társadalmi változások is új témákat hoznak majd, legyen szó migrációról, klímaválságról vagy ideológiai feszültségekről.

A fiatal alkotóknak azt tanácsolja: „Ne ugorják át a szakmai alapozást, amelyre aztán egész pályájuk során építenek. Folyamatosan képezzék magukat, és figyeljenek a belső hangjukra, és ne hagyják azt zajos, pillanatnyi kurzus-kórusok által megtéveszteni, elnyomni.”