A magyar operatőr iskola történetének kötetével egy új dimenzió nyílik a magyar filmkészítés világában. Ez a könyv nem csupán egy összefoglaló, hanem egy kiemelkedő művészeti és oktatási hagyomány bemutatása. Az olvasók bepillantást nyerhetnek a magyar operatőrök munkájába, az általuk alkotott filmekben rejlő szépségbe és technikai kifinomultságba. Koltai Lajos videóüzenetben beszélt a megjelent könyvről. Novák Emillel beszélgettünk.
Régi terv valósult meg, vagy új ötlet alapján kezdte meg a munkát?
Régi terv volt abban az értelemben, hogy évek óta gyűltek nálam az anyagok és az információk, melyeknek fő motivációja Bojkovszky Béla hagyatéka volt, amit a lányától kaptam meg. Tettem egy ígéretet neki, hogy az apja szellemi hagyatékát egyszer kötetbe rendezem. Ezen túl egy díjat is alapítottunk a nevére világosítók, fővilágosítók részére, amit minden évben a Kovács László-Zsigmond Vilmos fesztiválon adunk át. A Bojkovszky-hagyaték szerencsére nagyon gazdag anyag, különösen Zsigmond Vilmossal folytatott levelezése.
Növendéke volt Bojkovszky Bélának, hogyan emlékszik rá?
Valóban, mi voltunk az utolsó osztály, akit világosítóként tanított. Azt hiszem mindannyian, de én egészen biztosan lelkes híve voltam Béla bácsinak. Emlékeim szerint Bojkovszky Béla tervezte szakmai tudásának összegzését könyv formájában kiadni, amit maga Zsigmond Vilmos is támogatott, de ez valahogy elmaradt. Ezt a hiányt némiképp pótolva a hagyaték érdekesebb részeit és Zsigmond Vilmossal folytatott levelezését természetesen beletettem a nemrég megjelent könyvbe.
Mi a könyv elsődleges célja? Kifejezetten szakmai könyvnek számít, vagy laikusok is megtalálják benne az örömöt?
Elsősorban szakembereknek szól, de bárkinek szólhat, akit érdekel a filmtörténet olyan megközelítése, amely elfelejtett, elhallgatott történeteken alapul. Ezek az emberek mind fontos részét képezték a magyar mozgókép kialakulásának. Fontos kiemelni, hogy nemcsak művészekről van szó, hanem technikusokról és laboránsokról is. Olyan összefoglalásról van szó, ami reményeim szerint tananyagként fog funkcionálni.
Milyen esszencia fogalmazható meg a kötet megismerésével, amit a hallgató, vagy aki kézbe veszi megkap?
A lényeg mindenképpen az, hogy a 20. században megjelenik egy technika, ez a technika rohamosan fejlődik, s alakít ki egy új művészeti ágat. Ugyanez érvényes a 21. századra is, mintegy periódusként ismétlődnek ezek a korszakok, s hozzák magukkal a kor technikai vívmányait is, ugyanakkor a lényeg nem változik. Minden technikai újításnak megvannak a mag újító emberei, technikusai, akik szépen idővel elfelejtődnek. Ezt a kötet azért is tartom fontosnak, mert megőrzi azokat a neveket, akik enélkül óhatatlanul a feledés homályába vesznének. A mozgókép mindig is egy nagy egész ipar volt és lesz is, ugyanakkor sok apró katonája van, akikre megéri emlékezni. A tisztelet, amivel fordulhatunk ezek felé a majdnem elfelejtett emberek felé, szinte kötelező. Fontos részét képezik a kötetnek azok az összeszedett nyilatkozatok, amik pont azért hitelesek, mert nem visszaemlékezéseken alapulnak, hanem pontos kordokumentumok. Ezek az információk természetesen szétszórva az internet világában mindenki számára kis kutatás után fellelhetőek, de én azt feltételeztem – elsősorban a hallgatókra gondolva -, hogy ha ezeket kötetbe rendezzük, megkönnyítjük a hallgatók dolgát. Bízom benne, hogy mindenki, aki kezébe veszi a könyvet, megtalálja a maga inspiráló történetét.
Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

