Az M5 Agenda című műsora A vihar kapujában című vizsgaelőadáson forgatott.
Nagy érdeklődés övezi az első HDG Osztály Fesztivált az SZFE-n, ahol még közel egy héten át megtekinthetők Hegedűs D. Géza és ifj. Vidnyászky Attila negyedéves prózai színművész osztályának vizsgaelőadásai.
A jelenleg negyedéves osztály tagjai Atlasz Barnabás, Biró Kristóf, Bukovszky Orsolya, Gál Réka Ágota, Juniki Noémi, Kozma Veronika Mária, Kukovecz Ákos, Lukács Ádám, Molnár András, Németh Áron Valentin, Nyomárkay Zsigmond és Pigler Emília Zita.
A fesztivál február 3-án kezdődött a Kundera-regényből színpadra adaptált Lassúsággal és február 12-ig tart. Műsorra tűzik A gömbfejűek és a csúcsfejűeket, A vihar kapujában-t, a Liliom-vizsgát, a Leonce és Léna 21-et, a Merlin, avagy a puszta országot, a Kinek az ég alatt már senkije sincsen…-t, a Troilus és Cressidát, valamint elhangzanak Cicero szónoki beszédei is.
Az Agenda című műsor ezen a linken nézhető vissza.
A Csokonai Nemzeti Színház idén tizenhatodik alkalommal rendezi meg Debrecenben a DESZKA Fesztivált, a kortárs dráma ünnepét. A rendezvényen a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak előadását is láthatják az érdeklődők, a fesztivál díszvendége pedig oktatónk, ifj. Vidnyánszky Attila lesz.
Február 2. és 8. között a Corvin Moziban rendezik meg a 45. Magyar Filmszemlét, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak több alkotása is bemutatkozik a nagyközönség előtt. A rangos esemény szakmai zsűrijében az egyetem oktatói, Vecsernyés János rendező-operatőr és Babos Tamás operatőr is helyet kapnak, tovább erősítve az SZFE jelenlétét a szemlén.
A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.
Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.
Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.
Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.
A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

