Nemzetközi Nyári Akadémiát rendezett az SZFE, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház együttműködésével. A francia, török, grúz és magyar hallgatók minden nyelvi nehézséget áthidalva együtt alkottak egy héten át Sopronban. Nézd meg a nemzetközi tábor összefoglaló videóját.
A Békéscsabai Jókai Színházban Seregi Zoltán rendezésében mutatják be február 1-jén Shakespeare-Zalán Tibor-Szűts István Hamletrock című drámáját, amely rockos változatban idézi fel az ismert történetet. Az előadás főszerepével mutatkozik be a békéscsabai közönségnek tavaly végzett hallgatónk, Juhász Bence.
Bemutatták a Kálmán Imre nagyoperettjéből készülő varázslatos előadás alkotói csapatát, rendezői koncepcióját és díszletterveit, valamint a produkcióban színpadra lépő művészeket. A darabban szerepet kaptak a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói is.
A Színház- és Filmművészeti egyetem 2025 februárjában három 12 hetes mesterkurzust indít: mozgás, hangképzés és egy kombinált mozgás-hangképzés tematika mentén. A mozgás mesterkurzus képzési felelőse Vidáné Szent-Ivány Kinga Harangozó Gyula-díjas egyetemi docens, míg a hangképzésé Keszei Borbála Liszt Ferenc-díjas egyetemi adjunktus.
A 42 éves Jancsó Dávid legendás filmes dinasztia tagja, Jancsó Miklós filmrendező és Csákány Zsuzsa vágó gyermeke. Nemzetközi filmes pályafutását 2012-ben kezdte és az elmúlt években olyan hollywoodi produkciókban dolgozott, mint a Pieces of a Woman, A zsúfolt szoba vagy A Majomember.
Fájdalommal értesültünk a Színház- és Filmművészeti Egyetem egykori oktatója, Mádi Szabó Katalin haláláról, aki 95 éves korában hunyt el. Mádi Szabó Katalin húsz évig dolgozott énektanárként az akkor még főiskolán, mely tevékenységet egészen nyolcvan éves koráig folytatta, csupán a 2010-es évek elején vonult vissza.
Mi a kultúra haszna, és hogyan lehet az irodalmi műveltség értékeit átadni a mai hallgatóknak? Mi jelenti korunkban a nagyobb kihívást: az eredetiség vagy az arra való igény eltűnése? – többek között erről is beszélgettünk Győrei Zsolt drámaíró, műfordító és dramaturg oktatónkkal a magyar kultúra napja alkalmából.
„Nem rendezni akartam, hanem egy közös történetet megalkotni, amire mindig emlékezni fogunk” – mondja Szarvas József, a negyedéves prózai színészosztály vezetője, aki Dosztojevszkij egyik örök érvényű darabját, a Karamazov testvéreket vitte színpadra az osztállyal. Az egyik összpróbán mi is ott voltunk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Karrierirodája a művészeti tehetségek és szakmai lehetőségek közötti kapcsolat kiépítését szolgálja. Célja, hogy támogassa a hallgatók karrierépítését és elősegítsék az együttműködést a művészeti ökoszisztéma szereplőivel.