Szomorúan értesültünk róla, hogy Tatár Eszter Jászai Mari-díjas rendező, egyetemünk egykori hallgatója elhunyt. Az 1954-ben végzett, sokoldalú színházi szakember alig három hónapja vette át SZFE-s rubindiplomáját.
Tatár Eszter 1932. április 10-én született. 1950 és 1954 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendező szakos hallgatója volt. Diplomaszerzése után a Pécsi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a győri Kisfaludy Színház tagja lett. 1962-től a Nemzeti Színház művésze volt. Később éveken át dolgozott a Madách Színházban, azután pedig a Turay Ida Színházban. Főleg játékmesterként és rendezőasszisztensként, de műfordítóként és színészként is tevékenykedett.
Farkas–Ratkó-díjjal 1973-ban, Jászai Mari-díjjal 1989-ben ismerték el munkásságát. 2006-ban megkapta a Magyar Köztársasági Bronz Érdemkeresztet, 2022-ben az MMA Színházművészeti Tagozatának Díját.
„Nemcsak a színészek, rendezők, asszisztensek, hanem a színházi háttéremberek is példaképként tekintettek rá. Azon ritka színházi emberek közé tartozott, akitől csak tanulni lehetett. Azt, hogy mi az „a” színház, fegyelem, alázat, precizitás, hogy hogyan is működik ez a gépezet” – írta róla a Nemzeti Színház.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.
Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.
Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.
2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.