Szvitek Attila, idén végzett dokumentumfilm-rendező hallgatónk kisfilmje, az Eszmélet bekerült a 34. St. Louis-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjába. Az alkotás József Attila azonos című verse alapján készült.
„A St. Louis-i bemutató az Eszmélet első nagy nemzetközi szereplése, amely egy fontos lépcsőfok lehet a fiatal rendező pályáján” – nyilatkozta a film operatőre, Grátz Márk.
A történet 1948-ban, a Rákosi-diktatúra idején játszódik: egy fiatal nőre bízzák, hogy a József Attila-film forgatókönyvét a párt ideológiájának megfelelően írja át. A megbízás azonban lázadásba torkollik: a nő szembeszáll a hatalommal, és bosszút áll szülei gyilkosán.
A főszerepben Juhász Jázmint és Puskás Dávidot láthatjuk, további szereplők: Bodor Géza, Csók Imre, Geréb János, Nagyváradi Erzsébet. József Attila szerepében Lajcsik Domonkos látható. A versfilm producere Csáky Attila, operatőre Grátz Márk, látványtervezője pedig Katona Bálint.
A filmet februárban az Uránia Nemzeti Filmszínházban mutatták be, majd részt vett a nyári Mozgókép Fesztiválon is.
A St. Louis-i Nemzetközi Filmfesztivál célja, hogy a világ független filmjeit mutassa be a sokszínűség és a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése érdekében. Az eseményt idén november 6–16. között rendezik meg.
Gratulálunk a készítőknek!

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják
Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.
„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.
Szabó K. Istvánt, a Jászai Mari-díjas romániai magyar rendezőt, az SZFE prózai színházrendező szak osztályvezető tanárát nemrég Ion Caramitru Nagydíjjal tüntette ki az Academia Balkanica Europeana Észak-Macedóniában. A friss elismerésről és annak jelentőségéről beszélgettünk vele.
2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.
Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.

