Művészeti párbeszéd bontakozott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színművészhallgatóinak részvételével és Rátóti Zoltán vezetésével szombaton a Pesti Vigadóban. Az intézmény ezúttal a Nyitott Ház rendezvénysorozattal nyújtott lehetőséget az érdeklődőknek, hogy közelebbről megismerjék az épület gazdag kulturális örökségét és részesei legyenek az egyedi programoknak.
A Pesti Vigadó Nyitott Ház programját először 2015-ben, a Vigadó építésének 150. évfordulóján szervezték meg, és azóta minden évben izgalmas rendezvényekkel várják az érdeklődőket. A rendezvény minden korosztály számára tartogat valami különlegeset: gyermek és felnőtt egyaránt találhat számára érdekes tevékenységeket, legyen az kézműves foglalkozás, vagy éppen épülettörténeti séták.
Az idei rendezvény különösen gazdag programkínálattal büszkélkedhetett. Az SZFE harmadéves színészhallgatói izgalmas beszélgetés keretein belül osztották meg tapasztalataikat az érdeklődőkkel. A hallgatók osztályvezető oktatója, Rátóti Zoltán mint beszélgetőpartner hiteles és inspiráló irányítója volt az eszmecserének. Steenhuis Raul, Varga Anna Zsófia, Bangó Ernest és Bubik Réka színésznövendékek meséltek arról, hogyan képzelték el egyetemi éveiket, miért éppen a színészetet választották és hogyan formálja őket az egyetemi tanulmányok során bekövetkezett belső változás.
A hallgatók szerint az SZFE felvételi vizsgája valóban nem mindennapi élmény: felkavaró és várakozással teli pillanatokkal ajándékozza meg mindazokat, akik elég bátrak és elhivatottak ahhoz, hogy nekifussanak. Az SZFE-re való bekerülés ugyanis nem csupán a továbbtanulás lehetőségét jelenti, hanem egy álom megvalósulását is azok számára, akik a művészeti pályára vágyódnak. Mint elmondták, a felvételi vizsgák egyedülálló módon kötik össze az egyetem aspiránsait, és hogy mennyire különleges az az út, amelyen keresztül az SZFE-re bekerülhet valaki. Az érintettek személyes tapasztalataikkal vázolták a felvételi folyamat általános képét, a három forduló kihívásait és meglepetéseit. A jelentkezőknek három nehéz és izgalmas fordulón kell átesniük ahhoz, hogy eljussanak a várt eredményig. A felkészülés szinte minden esetben éveket vesz igénybe, a színművész szak esetében pedig különösen nagy az érdeklődés, ezért a sokszoros (idén hatvanszoros) túljelentkezés miatt minden évben rendkívüli küzdelem zajlik a helyekért. A jelentkezőknek tehát minden addig megszerzett tudásukat latba kell vetniük annak érdekében, hogy bekerülhessenek az általuk megcélzott, áhított szakra. A leendő hallgatók ezért már a gimnáziumi éveik alatt is a felvételire készülnek, és már ekkor komoly áldozatokat hoznak azért, hogy helyt tudjanak állni a megmérettetéseken. Az egyetemi évek azonban még ennél is többet kívánnak tőlük.
Az SZFE hallgatói elmesélték, hogy a felsőoktatásban töltött első három év teljesen leköti az életüket. Reggel nyolc órától este tizenegyig bent vannak az intézmény falai között és sokszor még hétvégén is próbának. Oktatóik irányítása alatt nem csupán színésztechnikát tanulnak, hanem arra is felkészülnek, hogyan kell majd megfelelniük a színházi szakma által támasztott magas elvárásoknak az egyetemen kívül.
A Vigadóban tartott beszélgetésen is érzékelhető volt a hallgatók elszántsága és elkötelezettsége. Mindannyian egyén motivációkkal és álmokkal érkeztek, ám közös volt bennük a szenvedély és az elhivatottság a színházi világ iránt. Az SZFE felvételi vizsgájáig eljutni már önmagában is rengeteg alázatos munkát és áldozatot követel. A hallgatók különös hangsúlyt helyeztek arra, hogy a felvételizőknek nem csupán fizikailag és szakmailag kell felkészülniük, hanem mentálisan is készen kell állniuk a kihívásokra. Az érintettek humoros és komoly történeteket is megosztottak arról, hogy mi mindenen mentek keresztül a felvételi folyamat során, milyen érzelmekkel várták az eredményhirdetést, valamint, hogy mit éreztek akkor, amikor elhangzott a nevük a felvettek névsorán.
A Nyitott Ház közönsége négy nagyszerű fiatalnak köszönhetően nyerhetett bepillantást az SZFE-z zajló oktatás/oktatói munka világába, a beszélgetés pedig azok számára is inspirációul szolgált, akik hasonló álmokat dédelgetnek.
Fotók: MMA/Walter Péter
Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.
Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.
Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.
A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.
A legjobb kisjátékfilm, a legjobb forgatókönyv, a legjobb tévéfilm, valamint a legjobb elsőfilmes rendező különdíját is a Színház- és Filmművészeti Egyetem alkotói kapták az 5. MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztiválon.