A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány vezetőjének meggyőződése: a színház eszköz lehet arra, hogy valamivel többek, érzékenyebbek, figyelmesebbek legyünk, hogy kiéleződjünk, kijjebb toljuk érzékeink határait. Az általa vezetett intézmény ezért is tanít színészmesterségre roma és nem roma fiatalokat immár két évtizede. A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány és az SZFE közös szervezésében az idei nyári alkotótábort rendhagyó helyszínen, az Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai épületében tartották.
Nyári Oszkárral a Népszava beszélgetett.
Reggel kilenckor kihúzzák az idézetet a kalapból, estére több mini produkció készül belőle, mindezt négy szakmai napon át úgy, hogy van olyan táborozó, aki életében először találkozik a közös alkotás folyamatával. A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány 20 éve működik hazánkban, színházi alkotótábora hátrányos helyzetű gyermekek számára is nyitott. A teátrum életre hívója, vezetője, Nyári Oszkár beszélt a táborról, a színház erejéről és arról a misszióról, amit a Karaván folytat.
„A társadalom és az egyén szempontjából fontos kérdéseket feszegetünk, van egy 50 férőhelyes színházunk, ahol 10 előadásból álló felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek szóló repertoárt tartunk műsoron Budapest szívében az Iparművészeti Múzeum mellett. Fesztiválokra, együttműködésekre kapunk felkérést, járjuk az országot, a vidéki iskolákat, a legszegényebb településekre viszünk előadásokat, szóval erőteljesen jelen vagyunk.”
Nyári Oszkár úgy látja, világszintű probléma, hogy keveset tudnak a cigányságról: „Nagyon fontos feladat az ismeretek átadása, a nyelv és a hagyományok megőrzése, de egy roma nemzetiségi színháznak az előítéletesség, a negatív sztereotípiák ellen is tennie kell. Érzékeny terep. Ráadásul több fronton kell küzdelmet folytatni. Én hajlandó vagyok erre és vannak társaim is, de nem a rossz ellen, hanem a jóért. Azonban nincs egy komoly intézmény, ami e mögött állna. Akik hátrányos helyzetben vannak, azoknak nem pozitív diszkriminációra van szükségük, hanem lehetőségre ahhoz, hogy ők is egyenlő eséllyel tudjanak fölkészülni és megmutatkozni. Felvételizni és továbbtanulni. A mi esetünkben valamelyik egyetemre, elsősorban az egyik színművészeti egyetemre. De nem csak a színházról van szó, ez hasonlóan működik az élet minden területén, csupán nálunk a közös alkotás segíti elő a szerencsés találkozásokat”
„Van közel tíz százaléknyi kisebbség, amelynek pedagógiai, kulturális, egészségügyi támogatásra, folyamatos segítségre és gyógyító impulzusra lenne szüksége ahhoz, hogy azzal az energiával, jelenleg rejtőzködő tudással, izgalmas képességekkel tudjon részévé válni a társadalomnak, amelyekkel valójában rendelkezik. Persze ehhez jelentős forrásra lenne szükség, de leginkább felismerésre és elhatározásra, hogy a területen komolyabb változás történjen. Ekkor jöhetnek a képbe olyan szervezetek, mint a Karaván, amelyek kulturális területen fel tudnák ajánlani a partnerségüket ehhez. Szükség lenne művelődési házakra, oktatási és kulturális bázisokra, alkotóműhelyekre, amelyek a roma néphez kötődő missziót hordozzák. Egy egészen komoly intézményre nyilván a fővárosban, valamint továbbiakra a vármegyeszékhelyeken, nagyobb városokban, falvakban. Ezek hiányát csak igen kis részben tudjuk pótolni, és őszintén szólva a működésünk 23 éve alatt nem igazán találtunk rá a tevékenységünket folyamatosan lehetővé tevő forrásokra. Pedig a társadalmi felzárkóztatás, az esélyteremtés, a perspektívanyújtás nagyon fontos. Egyáltalán adni. Ugyanakkor bár munkánk, céljaink, programjaink nem változtak, sok esetben évről évre új forrást kellett találnunk, hogy fennmaradjunk. Így nem könnyű tervezni, gyakran csak öt-hat hónapra lát előre az ember. Világos, hogy ilyen körülmények között kevés a roma kulturális területen folyamatosan lendületesen jelen lévő, komolyan vehető partner. Ehhez kellenek ezek a kulturális intézmények. Először egy, aztán a többi. Rettenetesen sajnálom, hogy több mint három évtized alatt sem sikerült egy jelentős intézményt létrehozni, csak tervek születtek. Ez minimum elgondolkodtató. Mondom ezt annak ellenére, hogy színészként soha nem mellőztek, mindig megkaptam a lehetőséget. Azt kaptam a Jóistentől, amire vágytam, amit kivívtam magamnak, és amit nekem szántak. Ez a misszió azonban magával ragadott.”
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.
A legjobb kisjátékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb tévéfilm, valamint a legjobb elsőfilmes rendező különdíját is a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotói kapták az 5. MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.