Tassonyi Balázs: Életem egyik meghatározó időszaka volt a Madách Projekt
Június 23-án a Hajógyári-szigeten mutatták be Madách Imre fő művét, Az ember tragédiáját a 10. Színházi Olimpia keretében. Az előadás egyik résztvevője volt Tassonyi Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves zenés színművész hallgatója is, aki a Színház.org felületén foglalta össze tapasztalatait.
Életem egyik rendkívül meghatározó időszaka volt az a bő egy hónap, amit a 10. Színházi Olimpia keretében megrendezett Madách Projekttel töltöttem. Amikor Vidnyánszky Attila Tanár úr az egyik órán felvázolta az Olimpia tervezett programjait és azt, hogy azon belül nekünk milyen lehetőségeink lesznek, azonnal éreztem, hogy egyszeri és vissza nem térő alkalomról van szó. És így is lett.
Az osztályvezető tanáraink Kiss-B. Atilla és Homonnay Zsolt jóváhagyása és támogatása után elkezdtük Az ember tragédiájának próbafolyamatát a Nemzeti Színházban. Először a Madách Szimpóziumra készültünk. Erről ekkor még csak annyit tudtunk, hogy ezen a napon érkezik meg a projekt többi résztvevője, és ekkor láthatjuk azt, hogy a másik tíz ország színészhallgatói mit alkottak a számukra kijelölt színből. Mi kaptuk a keretszíneket, amelyek talán az egyik legnehezebb feladatot jelentették. A második és harmadik színt Vidnyánszky Tanár úrral és a Kaposvári Egyetem (MATE) harmadéves színművészeivel közösen csináltuk, az osztályunk „önállóan” pedig a tizenötödik színt kapta, melyet Fejes Szabolcs színházrendező szakos évfolyamtársunk rendezett nekünk. Párhuzamosan próbáltuk a nap első felében a darab elejét, majd este, gyakran éjszakáig a végét.
Kezdetben nem pontosan tudtam, hogy álljak neki a felkészülésnek, így otthon levettem a polcról a művet, elolvastam, majd betettem a táskámba. Gondoltam nem árt, ha innentől kezdve van nálam egy teljes példány. A próbafolyamat elején néhány alkalommal beszélgettünk a szövegről, körülményekről, azaz elemeztünk és igyekeztünk jó kérdéseket keresni és megfogalmazni. A Tanár Úr nagyon nyitottan állt hozzánk, az alkotófolyamatba végig bevont minket is. A meglévő alapkoncepció mellett teljesen ránk formálta az előadást: ezért elkezdtük például azt kutatni, hogy mit tudunk belefogalmazni azokba a mondatokba, hogy „élni, élni: melly édes, mi szép!”, „És úrnak lenni mindenek felett.”
Kerestük azt, hogy miként tudjuk ezt a paradicsomot, vagy édent, mint helyszínt megjeleníteni úgy, hogy boldogsággal és azzal az önfeledt szabadság érzettel legyen megtöltve, amelyet később, a kiűzetés során elveszítünk. Ekkor szembesülünk a múlandósággal, a véggel, amely innentől kezdve rágja az embert belülről. A mű rendkívül összetett, ezért nagy szükségünk volt egymásra, hogy ott maradjunk akár próba után is további beszélgetéseket lefolytatni annak érdekében, hogy tegezőviszonyba kerüljünk az anyaggal. Elkerülhetetlen, hogy ilyenkor új emberi kapcsolatok jöjjenek létre. Persze nem is nagyon voltam ellene, így fontosnak tartom megemlíteni, hogy már ekkor nagyon összecsiszolódott a két osztály. A miénk és a „kaposváriaké”. Hihetetlen értékes, izgalmas és intelligens embereket ismertem meg. A mai napig tartjuk a kapcsolatot mind szakmailag, mind emberileg és a jövőre nézve is ápolni, erősíteni akarjuk a kialakult barátságokat.
Fejes Szabival, akivel már többször is dolgozott együtt az osztályunk, hamar megtaláltuk a közös hangot ismételten. Vidnyánszky Tanár úr növendékeként szorosan egyeztettek, voltak próbáink, melyeket közösen tartottak, mi pedig zenés-színész osztályhoz híven kerestük a lehetőségeket, hogy egy-egy odaillő népdalmotívum, kórusállás miként tudna részese lenni az alkotásnak. Így született meg végül egy erőteljesen zenére és zenével építkező tizenötödik szín, amelyben óriási megtiszteltetés volt Ádámot alakítani. Ezúton is köszönöm a bizalmat és őszintén remélem, hogy megszolgáltam.
Elérkezett a szimpózium napja az Eiffel Műhelyházban. Előtte volt két napunk a helyszínen próbálni, majd következett a bemutató napja. Kicsit úgy éreztem magam reggel, mint akkor, amikor a harmadrostán meg kellett mutatni a vizsgabizottságnak, hogy mit hoztunk össze. Ekkor már a többi ország színművész hallgatói is megérkeztek. Mindannyian kicsit szégyenlősek voltunk, de azért igyekeztünk közelíteni, nyitni feléjük, hogy minél hamarabb elfelejtsék, hogy valahol az otthonuktól távol vannak. Persze ehhez közös élmények is kellettek, amiket el tudunk kezdeni felemlegetni. Ki kellett, hogy alakuljon a közös nyelvezetünk, a belső poénok és a „soha nem akarom elfelejteni” pillanatok.
Ennek az első állomása az volt, hogy megnéztük egymás alkotásait. Számomra az egy egésznapos sokk volt, pozitív értelemben. Hihetetlen élmény volt látni, hogy Madách Imre művét mennyi nézőpontból tudják megvilágítani a különböző országok. Hogyan dolgozták fel a franciák a forradalmukat, az olaszok a Rómában eluralkodó hedonizmust, vagy hogy ültették át a görögök az Athénban játszódó ötödik színt a mai korba, reflektálva erőteljesen az otthoni körülményeikre. És még sorolhatnám? A listát napestig tudnám bővíteni, hiszen a törököktől, románoktól, grúzoktól, lengyelektől, egyiptomiaktól, britektől, kanadaiaktól is ki tudok emelni olyan pillanatokat, amelyek erőteljesen hatottak rám és megváltoztattak.
A szimpóziumot követően Berecz István vezetésével egy táncház során kerültünk egymáshoz közelebb. Hazai pályán persze könnyű villantani. A mi táncunk, a mi vérünk. A szervezett program után felkerestünk egy közeli vendéglátóipari egységet, hogy tovább beszélgessünk és mulatozzunk. Persze okosan kellett bulizni, mert másnaptól indultak a közös próbák a június 23-ai premierre és TV-felvételre. Egyetlen egy szabály volt, mindenki addig marad, ameddig szeretne, de aki legény éjjel, az legyen nappal is az.
Szűk két hetünk volt összefésülni a színeket, hogy egységes előadásként is megállja a helyét a projektünk. Azt hiszem, ezalatt a feszített tempóban lezajlott időszak alatt lettünk igazán barátok és kollégák. Létrejött a nem hivatalos Madách Project Students csoportunk amely a mai napig aktív a Facebook Messengeren, ahol folyamatosan kommunikáltunk az összes hallgatóval. Ott segítettünk információkkal, ott szerveztük a próba utáni lazításokat, közös mulatságokat.
Egyre több és több közös élménnyel gazdagodtunk, amelyek által megismertük és megszerettük egymást. Pont úgy, mint egy jó nyári táborban, ahonnan hazaérkezni nagyon furcsa érzés. Ők is bekerültek a napi rutinomba. Részesei voltak a mindennapjaimnak és ami a legfontosabb, hogy nagyon sokat tanultunk egymástól, egymás által. Nyitottságot, szabadságot, elfogadást. Együtt nevettünk és sírtunk Slava Polunin Snow Show-ján, piknikeztünk a Margitszigeten, rohangáltunk a szakadó esőben egy nem mindennapi éjszakai szivárvány alatt és létrehoztunk egy előadást, amiben együtt és egymásért is izgultunk. Nem csoda, hogy tábori depressziónk volt, amikor a premier utána mindenki hazament és mi pedig itt maradtunk kiüresedve egy tátongó lyukkal. Mintha elvették volna egy részünket.
A mű egyik kulcskérdése, amely az előadásban minden nyelven elhangzik,
Óh, e zűr között
Hová lesz énem zárt egyénisége?
Azt gondolom, hogy olyan világot élünk, ahol ezt a kérdést mindenkinek fel kellene tennie magának és talán akkor egy pillanatra megtapasztalnánk azt a csendet, amelyben már lenne esélyünk erre válaszolni, közelebb jutni magunkhoz, megtalálni az egyéniségünket. Nekünk ez a csend adatott meg ebben az időszakban és ezért nagyon hálás vagyok a szervezőknek, a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek, a Nemzeti Színháznak, a Színházi Olimpia szervezőinek és mindenkinek, aki segítségünkre volt, és lehetővé tette, hogy létrejöjjön ez a csoda. Az ember tragédiája ennek köszönhetően lett az életem elválaszthatatlan része.
Mint említettem, a mű nagyon összetett és tele van nehéz filozofikus gondolatokkal, valamint a nyelvezete sem egyszerű. Gimnazistaként amikor kötelező olvasmány volt alig értem a végére és nem is váltott ki sok mindent belőlem. Azt hiszem, az életkoromra való tekintettel ez akkor egy érthető reakció volt, most viszont fordult a kocka: hihetetlen módon a megszállottja lettem a műnek, és lassan két hónappal a bemutató után is gyakran azon kapom magam, hogy a gondolataim még mindig Az ember tragédiájában és akörül forognak. Nem tudom megmagyarázni, miért, egyszerűen magával ragadott és jelen pillanatban azt érzem, hogy viszem magammal egész életem során azt, amit a Madáchtól és az alkotócsoporttól kaptam.
Egyéb hírek
Görbe tükörből a világ
Medveczky Balázs, az SZFE osztályvezető gyártásvezető oktatója, új könyve Csináljunk pártot! címmel jelent meg. A regény szatirikusan ábrázolja a politikai világot, ahol a főszereplő, Peti, pénzszerzési célból lép politikai pályára. Medveczky Balázs regényeivel olyan sci-fikbe illő párhuzamos világokba repíti az olvasót, ahol a könnyed, ironikus humorral átszőtt, fordulatos történetek a világ gyarlóságaival szembesítenek bennünket. Megtanítanak felülemelkedni a gondokon, és mosollyal az arcunkon szemlélni a világ visszásságait.
MMF 2024: SZFE-s hallgatók és oktatók alkotásai a jelöltek között
Kilenc kategóriában tizenhárom jelölést kaptak, és ezáltal esélyesek az idei Magyar Mozgókép Díjakra a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói és oktatói. A legjobbnak járó elismeréseket június 15-én adják át Veszprémben. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program által közösen szervezett Magyar Mozgókép Fesztiválon a nagyközönség is láthatja a jelölt filmeket.
„Friss csillag” lesz Gellért Dorottya
A Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál két éve hozta létre a Friss Csillag programot, amellyel sokoldalú pályakezdő színészekre kívánják felhívni a figyelmet. Nagy Katica, Váradi Gergely, Tóth Zsófia és Babinchak Atanáz után Gellért Dorottya is Friss Csillag lesz.
Színpadon az élet: az SZFE harmadéves színművész hallgatóinak élményei
Művészeti párbeszéd bontakozott ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színművészhallgatóinak részvételével és Rátóti Zoltán vezetésével szombaton a Pesti Vigadóban. Az intézmény ezúttal a Nyitott Ház rendezvénysorozattal nyújtott lehetőséget az érdeklődőknek, hogy közelebbről megismerjék az épület gazdag kulturális örökségét és részesei legyenek az egyedi programoknak.
Megérkezett a 6. Bondoró Fesztivál programja
Idén hatodik alkalommal, június 28. és 30. között kerül megrendezésre a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával az ország egyetlen nemzetközi utcaszínház-fesztiválja. Június utolsó hétvégéjén érkezik közvetlenül a Balaton partjára a fergeteges forgatag karavánja és nyitja meg kapuit a sokszínűségéről és bolondos hangulatáról ismert rendezvény. A fesztivál híres arról, hogy a művészeti ágak közül minél többet igyekszik megmutatni a látogatóknak, így idén is műfaji kavalkád fogja várni a fesztiválozókat.
Óralátogatás a másodéves filmírók vizsga előtti kurzusán
Belestünk az SZFE másodéves filmíró hallgatóinak vizsga előtti órájába. A diákok Quintus Konrád vezetésével mélyedtek el a karakteralkotás és a történetírás írott és íratlan szabályaiban.
Sokszoros túljelentkezés mellett zajlik a felvételi az SZFE-n
Egymásra épülő fordulókban, szakonként több száz, összesen majdnem 2250 jelentkező próbál bejutni a Színház- és Filmművészeti Egyetem ősszel induló képzéseire. A tavalyi évhez képest mintegy 15 százalékkal választották többen az intézményt. Átlagosan tízen pályáznak egy helyre, ám a színművész szak esetében ez a szám hatvanszoros, így csak a legtehetségesebbeknek adatik meg, hogy elkezdjék a képzést.
Az SZFE adott otthont a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlésének
Az Uránia Nemzeti Filmszínházban látta vendégül a Színház- és Filmművészeti Egyetem a Magyar Teátrumi Társaság közgyűlését. A legnagyobb magyar színházi ernyőszervezet tagjait az SZFE rektora, Prof. Dr. Sepsi Enikő köszöntötte a patinás intézmény falai között. Kiemelte, hogy sokuk mint korábbi hallgató tért haza az egyetemre. Egyúttal azonban azt is hangsúlyozta, hogy bár a két szervezet között eddig nem volt intézményi szintű kapcsolat, a tevékenységük rendkívül sokoldalúan összefonódik és ezer szállal kötődik egymáshoz, amelyek közül a legszorosabb kötelék az évszázados magyar nyelvű színházi kultúra iránti elkötelezettségük.
