„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról

augusztus 19., kedd 15:23
Share

Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.

Immár ötödik alkalommal rendezte meg az SZFE Debrecenben a Nyári Akadémiát augusztus 8. és 15. között. A 2025-ös rendezvény különösen jubileumi, hiszen a fennállásának 160. évfordulóját ünneplő egyetem nyári tábort az idén szintén 160 éves Csokonai Nemzeti Színház falai között nyitották meg. A résztvevőket házigazdaként Dr. Vadász Dániel, a teátrum új igazgatója, valamint Dr. Puskás István, Debrecen kulturális ügyekért felelős alpolgármestere köszöntötték, hangsúlyozva a két jubileum találkozásának szimbolikus jelentőségét.

Vidnyánszky Attila, az Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriumi elnöke beszédében kiemelte: a gólyák rendkívül szerencsések, hiszen az SZFE továbbra is azon kevés egyetemek közé tartozik, ahová óriási a túljelentkezés, így már a bejutás is komoly eredménynek számít. Prof. Dr. Sepsi Enikő rektor a tábor céljával kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy a Nyári Akadémia egyik legfontosabb küldetése, hogy a hallgatók már a tanév kezdete előtt ízelítőt kapjanak az egyetemi létből és a képzésekből – mindenekelőtt a tréningeken keresztül. Ugyanakkor nem titkolt cél a közösségépítés is, hiszen ezek a napok alapozzák meg a későbbi évek együttműködését és barátságait.

Az intézet- és osztályvezetők a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium botanikus kertjében rendezett pikniken mutatkoztak be hallgatóiknak. A színművészetis hallgatók alapozó tréningjét idén Horváth Csaba rendező-koreográfus, a szeptembertől induló prózai színművész osztály leendő osztályvezetője tartotta. A televízióműsor-készítőket pedig Sára Balázs, valamint Tuba Mariann és Martí Zoltán osztályvezetők fogadták: a feladatuk egymás interjúztatása, majd a közös elemzés és kiértékelés volt.

A tréningek mellett számos kulturális és szabadidős program gazdagította a hetet. Ismét hatalmas sikert aratott a hagyományos hortobágyi kirándulás, amely évek óta a Nyári Akadémia egyik kedvenc programja. A hallgatók a Mátai Ménes lovas szekerein érkeztek a pusztára, ahol bográcsban főtt slambuc és lecsó, valamint népi zenekar várta őket. A forróság ellenére mindenki örömmel kapcsolódott be a népdal- és néptánctanulásba, miközben a pusztai csikósok bemutatója és a népi hagyományok felelevenítése tették teljessé az élményt.

Ugyancsak felejthetetlen maradt a nagyváradi kirándulás, ahol a résztvevők a város gazdag vallási, történelmi és kulturális örökségével ismerkedhettek meg. Bejárhatták a Nagyváradi Szigligeti Színházat, a Nagyboldogasszony-templomot, az Ady Endre Emlékházat, míg Debrecenben a Déri Múzeummal, a Református Kollégiummal, a Nagytemplommal – és egy közös strandoláson az Aquaticum fürdőkomplexummal ismerkedtek meg.

Az egyetem új hallgatóit Vidnyánszky Attila elsőéves integrált osztálya egy színházi előadással köszöntötte. A filmes napon az Apolló mozi 160 éves falai között Nagy Anikó Mária és Lukácsy György közös alkotását, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című filmet vetítették. A dokumentum- és játékfilmes eszközöket ötvöző mű után kerekasztal-beszélgetésre is sor került, ahol a hallgatók közvetlenül a rendezőpárosnak tehették fel kérdéseiket.

 

A mindennapos esti bulik és a Víztoronynál tartott záróparty a közösségépítést szolgálták, ám az utolsó nap a társadalmi felelősségvállalás jegyében is telt. A Debreceni Karitatív Testülettel együttműködve a gólyák versekkel és dalokkal köszöntötték a nyári felügyeletben részt vevő gyermekeket, és ajándékcsomagokat adtak át olyan családoknak, akiknek gondot jelent a tanszerek beszerzése.

 

   

 

Egyéb hírek

Megnyitotta 160. tanévét a Színház- és Filmművészeti Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. szeptember 5-én tartotta jubileumi tanévnyitóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol közel 160 elsőéves hallgatót köszöntöttek. Az esemény keretében 45 művész jubileumi arany-, gyémánt- és vasdiplomát vehetett át.

Magyarországi ősbemutató az SZFE színpadán – Beszélgetés Adam Ledger rendezővel

Mit üzen ma az Oidipusz-történet? Adam Ledger, a Birminghami Egyetem rendezője most először állít színpadra darabot az SZFE hallgatóival. Martin Crimp A többit láttad már a moziban című művének hazai premierje igazi összmunkával jön létre: dramaturgok, drámainstruktorok, színészek és egy oktató dolgoztak együtt, hogy kortárs közegben szólaltassák meg Euripidész klasszikusát.

Mit lát a néző? – új módszertani kötet jelent meg a színházi befogadás kutatásáról

Szeptember 3-án, a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyhetes kulturális programsorozata, az Alkotóműhelyek Hete keretében mutatták be a Mit lát a néző? című hiánypótló színházszociológiai tankönyvet.  A kötet 2025 áprilisában jelent meg a L’Harmattan Kiadó gondozásában, a Károli Könyvek sorozatban, szerkesztői Sepsi Enikő, az SZFE rektora és Szabó Attila, az egyetem oktatója. A kiadvány elméleti hátteret, gyakorlati módszereket és konkrét kérdőíveket kínál mindazoknak, akik színházi nézőkutatások megszervezésével kívánnak foglalkozni.

„Egy szavam se lehet” – beszélgetés Udvarias Katalin, színművésszel

Udvarias Katalin 1974-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, és tavaly vette át az arany díszoklevelét. Több mint fél évszázados pályafutása során számtalan főszerepet alakított, emellett 16 évig tanított, könyvet ír, és ma is aktívan dolgozik. Beszélgetésünkben a hivatás szeretetéről, a színészi lét kihívásairól, valamint a boldogság titkáról mesélt.

Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről

Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!

„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői

Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.

Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet

Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.

„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa

A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020