Novembertől látható Lendvai Kristóf új filmje

2023 október 31., kedd 10:55.
Share

Három hazai városban lesz látható Zilahy Tamás növendékének, az elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgató Lendvai Kristófnak új kisjátékfilmje. Lendvai Kristóf  a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgatott szabad bölcsészet szakot, valamint dráma- és színházismeret-, média-, mozgókép- és kommunikációtanár szakot.

November elején először Zalaegerszegen, majd Nagykanizsán és Budapesten lesz látható nyilvános vetítéseken Lendvai Kristóf új, Holnap nem jön fel a nap című kisjátékfilmje. Az itthon és külföldön is sokszorosan díjnyertes egyetemista rendező filmjének stábjába jól ismert színművészek és fiatal filmes szakemberek kerültek.

Nagykanizsai helyszíneken forgatta Kristóf az általa írt és rendezett új kisjátékfilmet, amelynek főszereplője Márió, aki, miután meglép a javítóintézetből, a remélt szabadságáért tragikus árat fizet. A több, mint harminc fős stáb által készített filmet az alkotók jelenlétében november 3-án, pénteken 16 órakor mutatják be a zalaegerszegi Cinema Cityben, majd november 5-én, 16 órakor szintén közönségtalálkozóval egybekötve vetítik Nagykanizsán, a Medgyaszay Házban. A film november 20-án 17 órakor Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz látható, de további vetítésekre is vannak már tervek.

A 2018-ban készült Majdnem eltoltam és a 2019-es Félúton esetében is fontos volt, de ezúttal talán még súlyosabb társadalmi kérdést boncolgat a Holnap nem jön fel a nap. Márió, egy húszéves visszaeső bűnelkövető javítóintézetbe kerül, de rövid időn belül kereket old. Újra kell definiálnia magában a szabadság, a bűnösség és a bűntelenség fogalmát. A rácsokon belül (és azon túl) a könyvekben talál magára, a szökése után ebben segítségére lesz egy férfi, akihez a hasonló érdeklődése és a szintén mostoha élete miatt csapódik a fiú. Az áhított szabadság helyett azonban tragédia felé sodorják a körülmények.

A jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) tanuló Lendvai Kristóf új filmjének főszereplője a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen hallgató Tóth Artúr, akit a szombathelyi, a celldömölki, de a budapesti színházlátogatók is ismerhetnek színpadi szerepei alapján, például A Pál utcai fiúk Richtereként. Nem először dolgozik együtt Kristóffal a Hevesi Sándor Színház két színművésze, Czegő Teréz és Bellus Attila sem, akikhez ezúttal Mihály Péter is csatlakozott a zalaegerszegi teátrumból, de a filmben látható még Veress György, az SZFE színészhallgatója is.

Forrás: zaol.hu,

A teljes cikk ezen a linken található

 

16x9

Egyéb hírek

1956 hőseire emlékeztünk

Egyetemünk az Uránia Nemzeti Filmszínházban tartotta október 23-ai megemlékezését. Az eseményen beszédet mondott Kiss József Jászai Mari-díjas színművész, rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója, egyetemünk oktatója. Az ünnepi műsort Mátyássy Szabolcs és Méhes László másodéves zenés színművész osztályának előadása tette teljessé.

Dokumentumfilm kategóriában is SZFE-s hallgató filmjét díjazták Varsóban

Az A-kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon tartották a Mélypont érzés című új magyar dokumentumfilm világpremierjét. A rangos szemlén elsős (DLA) doktorandusz hallgatónk, Miklós Ádám rendező alkotása a 15 új dokumentumfilmet bemutató versenyprogramban indult. A zsűri nagyra értékelte a film emberi megközelítését és mély empátiájátezért külön elismeréssel jutalmazta az alkotást. A Filmintézet Inkubátor Programjában készült elsőfilm két szerfüggő felépülését mutatja, és december 5-én érkezik a hazai mozikba a Vertigo Média forgalmazásában.

Különdíjat nyert a Holnap meghalok Varsóban!

Egyetemünk elsős (DLA) doktorandusz hallgatója, Cibulya Nikol független magyar horrorfilmje különdíjat kapott a 40. Varsói Nemzetközi Filmfesztivál első és második játékfilm-kategóriájában. A világ egyik legrangosabb A-kategóriás filmfesztiváljának versenyprogramjában hallgatónké volt az egyetlen magyar játékfilm.

SZFE-s filmek versenyeznek három rangos fesztiválon

A napokban több SZFE-s film is képviseli egyetemünket három különböző filmfesztiválon: az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon Szolnokon, a Malter filmfesztiválon Debrecenben és a Nordisk Ungdom Film Festival-on Norvégiában.

Hallgatónk szövegeivel kel új életre Mikszáth klasszikusa

A Békéscsabai Jókai Színházban megkezdődtek a Mikszáth klasszikusa, a Noszty fiú esete Tóth Marival című regény alapján készülő előadás próbái. A darab dramaturgja Czene-Polgár Donát, egyetemünk harmadéves hallgatója.

Újabb filmes stúdióval bővült az SZFE: átadtuk a Kovács László Műtermet

Egyetemünk a mai napon ünnepélyes keretek között adta át legújabb filmes stúdióját. Az operatőr- és rendezőképzést szolgáló műtermet egykori hallgatónkról, a világhírű Kovács László operatőrről neveztük el. A beruházás újabb bizonyítéka egyetemünk elkötelezettségének az oktatás színvonalának folyamatos emelése és az intézményfejlesztés mellett.

Magyar és török novellákat állítanak színpadra az SZFE hallgatói

A magyar-török kulturális kapcsolatokat felidéző T’örökségünk című novelláskötetet ünnepélyes keretek között mutatták be hétfőn a Műcsarnokban. Az eseményen prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora ismertette, hogy a kötet válogatott novelláiból az egyetem két rendező hallgatója készít színpadi adaptációt, amelynek premierjét november közepére tervezik.

Esthajnal - A szabadság és szerelem drámai találkozása a Nemzeti Színházban

 „Szerintem Magyarország egyik legnagyobb színházi mozdulata volt a mai este” – fogalmazott Szarka Tamás, az Esthajnal című ősbemutató zeneszerzője a premier után. „Talán ez a darab egy újjászületés számunkra, egy új indulás kezdete” – mondta Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója.

Több betöltése Több betöltése