Ötödik Molière-előadását viszi színre Herczeg Tamás Szegeden

május 1., szerda 07:00
Share

A Képzelt beteg című vígjátékkal zárja rendezői ciklusát a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet vezetője Szegeden. Az elmúlt években a Tartuffe, a Don Juan, az Úrhatnám polgár és a Scapin furfangjai című komédiákat is megrendezte az alföldi városban, ezúttal pedig a Pinceszínházban állítja színpadra Molière utolsó vígjátékát.  A premiert május 3-án tartják. A rendező úgy fogalmazott: Molière hús-vér karakterei, noha négyszáz évvel ezelőtt születtek, mégis közülünk valók. A Képzelt beteg nem csak a hipochondria, de legalább annyira a képmutatás komédiája is – tette hozzá a Színház- és Filmművészeti Egyetem intézetvezetője.

AZ UTOLSÓ MOLIÈRE-DARAB

A képzelt beteg Molière utolsó drámája, ugyanis a mű negyedik előadásán, 1673. február 17-én rosszul lett a színpadon, majd hazatérve meghalt. “Az eseménynek a komédiázás és a vígjáték mellett úgy érzem, van egy erősebb gondolati síkja is, amit a pinceszínházi előadásban ki is bontunk. A képzelt beteggel lezárul a szegedi Molière-ciklusom” – árulta el Herczeg Tamás. Most először nem csupán a színpadi játékkal, hanem a szöveggel is ő foglalkozott, az átiratot pedig Illyés Gyula fordítása alapján másodmagával, Czene-Polgár Donát dramaturg hallgatóval készítette.

A produkcióban az SZFE Németh Antal Drámaelméleti Intézet több drámainstruktor hallgatója is részt vesz, így Tege Antal, Kancsár Orsolya, Varga Bálint, Irsai Farkas László és a dramaturg Czene-Polgár Donát.

Az előadás címszerepét Cserna Antal alakítja és a hallgatók mellett további szerepekben olyan nagyszerű művészek lépnek fel, mint Molnár Erika, Cserna Lulu és Nagyhegyesi Zoltán.

Egyéb hírek

SZFE-s előadás Nagyváradon

Az ötödéves zenés színművész osztály Cseh Tamás és Bereményi Géza Frontátvonulás című előadásával kezdődik a 12. HolnapUtán Fesztivál, a nagyváradi Szigligeti Színház összművészeti seregszemléje. A június 10-16. közötti eseményen három kőszínházi és három főiskolai társulat előadását láthatja a közönség.

Megnézhető a Társművészeteink első adása

Solymosi Tamás balettművész volt Szirtes Balázs színművész, az SZFE oktatója Társművészeteink címmel indított beszélgetéssorozatának első vendége. A Színház- Filmművészeti Egyetem oktatója által kezdeményezett, és az elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatók, valamint a szintén elsőéves vágó osztály közreműködésével megvalósuló széria célja, hogy bemutassa a klasszikus értelemben vett színházhoz szorosan kapcsolódó művészeti ágakat. A beszélgetés első epizódját a Mészáros utcai Virtuális Produkciós Stúdióban rögzítették.

2024-ben Kaposvár ad otthont az Országos Színházi Találkozónak

A hazai színházi élet egyik kiemelkedő eseményét, az Országos Színházi Találkozót 2024. június 10. és június 16. között rendezik meg Kaposváron. A rendezvény házigazdája a kaposvári Csiky Gergely Színház lesz, amely izgalmas programokkal, friss lendülettel és meghitt atmoszférával várja a színházművészet iránt érdeklődőket.

A televízió művészete: tanulságok az SZFE televíziós műsorkészítő osztályának rendezés-gyakorlatáról

Az SZFE elsőéves televíziós műsorkészítő osztályának rendezés-gyakorlat vizsga előtti órájának látogatása lehetőséget nyújtott betekinteni a fikciós mozgókép televíziós kulisszái mögé. Zilahy Tamás tanár úr vezetésével a televíziós képzésben résztvevő, elsőéves hallgatóknak a tavaszi szemeszter végén két vizsgafeladatot kellett teljesíteniük.

Reflektor doktori műhelykonferencia

A doktori hallgatók időről időre műhelykonferencián mutatják be tudományos és művészeti munkájukat. A doktori hallgatói önkormányzat (DÖK) javaslatára 2024. május 22-én Reflektor néven és szélesebb tematikával újult meg a rendezvény.

Varga Anna alkotása a Friss Hús nemzetközi rövidfilmfesztiválon

Varga Anna másodéves film- és televíziórendező hallgató Miután kihánytad a vattacukrot című kisfilmjét több alkalommal is műsorra tűzi a 12. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál. A Friss Hús elsődleges célja a legújabb magyar és külföldi rövidfilmek bemutatása, valamint egy olyan szakmai fórum felépítése, ahol a visszajelzésre és párbeszédre vágyó alkotók egy nagyobb közönség előtt mutathatják meg filmjeiket. A vetítések rendre teleházasok, jelentős szakmai és sajtóvisszhangot keltenek. A fesztivál évről évre növekvő látogatottsága bizonyítja, hogy a rövidfilmek széles körű érdeklődésre tartanak számot.

 

AZ SZFE DOKTORI ISKOLÁJA 2024. MÁJUS 22-ÉN ’REFLEKTOR’ CÍMMEL TARTJA MEG ÉVES MŰHELYKONFERENCIÁJÁT

A konferencia két tematikus szekcióban kerül lebonyolításra. Az eseményt Prof. Dr. Balázs Géza, a Doktori Iskola vezetője nyitja meg.

A Kosheentől a Misztrálig – VéNégy fesztivál a Dunakanyarban

A kiemelkedő színházi- és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – négy napon át öt színpadon hatvan zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó.

Több betöltése Több betöltése