A Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves film- és televíziórendező szakos hallgatók tavaszi félévben készített vizsgafilmjei 2023. július 7-én 10:00 órakor lesznek láthatók az Uránia Nemzeti Színházban. A vizsgafilmvetítésen való részvétel ingyenes és nyilvános minden érdeklődő számára. A vizsgafilmvetítés műsorán a Miután kihánytad a vattacukrot, Képzeld el!, Tolvajtánc, Bunkerlakó, Elterelés, Abgang, valamint Tintavirág című vizsgafilmeket mutatjuk be.
Időpont: 2023. július 7. 10:00
Helyszín: Uránia Nemzeti Filmszínház
A 2022 őszi félévben indult film- és televíziórendező évfolyam osztályvezető tanárai Zilahy Tamás és Káel Csaba. Az első évfolyamos hallgatók, hasonlóképpen az előző szemeszterhez vizsgafilmjeik vetítésével mutatják be a félév alatt elsajátított tudásukat a nagyközönség számára.
Zilahy Tamás egy korábbi interjújában így fogalmazott, „Sosem lehet pontosan tudni, hogy a fiatalság öntörvényűsége miből is eredeztethető. Nagyon határozottak, ami a mindenkori fiatalságra természetesen jellemző. Véleményüket harcosan képviselik, ami nagyon rendben van. Egy biztos: egy hitványabb képre is gyorsabban rámondják, hogy jó kép, mert nekik tetszik. Ezt a mondatot, hogy ?nekem ez tetszik? tűzzel-vassal igyekszem írtani, ugyanis nem az egyéni ízlés a zsinórmérték. A zsinórmérték a pontosság és az érvényesség. Nincsenek könnyű helyzetben, mert a mai kor embere annyi képet fogyaszt, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy mi a jó és mi a rossz kép.”
A vizsgafilmvetítés 2023. július 7-én pénteken 10:00 órakor veszi kezdetét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.
Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán készített színpadi adaptációt Berettyán Nándor Jászai Mari-díjas színész, rendező, a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója. Az előadás oktatói és hallgatói együttműködésben valósult meg: a produkcióban színészként közreműködik László Rebeka, az SZFE ötödéves prózai színművész hallgatója, valamint Horváth Márk bábszínész, bábtervező, az egyetem oktatója.
„Nem tudom megkülönböztetni, hogy mikor dolgozom és mikor foglalkozom a hobbimmal, hiszen a munkám a hobbim” – vallja Ilja Bocsarnikovsz, akinek harmadéves prózai színész osztálya tavaly novemberben mutatta be Kastanka című előadását. Csehov szívmelengető darabját Szergej Szotnyikov vendégoktató, a Moszkvai Művészeti Színház Egyetemének docense rendezte, aki nem kevesebb szenvedéllyel van munkája iránt: hétből hét napot tölt a színházban vagy diákjaival. Ennek ellenére két külföldi oktatónkat sikerült mikrofonvégre kapnunk.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

