SZFE 160: díszkitűzőt kaptak az egyetem alumni tagjai

2025 február 27., csütörtök 16:18.
Share

2025. február 26-án a Színház- és Filmművészeti Egyetem nagyszabású gálaműsorral ünnepelte fennállásának 160. évfordulóját az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az est méltó zárásaként az egyetem egykori hallgatói alumni díszkitűzőt vehettek át, jelképezve az intézményhez fűződő közösségi és szakmai összetartozást. A Karrieriroda szervezésében az alumni közösséghez eddig már több mint 65 öregdiák csatlakozott, és továbbra is várjuk minden volt hallgató jelentkezését. 

Idén 68 művész kapta meg a díszkitűzőt, közöttük olyan ismert művészek, mint Oszvald Marika, Koncz Gábor és Reviczky Gábor, akik nemcsak díjazottként voltak jelen, hanem fellépőként is. A kitüntetettek között szerepelt Szolnoki Tibor, Csonka András, Udvarias Katalin, Sáfár Mónika és Kamarás Iván is. Az elismerésben számos olyan művész is részesült, akik 2024 szeptemberében díszoklevelet kaptak. 

Az ünnepséget prof. dr. Sepsi Enikő rektor nyitotta meg, majd Vidnyánszky Attila, az egyetem kuratóriumának elnöke beszélt az intézmény jövőjéről. Ezután Káel Csaba filmrendező, filmipari kormánybiztos, a film- és televíziórendezés szakirány társosztályvezetője ecsetelte az egyetem szerepét a magyar filmművészet nemzetközi sikereiben. A Kulturális és Innovációs Minisztériumot Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár képviselte, aki beszédében hangsúlyozta az egyetem jelentőségét a magyar kulturális örökség megőrzésében. 

Az eseményen Szinetár Miklós Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező tiszteletbeli alumni kitűzőt vehetett át egyetemünk rektorától, továbbá Koltai Lajos, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, rendező oktatói tevékenységének elismeréseként – az alumni díszkitűző mellett – címzetes egyetemi tanári címben részesült. 

Egyéb hírek

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin

Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020