SZIRTES BALÁZS: A LELKI EGÉSZSÉG FENNTARTÁSÁHOZ ELENGEDHETETLEN A MOZGÁS IS

B. Török Fruzsina
2022 október 16., vasárnap 14:31.
Share

Elkészült az Egyetem edzőterme.
A Vas utca 2/D alagsorában várja a mozogni vágyó egyetemi polgárokat a vadonatúj gépparkkal, öltözővel, zuhanyzóval rendelkező terem. Ebből az alkalomból beszélgettünk Szirtes Balázzsal, az elsőéves drámainstruktor osztály egyik vezetőjével.

A mozgás régóta életed szerves része. Színművészként miért volt ez olyannyira fontos, hogy nem csupán művelted, de a papírt is megszerezted ahhoz, hogy jóga-oktató lehess?
Tizenkét éve tanítok a színészi pályám mellett jógát. Valóban végeztem a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán, sportrekreáció- sportoktató szakon. Egyfelől szerettem volna a színészi mellé egy másik, ha úgy tetszik ?civil? szakmát. Másfelől a fontosabb szempont mégis inkább az volt, hogy arról, amit már jó ideje hobbiként műveltem, a jógáról, fitnessről ezáltal még mélyebb ismereteket szerezzek. Elsősorban ez a kíváncsiság hajtott. Aztán egy véletlen folytán egyszer megkértek, hogy a megbetegedett oktató helyett tartsak meg én egy órát, azon a helyen és annak a csoportnak ahová magam is gyakorlóként jártam. Kis gondolkodási időt után igent mondtam, mert izgatott ez a váratlan kihívás. Annyira jól sikerült az alkalom, hogy ? a csoport legnagyobb örömére ? a vezetőség felajánlotta, hogy onnantól kezdve szombat délelőttönként rendszeresen tartsak én is jógaórát. Az egy szombati alkalomból nemsokára heti 6-8 óra lett, különböző jógastúdiókban és wellness központokban. Noha a mai napig oktatok, de ma már csak a leghűségesebb magántanítványokkal tudok foglalkozni, hála a kielégítően sok színészi, tanári feladatomnak. Ide az egyetem falai közé is igyekeztem behozni ezt a megszerzett tudást és tapasztalatot. Az idén szeptemberben megrendezett Alkotóműhelyek Hetén ?Sztanyiszlavszkij és a jóga? címmel tartottam kurzust a hallgatóknak. A nagy orosz színházi teoretikus már a huszadik század elején felismerte ennek a távolkeletről jövő tudásnak az európai színészképzésben alkalmazható hasznát. Integrált is számos, a jógához köthető technikát saját képzési rendszerébe.

Mire kell pontosan gondolnunk?
Légzőgyakorlatok, koncentrációt fejlesztő gyakorlatok, testtudaterősítő mentális technikák, illetve gyakorlatok a testi erőnlét, állóképesség, hajlékonyság és rugalmasság fejlesztésére, hogy csak a legfontosabbakat soroljam. Ezek persze rendkívül hasznosak minden ember számára, de például egy színésznek, aki a maga hangszerén: saját idegrendszerén, érzelmi világán, testén kell hogy megszólaltassa a ?lehető legtisztább hangokat?, még fokozottabban jótékony ez, vagy valami hasonlóan kompakt, segítő, kiegészítő tréning.

Milyen hallgatók mentek el az Alkotóműhelyek Hetén a kurzusodra?
Kevesen voltak olyanok, akik valaha jártak már jógaórán. Kíváncsiak, nyitottak és lelkesek voltak a hallgatók és a kollégák, akik részt vettek az órán. Nagyszerű élmény volt, úgy érzem, valamennyiünknek.

Az Egyetem tanterve szerint a színészképzés szerves része a mozgásóra, illetve mozgásórák. Tehát sokat mozognak a hallgatók?
Főleg abból tudok kiindulni, amit mi tanultunk, hiszen én is itt végeztem színész szakon, 1998-ban. Volt balettóránk, néptánc és társas-táncóránk, színpadi mozgás nevű tantárgyunk, vívás, akrobatika, lovaglás. Ezek mind fontos tudást adtak, képességet olyan feladatok megoldásához, melyekkel egy színész bármikor találkozhat a pályáján színházi, vagy filmes munkákban. De azt a fajta testi-szellemi elmélyülést nem nyújthatták, amit például a jóga gyakorlása nyújthat. Aki tehát hajlandó plusz időt és energiát fektetni egy ilyen jellegű ?testedzésbe?, többet nyerhet sok szempontból. A hagyományos testedzéshez is új szemléletet adhat mindez. Itt ülünk az egyetem konditermében, és ha körbenézek, látom, hogy ezek bizony olyan minőségű gépek, amikkel el lehet kezdeni a testfejlesztő munkát, ha valaki rászánja magát. A jóga tudatosabb, ha úgy tetszik ?átéltebb?, de mindenképpen komplexebb és fegyelmezettebb mozgásra nevel, ezeknek az izomfejlesztő és kardiógépeknek használata során is.

Tudom, hogy a covid alatt is tartottál magán jógaórákat, hiszen nálam is voltál. Nekem az akkor életmentő volt. Mit tapasztaltál, a többi vendégnek is akkora segítségére volt ebben a nehéz időszakban, mint nekem?
A lelki egészség fenntartásához elengedhetetlen a mozgás is? de főleg a minőségi mozgás. Így az általad említett rendkívüli időszakot és amit ez okozott ? bezártság, elszakadás, félelem ? sokkal könnyebb volt mentálisan átvészelni, ha valaki vette a fáradtságot és keresett valamiféle test és lélekerősítő alkalmat. A jóga nem azt ígéri, hogy ha elkezded a gyakorlást, soha semmilyen stressz nem fog már érni életed során, csak annyit, hogy minden akadályt könnyebben vészelhetsz át, minden sokkot könnyebben dolgozhatsz fel. A Színművészeti Egyetemen vagyunk, ahol a beiratkozó hallgatók arra vállalkoztak, hogy testüket és idegrendszerüket kiteszik annak a fajta megerőltetésnek, ami ennek a szakmának sajátos velejárója. Az egyetemi évek alatt is és aztán végig a pálya során. Az egy-egy komolyabb kihívást jelentő munka után esetleg kissé megerőltetett idegrendszert és fáradt testet regenerálni kell. Ez mindannyiunk felelőssége saját magunkért. Nekem a jóga segít ebben. De vannak más érvényes utak is. Kinek-kinek a maga ízlése, vérmérséklete, speciális igényei szerint érdemes megtalálni a magáét. De a keresést jó szívvel ajánlom már itt a szakmai életút elején. Sokat kell olvasni, szivacsként szívni magunkba a kultúra, a művészetek csodálatos adományait, alkotásait, színházba, moziba járni, nagyokat beszélgetni, szerelmesnek lenni, utazni, kirándulni, megváltani közösen a világot egy-egy romkocsmában, ez mind nagyon kell. De kell még valami, ami a fizikai, idegrendszeri és lelki egészségünket hosszú távon biztosítja.

B. Török Fruzsina