„Olyan ez a program nekem, mint egy vérfrissítés” – mondja Novák Flóra III. éves bábszínészhallgató, aki az Erasmus+ hallgatói mobilitás keretében érkezett a spanyolországi Vigóba. Az elmúlt hónapokban szerzett tapasztalatairól, élményeiről, a spanyolországi egyetemista életről mesélt az szfe.hu-nak.
Az Escola Superior de Arte Dramática de Galícian nem bábszínésznek tanulsz… Hogyan lehetséges ez? Szerettél volna más szakba is belekóstolni?
Nem volt lehetőségem bábszínészképzésre jelentkezni, mert az itteni „Színműn” nincs ilyen szak, csak Barcelonában. Itt mindenki színművészként kezdi, majd harmadévtől specializálódnak tömegközpontú, vagy gesztusközpontú színházra, ami nálunk a prózai, illetve fizikai színházat jelenti. Én ez utóbbit választottam, mert kevesebb szöveget kell tanulni.
Mikor az interjú időpontját egyeztettük, mondtad, hogy este 6-kor még próbád lesz. Ez már a spanyol életritmusnak tudható be, vagy Budapesten is voltak estébe nyúló óráid?
Otthon még az is normális, ha este 8-kor kezdődik egy órám… Itt, Vigóban sokkal fixebb az órarendem. Itt a tanároknak az elsődleges munkája a tanítás, azon túl nem lehet olyan elfoglaltságuk, vagy más feladatuk, ami megváltoztatná a prioritásaikat. Otthon színésztanárok vannak, ezért a tanárok fellépéseitől függően nagyon sokat változik az órarendünk. Itt az én osztályomnak reggel 8-tól délután 3-ig vannak órái. Az egyetem este 9-ig van nyitva, így az órák után még bőven jut idő a külön elfoglaltságokra, próbákra is. Amikor beszéltünk, éppen táncpróbára mentem, mert egy fesztiválra készültünk.
Ez izgalmasan hangzik! Milyen fesztivál volt ez?
Innovart Fesztivál a neve, amelyen Galícia összes művészetoktatási intézménye képviselteti magát. Az iskolám több produkcióval is készült. Én az osztályommal a Federico García Lorca utolsó drámájából, a Bernarda Alba háza című műből készült előadással léptünk fel. Ez számomra egy igazán különleges élményként marad meg, mert először játszhattam külföldi közönségnek. De mindenekelőtt azt volt nagyon érdekes látni, hogy náluk hogyan születik meg egy előadás.
Nagyon másként alkotnak, mint mi magyarok? Spanyol színházi előadáshoz kevesebbeknek van szerencséje, de spanyol filmet már mindenki látott, és az biztos, hogy a filmvásznon is átjön, hogy mennyire más a mentalitásuk és a temperamentumuk. Te miben látod a különbséget?
Elsőként szeretném leszögezni, hogy nem igazán beszélhetünk róluk úgy, hogy spanyolok, mert Spanyolországon belül több kultúra él. Itt, ahol vagyok, Galíciában, a galíciai kultúra őrzése kiemelt jelentőséggel bír. Ők két nyelven is beszélnek, spanyolul és galíciaiul, vagyis gallego nyelven. De a kérdésre válaszolva, hogy hogyan is készülnek egy előadásra… nos, az biztosan elmondható róluk, hogy kevésbé izgulnak azon, hogy mi mennyire lesz pontos, sokkal nagyobb hangsúly van azon, hogy közösen alkotnak. Mi, magyarok valahogy hamarabb lezárjuk az ötletelő kört – én is ilyen vagyok. Ők sokkal tovább nyitva hagyják az alkotói folyamatot, sokkal később hoznak döntést az adott szituációkat illetően. Ez engem eleinte feszültséggel töltött el, sőt meg is ijesztett, hogy hogyan fogunk a próba végére érni, aztán végül mégis sikerült. A magyar munkafolyamat fegyelmezettebb, direktebb, jobban elmélyülünk abban, amit már lefixáltunk. Náluk tovább formálódik a dolog, így ami megszületik, az nincs annyira begyakorolva, de azt biztosan elmondhatják, hogy több lehetőség közül tudtak választani. Emellett nagyon fontos nekik a közösségi élmény, ezért más a csoportdinamikájuk is.
Ha visszarepülünk egy kicsit az időben, nagy bátorság kellett ahhoz, hogy belevágj ebbe a kalandba?
Az biztos sokat számított, hogy két tannyelvű gimnáziumba jártam, illetve, hogy beszélek spanyolul. Magabiztosnak éreztem magam és nagyon vártam a programot, de pár nappal az indulás előtt mégis félelem, szorongás fogott el. A mélypont az indulás előtti estén jött el. Akkor fogtam fel igazán, hogy el fogok szakadni 4 és fél hónapra a barátaimtól és a családomtól. Izgultam, hogy fogok alkalmazkodni, új barátokat szerezni, de ez az érzés azonnal elmúlt, amikor felszálltam a repülőgépre. Az a fajta nyugodtság szállt meg, mint amikor színpadra lépek, hogy most már ott vagyok az adott helyzetben és nincs mit tenni: csinálnom kell.
Gyorsan beilleszkedtél?
Igen, ami annak köszönhető, hogy az osztályom nagyon barátságosan és nyitottan fogadott. Sok kedves embert ismertem meg. Persze hiányzik a családom, szívesen látnám már a barátaimat, de most nem szívesen gondolok arra, hogy hamarosan hazamegyek és mikor látom majd újra azokat az embereket, akiket itt megismertem és megszerettem.
Mit gondolsz, mit profitálhat egy színművészhallgató egy ilyen mobilitási programból?
Számomra ez egy sorsfordító élmény. A színészhallgatók az első három évben úgymond szerzetesi életet élnek, és szinte csak az osztálytársaikkal találkoznak. Ez egy olyan intenzív együttélés, amikor nem nagyon van más fókusz, mint a közös munka. Az elmúlt három évben én is ebben éltem. Ez ahhoz képest egy óriási változás! Az ember újra kilép a világba, megtapasztalja, mi zajlik körülötte, új emberekkel találkozik és új barátságokat köt. Egy vérfrissítéshez tudnám hasonlítani… Másfaja ingerek érik az embert, mint odahaza. Engem nagyon inspirál az itteni környezet, az itteni tanárok és az osztálytársaim, az, hogy máshogy nyúlnak az anyagokhoz, máshogy gondolkoznak… Ezeket most mind magamba szívom, és biztos, hogy az otthoni életemben, munkában is kamatoztatni fogom majd az itt megszerzett tapasztalatokat.
Maga Spanyolország hogyan hat rád? Fél évet eltölteni egy tengerparti városban… Sokan álmodozunk erről.
Mikor mondtam az osztálytársaimnak, hogy megyek Spanyolországba, mindenkinek az a kép volt a fejében, hogy megyek a tengerpartra kókuszkoktélt inni! Na hát Galícia nem ilyen, itt rengeteget esik az eső, főként télen és tavasszal. Mintha az Egyesült Királyság déli részén lennék. Ez nem a mediterrán Spanyolország, hanem az óceánparti. Van egy sajátos kultúrájuk az ittenieknek, ami túlmutat a gazpachón, paellán és flamencón. Itt más felfedezni való dolgok vannak. Nagyon boldog voltam, hogy ide jövök, mert ezzel a kultúrával ritkábban találkozik a külföldi, mert nem olyan nagy a marketingje. Például paella helyett polipot eszünk a barátaimmal eldugott bárokban, mert itt az számít különlegességnek… De érdekes élmény volt látni gall néptáncosokat is. A táncuk meglepően hasonlított a magyar néptánchoz a maga ugrálós, pattogós stílusával. Népi hangszerük a duda, mint a keltáknak… Ezek különlegességek, de persze ugyanúgy ki lehet menni az óceánpartra is nézni a vizet, mint bármelyik másik spanyol vízparti városban.
Még közel egy hónap van a félévből… Hogy telnek most a napjaid? Készültök valamilyen fellépésre?
Jelenleg két darabon dolgozunk, aminek május utolsó két hetében lesz a bemutatója. Az egyik Esther F. Carrodeguas Supernormales című művének a színpadi adaptációja. Ezt a prózai osztállyal csinálom, aminek nagyon örülök, mert így még több embert ismerhetek meg az évfolyamomról. A színészmesterség-órán pedig továbbra is Lorcával foglalkozunk. Az a darab, amit most próbálunk, a lorcai karakterek találkozásáról, a költőhöz való viszonyukról, valamint Lorca haláláról és irodalmi örökségéről szól. Én játszom Lorcát, ami nagyon izgalmas feladat. Sok kutatással járt, valamint különböző improvizációs technikákkal és animációval is foglalkoztunk.
Mivel itthon bábszínésznek készülsz, nem maradhat el a kérdés: volt lehetőséged bábszínészeket is megismerni?
Igen, találkoztam galíciai bábosokkal, és láttam előadását Tatán R. Cunhának is – a főként marionett-technikával dolgozó mester hihetetlen energiát visz a műsoraiba… Ráadásul meghívott minket a műhelyébe is. Ez a találkozás még hátra van, de már izgatottan várom.
„Nem rendezni akartam, hanem egy közös történetet megalkotni, amire mindig emlékezni fogunk” – mondja Szarvas József, a negyedéves prózai színészosztály vezetője, aki Dosztojevszkij egyik örök érvényű darabját, a Karamazov testvéreket vitte az osztállyal színpadra. Az egyik összpróbán mi is ott voltunk.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Karrierirodája a művészeti tehetségek és szakmai lehetőségek közötti kapcsolat kiépítését szolgálja. Célja, hogy támogassa a hallgatók karrierépítését és elősegítsék az együttműködést a művészeti ökoszisztéma szereplőivel.
Egyetemünk impozáns standdal és izgalmas programkínálattal várta a látogatókat a január 9-11. között megrendezett felsőoktatási expón. A három nap során nemcsak képzéseinket és oktatóinkat ismerhették meg az ország minden részéről érkező érdeklődők, de kipróbálhatták magukat különböző szerepekben is: lehettek hírbemondók, bábművészek vagy előadók a színpadon.
A Budapest Bábszínház a Kulturális és Innovációs Minisztériummal és Budapest Főváros Önkormányzatával közös fenntartásban működik, a kinevezést a kulturális tárca jelentette be. Ellinger Edina bábművész, rendező 2020-ben vette át a színház vezetését Meczner Jánostól.
A magyar származású Adrien Brody főszereplésével készült, amerikai-brit-magyar koprodukcióban forgatott történelmi drámát, A brutalistát három díjjal is jutalmazták a vasárnap esti Golden Globe díjátadó gálán: a legjobb drámai film, a legjobb színész – dráma (Adrien Brody) és a legjobb rendező (Brady Corbet) kategóriákban.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem is részt vesz a 2025. január 9–11. között rendezendő Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon! Idén a “D” pavilon HF34-es számú standján találkozhatnak velünk a színházi és a filmes pálya iránt érdeklődők. Mindenkit várunk szeretettel!
Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében először mutatták be magyarul kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit. Az idáig vezető útról a projektben résztvevő negyedéves dramaturghallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.
Az SZFE Hevesi termében az Első hangon – Kortárs Drámafordító Kollekció című felolvasószínházi est keretében először mutatták be magyarul kortárs írónők angol nyelven írott drámaszövegeinek részleteit. Az idáig vezető útról a projektben résztvevő negyedéves dramaturghallgatókkal beszélgettünk egy-egy interjú keretében.