Az SZFE Backstage legújabb részében az elsőéves zenés színművész osztály prózai színészmesterség óráján jártunk Méhes László vezetésével.
Méhes László prózai színészmesterség órája az SZFE-n kivételes esemény, ahol a Vígszínház kiváló művésze olyan tudást és tapasztalatot oszt meg a hallgatókkal, amely felkészíti őket a magyar zenés színház gazdag örökségére. A magyar zenés színház hagyományai szerteágazóak és szorosan összefonódnak a nemzeti kultúránkkal. Méhes László irányításával a hallgatók a technikai tudás mellett betekintést nyernek a színészi érzékenység és zenei kifejezőerő összefonódásába is. Az Operettszínház évtizedek óta a műfaj fellegvára, ahol a legnagyobb magyar színházi legendák alkottak. Méhes László most az SZFE-n keresztül örökíti tovább a tudást, amely segíti a fiatal tehetségeket nemcsak színpadi felkészülésükben, hanem a magyar zenés színház hagyományainak ápolásában és továbbvitelében is. Méhes László a jelenetek pszichológiai aspektusai mellett a színháztechnikát is oktatja párhuzamosan. A szakmai tudás mellett az életre való felkészülés is hangsúlyt kap. Szavai nemcsak a színpadra, hanem az élet számos területére is érvényesek és a hallgatók számára iránymutatást nyújtanak, hogy szembenézzenek az életük különböző kihívásaival. Életbölcsességgel, érzelmekkel és humorral tereli osztályát.
Az élet legmélyebb bugyrairól is beszél, miközben a hallgatókat a drámai dimenziókra ösztönzi. Minden pillanatban arra buzdítja őket, hogy mélyebbre ássanak lelkileg és életkori korlátaikat meghaladva érzelmekből, tehetségből és az életre való figyelemből merítsenek. Szigorú, őszinte, de sosem kegyetlen. Az olyan szituációkat, amelyeket kevesen élték át személyesen, hitelesen és érzékletesen mutatja be. A ritmus-rendezése/oktatása olyan precizitást követel, melyet metronómmal tart szigorú mederben. Nincs kibúvó, nincs pontatlanság, a metronóm rendíthetetlen kattogása segít a hallgatóknak abban, hogy tartsák a jelenet helyes lüktetését. Később metronóm nélkül is meglesz a belső ritmusérzék és molnári pontossággal fognak majd feloldódni a drámában, vagy éppen a komédiában. Óráján minden hallgató teljes hitet és elkötelezettséget mutat az ÜGY iránt, ami most az egyetemi évek alatt közös ügyük, majd kilépve a szakmába az ügy nem, csak a partnerek fognak változni.
Egy nagyszabású külföldi turné, Az átváltozás bemutatója és egy sikeres, de egyben megterhelő felvételi időszak – Herczeg Tamásnak, a Színházművészeti Intézet vezetőjének nem kevés elfoglaltságot hozott az elmúlt pár hónap és a kihívásokból a továbbiakban sem lesz hiány. Szeptembertől az elsőéves drámajátékosok osztályvezetője lesz, majd januártól a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója. A felvételin tapasztaltakról, a színészoktatás helyzetéről és az alkotói pályájának alakulásáról is beszélgettünk.
Negyedik alkalommal szervezte meg az Educatio+ Konferenciát a HÖOK (Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája) 2025. július 9-én, Kápolnásnyéken, ahol egyetemünket a Karrieriroda és diáktanácsadó vezetője, Wild Mónika képviselte a fiatalok és a kultúra kapcsolatát boncolgató kerekasztal-beszélgetésen.
A fennállásának 160. évfordulóját ünneplő Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2025. július 15-én tartotta tanévzáróval egybekötött diplomaátadó ünnepségét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A kiemelkedően sikeres 2024/2025-ös tanév végén 185 hallgató fejezte be tanulmányait és szerzett diplomát, nyolc doktorandusz DLA fokozatot kapott, ketten pedig habilitációs oklevelet szereztek.
Aki látta a Mozgókép Fesztivál díjátadóit, bizonyára feltűnt neki a látványos, ledes színpadi háttér. A pazar vizuális világ Oravecz Adrienn, az SZFE látványtervező MA szakos hallgatójának kreativitását dicséri. Vele beszélgettünk a tervezési folyamatról, a stílusválasztás indokairól és a megvalósítás kihívásairól.
2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.