Egyetemünk a mai napon ünnepélyes keretek között adta át legújabb filmes stúdióját. Az operatőr- és rendezőképzést szolgáló műtermet egykori hallgatónkról, a világhírű Kovács László operatőrről neveztük el. A beruházás újabb bizonyítéka egyetemünk elkötelezettségének az oktatás színvonalának folyamatos emelése és az intézményfejlesztés mellett.
A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet az épületben található, egykori úszómedence átalakításával egy 207 négyzetméteres, sokoldalú díszletezési lehetőségekkel felszerelt műteremmel gazdagodott. A Mészáros utcai campusunk ezzel együtt immár három professzionális stúdióval szolgálja az operatőr- és rendezőképzést, beleértve a közelmúltban átadott, közép-európai szinten is kiemelkedő virtuális műtermet.
Az új létesítményt a nemzetközi hírű Kovács László operatőrről, egyetemünk egykori hallgatójáról neveztük el. Kovács László (1933 Cece – 2007 Beverly Hills, Kalifornia) olyan kiemelkedő alkotásokban bizonyította tehetségét, mint a Szelíd motorosok, a New York, New York, a Szellemirtók, vagy a Beépített szépség. Művészi látásmódját több mint 70 film őrzi. Munkásságát számos díjjal ismerték el, köztük 2002-ben ASC Életmű-díjjal, 2005-ben Legenda-díjjal, valamint a Santa Fé-i Filmfesztivál Életmű-díjával.
Prof. dr. Sepsi Enikő, az SZFE rektora az átadó ünnepségen hangsúlyozta: „Ez az új műterem nem csupán egy újabb helyisége az egyetemnek, hanem szimbólum. Szimbóluma annak a törekvésünknek, hogy hallgatóinknak a lehető legjobb képzést biztosítsuk. Egyetemünk az elmúlt tanévben jelentős lépéseket tett az oktatási infrastruktúra fejlesztése terén. Az idén tavasszal átadott digitális, LED-falas műterem után a Kovács László Műterem egyértelműen mutatja az egyetem elkötelezettségét a korszerű, gyakorlatorientált képzés mellett és tovább erősíti vezető szerepét a hazai művészeti képzésben” – majd hozzátette, hogy az SZFE célja olyan szakemberek képzése, akik – Kovács László nyomdokain haladva – nemzetközi szinten is megállják a helyüket.
A beruházás számokban is impozáns: az átalakítás 6 hónapja alatt 1000 köbméter sittet szállítottak el, hogy létrehozhassuk a most átadott modern, variálható díszletekkel berendezhető teret. A műteremben jelenleg is látható egy 60 négyzetméteres, lakásbelsőt imitáló oktatódíszlet, amely kiválóan szolgálja hallgatóink gyakorlati képzését. Ezzel a fejlesztéssel újabb mérföldkövet értünk el a hazai filmes oktatásban.
„A filmipar az egyik leggyorsabban változó és fejlődő iparág, megteszünk mindent az oktatás magas színvonaláért, hiszen kulcsfontosságú a filmes szakembereink utánpótlása. Az új műterem megkönnyíti az oktatók és a hallgatók munkáját is, akik majd diplomájukkal a kezükben már a filmezés minden formájára felkészülten, műtermi forgatási tapasztalattal, piacképes tudással indulhatnak el a munkaerőpiacon, rövid távon is hozzájárulva a magyar filmipar sikereihez, értékteremtő mozgóképes alkotások létrejöttéhez.” – mondta el a rendezvényen Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke.
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.
A legjobb kisjátékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb tévéfilm, valamint a legjobb elsőfilmes rendező különdíját is a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotói kapták az 5. MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.