SZFE a MOZ.GO-n: Hagyjál! – a szerelem határai blokk

június 17., kedd 10:00
Share

Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Hagyjál! – a szerelem határai című blokk filmjeit június 21-án 17:30-tól láthatják az érdeklődők a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban.

Varga Virág Anna alkotása, a Tavaszi szél lesz a blokk első filmje. A történet szerint szembekerül egymással egy feltörekvő színésznő és egy író párkapcsolatában a szakmájuk iránti elhivatottság és az egymás iránti elköteleződésük. A film szereplői: Bartos Ágnes és Wunderlich József.

A blokk címadó alkotásának, Rácz Katalin Anna Hagyjál című filmjének főszereplője egy húszas évei elején járó, talpraesett, ugyanakkor elveszett lány, aki szélsőséges érzelmek között gyötrődik. Elakadásai mélyről üzennek, és a tudattalanul elutasított érzései felé terelik. Szereplők: Ballér Bianka, Tanka Natália, Dányi Krisztián, Szőlőskei Timea és Kóbor Demeter.

Szintén Rácz Katalin Anna rövidfilmje, a Testemen kívül láttam a lelkem lesz a blokk utolsó vetítése. A film az érzelmi projekciókról és a kötődési minták örök újrajátszásáról szól, valamint arról, hogyan hisszük szerelemnek azt, ami igazából a legmélyebb magányunk tükre. Szereplők: Ballér Bianka, Kovács Tamás, Kiss Diána Magdolna, Dányi Krisztián, Tanka Natália, Tanka Dániel és Zsurzs Kati.

Egyéb hírek

Milyen egy casting a tévében? – elkísértünk három SZFE-s hallgatót

Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.

Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.

„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével

A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.

„A tanítás egy közös szellemi út” – Kozma Andrással beszélgettünk

A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban most Kozma András Németh Antal- és Hevesi Sándor-díjjal kitüntetett műfordító, dramaturggal beszélgettünk. A dramaturg osztály vezetőjével készült interjú során többek között az is szóba került, hogy a lexikális tudáson túl mit szeretne átadni tanítványainak.

SZFE-s előadások az Ördögkatlan Fesztiválon

A ma induló Ördögkatlan Fesztiválon a Színház- és Filmművészeti Egyetem öt előadással képviselteti magát. Az érdeklődők láthatják a Prométheusz-projektet, a Merülő Szaturnuszt, Az ember, akinek kőből volt a szíve című bábelőadást, A Spoon River-i holtakat és a Passiót.

Szubjektív dramaturg-napló a soproni Nemzetközi Színházi Műhelyről

Negyedéves dramaturghallgatónk, Szalánczi Ágota részt vett az SZFE szervezésében megvalósult Nemzetközi Színházi Műhely munkájában. A workshopról tartott beszámolója az alábbiakban olvasható, amely a kaposvári MATE részvételével, valamint 5 különböző ország – Románia, Peru, Spanyolország, Bulgária és Mongólia – színházi iskoláit képviselő színészmesterség-tanárok és fiatal színész-, illetve rendezőhallgatók közreműködésével zajlott.

Közel 160-an nyertek felvételt az SZFE képzéseire

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen közel 160 hallgató kezdi meg tanulmányait 2025 szeptemberében. Idén összesen 95 907 jelentkező került be a magyarországi felsőoktatásba.

Z generációs alkotókat hoz közös platformra két SZFE-s hallgató projektje

Az SZFE két hallgatója, Balogh Benjámin és Czene-Polgár Donát egy önálló projekt megvalósításába kezdett, amely a Z generációs alkotókat állítja a középpontba. A kezdeményezés párbeszédet teremt nemcsak a művészeti ágak, hanem generációk között is – és talán közelebb visz annak megértéséhez, hogyan gondolkodnak ma a legfiatalabb alkotók a világról. Az SZFE Szakkollégium támogatásával futó projekt ötletgazdáival a megvalósulás második fázisában beszélgettünk eddigi tapasztalataikról és a lehetséges végkifejletről.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020