Szenvedéllyel nyitni a fiatalok felé - Kiss Józseffel beszélgettünk

Hegedüs Kata
2023 július 15., szombat 10:00.
Share

Kiss József színművész, rendezővel, a Soproni Petőfi Színház új igazgatójával, az SZFE oktatójával beszélgettünk új pozíciójáról, a színházról és a fiatal színművészekről.

Kiss József 2023. június 1-jétől megbízást kapott a Soproni Petőfi Színház igazgatói feladatainak ellátására. Kiss József neve jól ismert a szakmában mint színész, mint rendező; több színház művészeti vezetőjeként dolgozott, a Színház- és Filmművészeti Egyetemen tanít, Sopronban pedig egy népszerű, sikeres előadással tette le névjegyét.

A Soproni Petőfi Színházban a 2023/24-es évad a Szenvedély Évada lesz, mivel készültök a nézőknek?

Csupa olyan darabbal készülünk, amelyben a szenvedély lesz a meghatározó. Ez egy sokféle fogalom, sok mindent magába zár. Az ember szenvedélyes lehet a szerelemben, a munkájában, a hitében, vagy épp az álmai megvalósításában. A felnőtt bérletben az évadot William Shakespeare Rómeó és Júliája nyitja Eperjes Károly rendezésében, szeptember 23-án. Ebben a klasszikus darabban a szenvedély a bátorságban és a szerelemben testesül meg. Ugyanez mondható el a novemberi Az angyalok nem sírnak című előadásra is, melyet én írtam és én is fogok rendezni. Azután Kéri Kitty rendez egy kamaradarabot, Jean Anouilh A pacsirtáját, mely Jeanne d’Arc történetét dolgozza fel. Január 27-én lesz Vajda Katalin Legyetek jók, ha tudtok című zenés játéka, amely Luigi Magni és Bernardino Zapponi filmje alapján készült, Nagy Viktor Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezésében. Szigeti József?Horváth Z. Gergely A vén bakancsos és fia, a huszár című népszínművét Eperjes Károly állítja színpadra márciusban. A szezont a bűbájos, Csókos asszony című csupa élet, csupa játék operett zárja áprilisban.

Remélem, hogy a szenvedéllyel átitatott színdarabok, amiket az idei évadban műsorra viszünk a fiataloknak is elnyeri majd a tetszését. Mindegyik történet a szenvedély, a lélek erejének szimbóluma, s az alkotókkal úgy érezzük, ez talán még soha nem volt olyan fontos a színháznak és a közönségnek, mint ma.

Ősszel mutatják be az általad rendezett Az angyalok nem sírnak című előadást, mire számíthatnak a nézők?

Az 1956-os történet szövegkönyvét én írtam és rendezni is fogom, árad belőle a fiatalok szabadság iránti szenvedélye és ragaszkodása. A forradalomban, a legveszélyesebb időkben is ott lebegett a szabadság és a szerelem elsöprő erejű géniusza. Senki nem szeretett volna mártír lenni, de a szenvedély az embereket eltereli a megalkuvások és kompromisszumok világától a tiszta út felé. A történet csodálatos végeredményt hoz. Igazi csodát.

A Kaposvári Egyetemről, Eperjes Károly színművész osztályából érkeznek színész hallgatók gyakorlatra a Soproni Petőfi Színházba, mit jelent a számodra a fiatal hallgatók bevonása?

Óriási nagy boldogság. Ennél nagyobb öröm nem létezhet, hogy Eperjes Károly végzős színművész osztályából jópár hallgató színesíti majd az évadot a színházban. Az évadban fellelhető előadásokban hangsúlyosak a fiatal karakterek, úgy a Rómeó és Júliában, Az angyalok nem sírnak darabban, vagy a Pacsirtában. Ezek a fiatalok hozzák magukkal a szenvedélyt, amellyel felfűtik nem csak a színpadot, hanem a társulat munkáját is. Fiatalok nélkül nem színház a színház, hiszen alapvetően egy fiatalos műfajról beszélünk. Rengeteg színdarab szerelemi történeteket dolgoz fel, elengedhetetlen és helyettesíthetetlen a fiatalság jelenléte. Egy társulat egészséges fennmaradásának szempontjából is fontos, hogy legyenek fiatalok.

Miként tudod az igazgatói tapasztalatait kamatoztatni az SZFE-n folytatott oktatói munkádban?

Én nagyon szeretném, hogy a jövőben a SZFE hallgatóit is be tudjuk vonni a Soproni Petőfi Színház darabjaiba. Az egyetemen a másodéves drámainstruktor évfolyamnak vagyok az osztályvezetője Szirtes Balázzsal, és másodéves dramaturg hallgatókat is oktatok. Fontos ez az első év a számomra Sopronban, hiszen a nézők és társulat bizalmát is el kell nyerni. Igyekszem összeegyeztetni a két tevékenységet úgy, hogy egyik hivatás se sérüljön, ehhez nagyon tudatosan kell tervezni a munkát és észnél kell lenni. Fontos, hogy egyensúlyba kerüljön a két dolog, nem fogok unatkozni.

Egyéb hírek

Antifilozófusok az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.

„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával

Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.

 

Nemzetközi turnéra indul Herczeg T. Tamás rendezése

Hét határon túli helyszínen mutatják be a közeljövőben a Békéscsabai Jókai Színház Idegenek és ismerősök című darabját, amelyet Zalán Tibor írt Munkácsy Mihály és Jókai Mór fiktív találkozásáról. A darabnak a rendező és egyben az SZFE intézetvezetője, Herczeg T. Tamás személyén túl is számos közös vonatkozása van az egyetemmel.

Derzsi Mátyás rövidfilmje a Budapest Ritmo Filmnapokon

Április 4. és 5. között beszélgetések és lemezvásár kísérik a film és zene kapcsolatát megjelenítő Budapest Ritmo Filmnapokat a Toldi moziban. A szombati nap programjának részeként bemutatkozik majd tavaly végzett hallgatónk, Derzsi Mátyás Csókot kaptam az ördögtől című filmje is, a vetítést pedig szakmai kerekasztal-beszélgetés követi majd.

Állami kitüntetésben részesült mesteroktatónk és nemrég végzett hallgatónk is

Március 15-e alkalmából átadták a legmagasabb állami kitüntetéseket a Vigadóban. Egyetemünk mesteroktatója, Berzsenyi Krisztina és filmoperatőr-művész MA szakon nemrég végzett hallgatónk, Krulik Marcell is elismerésben részesült.

Koncz Gábor kapta az idei Kossuth-nagydíjat

Március 15-e alkalmából átadták a Vigadóban a legmagasabb állami kitüntetéseket, a Kossuth-díjakat. A nagydíjat idén a 86 éves Koncz Gábor színművésznek ítélték oda, Lajos Tamás, a Színház- és Filmművészeti Egyetemért Alapítvány kuratóriumának tagja pedig Kossuth-díjban részesült.

Március 15-ére emlékeztünk

A Színház- és Filmművészeti Egyetem 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából megemlékezést tartott az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen műsort adott Vidnyánszky Attila és Rácz József elsőéves prózai színművész osztálya, ünnepi beszédet mondott egyetemünk docense, dr. Győrei Zsolt, valamint sor került egy emléklap átadására is.

Négy SZFE-s előadással jön a 16. SZÍN-TÁR

Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű tavaszi rendezvényét. A Színművészeti Egyetemek Találkozóján a teátrum idén is izgalmas újdonságokkal várja a közönséget, miközben a színinövendékek előadásai továbbra is a fesztivál fő attrakcióját jelentik. A fesztivál idei programjában az SZFE négy előadását láthatják az érdeklődők: bemutatkozik Kecskeméten A karmester szeretője, az Égi madár, a Lidércláng és a Parasztopera.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020