Bagó Gizella professor emerita, az SZFE művésztanára szervezésének köszönhetően immáron 43. alkalommal vehettek részt hallgatóink az egyetem dalversenyén, melyet Neményi Lili (1902–1988) operaénekesnő alapított.
A dalverseny lényegét Neményi Lili hallgatókhoz írt levelének alábbi részlete mutatja be:
„Baráti levélben mondom el, amit szeretnék. 1000 pillangókisasszony, 100 Mimi, 300 Susanna, 1000 Traviata, millió víg özvegy lehetett körülöttem, és nem irigyeltem őket soha. Életemben egyet irigyeltem: TITEKET, főiskolai hallgatókat. Én nem lehettem az…
Ott fenn a színpadon tanultam meg, munka közben a mesterséget, ami később foglalkozássá vált – de mindig fájt, hogy nem lehettem egy ifjú közösség tagja. Ezért hát most öregen, majd később a halálom után emlékképpen, de itt leszek köztetek mégis. Hogyan?…
Nádasdy Kálmánnal együtt én is szerettem és szeretem a SANZONT. Mindketten egy páratlan, nagy tehetségű nő művészetén keresztül lettünk a hívei, tolmácsolói és kissé bolondos megszállottjai ennek a nagyon nehéz, miniatűr művészetnek. Medgyaszay Vilma volt az a nagy művésznő…
Nádasdy Kálmán, ahogy a Főiskola élére került tanítványain keresztül és az Intézet kottatárának megteremtésével nemesi rangot, örökös útlevelet adott a műfajnak. E nagy életműhöz szeretnék én is kapcsolódni egy alapítvánnyal. Így fogalmaznék hivatalos fennköltséggel. Én inkább így írom le: egy kis ajándékkal… Egy vándor ezüstserleget adok az intézetnek, hogy rávéssék a minden évben megrendezett „S a n z o n v i zs g a” legjobb szereplőjének nevét – a dátummal együtt. A nyertes egy betétkönyvbe helyezett összeg évi kamatát kapja jutalmul. Ennyit adok örömmel, szívesen, hogy egy értékes műfaj a helyére kerüljön.”

A 43. dalverseny győztese, Sipos Balázs Gyula.
Neményi Lili „kis ajándékának” köszönhetően az SZFE hallgatói (a Covidot leszámítva) már 43 éve énekelnek folyamatosan a „sanzonvizsgán”. Az eseményt ma már dalversenynek hívjuk, maga a dalolás pedig két napig tart.
Az első napon klasszikus és mai francia sanzonok hangzanak el. A második napon Neményi Lili „miniatűr műfaján” kívül 20. és 21. századi magyar és külföldi zeneszerzők, irodalmi értékű szövegre komponált dalait éneklik az SZFE hallgatói.
A verseny 43 éve ad lehetőséget régi és új művek megismerésére, tanulására és folyamatos gyakorlásra a versenyig. Ebből a zenei anyagból választanak a hallgatók arra a koncertre is, melyet hagyományosan a Zene Világnapján rendezünk.
A 43. dalversenyen 2025. április 12–13-án az SZFE 35 (I. II. III. IV. éves) hallgatója énekelt a Hevesi-teremben.
A zsűri a következő díjakat osztotta ki:
A legjobb előadói díj:
Kerekes Márton – II. zenésszínművész-osztály
A francia sanzon legjobb előadásáért díj:
Beale Emma – II. zenésszínművész-osztály, Kovács Anna – Luca II. zenésszínművész-osztály

A legjobb előadó díját elnyerő Kerekes Márton.
A 43. dalversenyen egy 20 éves évfordulót is megünnepeltünk
Bagó Gizella professor emerita 20 évvel ezelőtt megkereste és felkérte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerzés tanszékének vezetőjét, Fekete Gyula tanár urat, hogy kezdjenek el egy közös gyakorlási, illetve tanulási folyamatot a két egyetem hallgatói. Az együttműködés értelmében a professor emerita akkori hallgatói által választott versekre Fekete Gyula zeneszerzés szakos tanítványai komponáltak zenét. A tanár úr igent mondott a felkérésre, így megindult az együttműködés. Bagó Gizella ezt később az LFZE Tallér Zsófia tanárnő által alapított alkalmazott zeneszerzés szakával folytatta.
Az együttműködés során az idei dalversenyig az LFZE 70 zeneszerzés szakos hallgatója összesen 97 dalt komponált az SZFE színművészhallgatói által kiválasztott versekre. A zsűriben köszönthettük Bella Máté zeneszerzőt, aki a 2007-es dalverseny nyertes dalának szerzője volt. Balla Máté ma már az LFZE oktatója és az ő tanítványa, Sebestyén Lázár Regina komponálta azt a dalt, amit pedig az idei verseny győztese, Sipos Balázs Gyula énekelt.
Neményi Lili azt írta: „A klasszikus sanzonok mellett kérem, hogy a most élő, tehetséges írókat, zeneszerzőket is vegyék fel a repertoárba, ha értékben olyan nívót képviselnek, mint a régiek…” A megzenésített versekkel mindkettő megtörtént.
A 2025-ös dalverseny tanárai
Az SZFE hangképző és korrepetitor tanárai színházi gyakorlattal, biztos stílusismerettel és folyamatos munkával készítik fel hallgatóikat a megmérettetésre, a verseny mindkét napjának anyagából.
Korrepetitor tanárok: Andrássy Gertrúd, Axmann Péter, Bellus Csilla, Erdélyi Ilona, Grósz Zsuzsanna, Lengyel Andrea, Szép András, Termes Rita
Hangképző tanárok: Bagó Gizella, Berecz Beáta, Decsi Ágnes, Denk Viktória, Kármán Emese, Kővári Judit, Márta Judit, Vámossy Éva, Vincze Klára.
A hangulatában semmihez nem hasonlítható, vidám díjkiosztó perceiben a hallgatók teljesen átérezhették, megérthették Bartók Béla szavait: „Az előadóművészet nem csak tudás, hanem egyszersmind a tudás megmutatni tudása is.”
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.
Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.
2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.
A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.
Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.
Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

