Németh Antal Drámaelméleti Intézet

Cím: 1088, Budapest, Szentkirályi u. 32/A

Oktatott szakok: drámainstruktor | dramaturg

Intézetvezető

Dr. Antal Zsolt

Antal Zsolt 1972-ben született Gyöngyösön. Egyetemi tanulmányait a szegedi József Attila Tudományegyetemen végezte történelemtanár szakon, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Politikatudományi Doktori Iskolájában folytatta tanulmányait Bihari Mihály témavezetése alatt. Disszertációját, melynek címe Közszolgálati média Európában – az állami feladatvállalás koncepciói a tájékoztatásban, summa cum laude minősítéssel védte meg 2011-ben.

Húsz éve dolgozik a hazai felsőoktatásban. 2000-2016 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Intézetének oktatója, 2016-tól a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen oktatói, szakfelelősi, képzés- és oktatásfejlesztési, valamint kutatási feladatokat végzett vezetői beosztásban. 2019-től az Államtudományi és Nemzetközi Tanulmányok Kar Társadalmi Kommunikáció tanszékének egyetemi docense.

2010-től hét éven át a fiatalok tehetséggondozását felkaroló Dél-alföldi Talentum Akadémia oktatási programvezetője. A Szeged-Csanádi Egyházmegye médiumainak igazgatója és felelős szerkesztője. Számos publikáció és kiadvány szerzője, szerkesztője, főszerkesztője, televíziós produkciók felelős szerkesztője és producere. 2020-tól az SZFE Németh Antal Drámaelméleti Intézetének vezetője, 2022-től az SZFE oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese.

Intézetünkről

Az intézeti munka folyamatosságának és színvonalának biztosítása, fenntartása állandó feladat és kihívás. Különösen így van ez az intézet keretében működő képzéseknél, ahol elvárás, hogy a hallgatók kiemelkedő kommunikációs kompetenciával, érzelmi intelligenciával, kreativitással és problémamegoldó képességgel rendelkezzenek. Ezért fontos, hogy a képzéseket és az oktatói munkát széleskörű kutatásokra, valamint  tananyagfejlesztésre alapozzuk. Erre épül a személy- és gyakorlatközpontú képzés, illetve  az egyes tevékenységek ellátásához szükséges szakmai-tudományos kompetenciák elsajátítása és a tehetséggondozás.

A 2023/24-es tanévben az osztatlan Dramaturg szak keretében  ötéves képzésre, azon belül drámaírás, vagy művészeti szakírás specializációkra, illetve a Drámainstruktor BA szakának drámajátékos és rendezői specializációjára lehet jelentkezni.

A Dramaturg szakra a színház iránt szenvedélyesen érdeklődő fiatalok jelentkezését várjuk, legalább középfokú idegennyelv-tudással.

Az igényes dramaturg több idegen nyelvet is kiválóan ért és beszél, ezek ismerete előnyt jelenthet. Fontos az is, hogy kiemelkedő kommunikációs és íráskészséggel, stílusérzékkel, nyelvi érzékenységgel, képzelőerővel és határozott ízléssel rendelkezzenek.

Az általános műveltség, a klasszikus és kortárs irodalom, valamint a mai magyar színház és az egyetemes filmművészet átlagosnál mélyebb ismerete szintúgy alapkövetelmény ezen a képzésen. A dramaturg szakon szeptembertől két specializáció indul: Drámaírás, és Művészeti szakírás.

A Drámaírás specializáción fejlesztjük az íráskészséget, a kreatív írást, a drámaírást és a drámafordítást. A Művészeti szakírás specializáción emelt óraszámban foglalkozunk előadó-művészettel, színházművészettel, dráma- és előadáselemzéssel, valamint a kortárs előadások speciális színházi szaknyelven történő elemző leírásával, így a kritikaírással és a kulturális szakújságírással is.

A drámainstruktor művészeti szervezetekben, a közművelődésben és a közösségi élet színterein dramatikus tevékenységeket, illetve színházi munkaformákat is magukban foglaló eseményeket tervező, szervező és megvalósító művészetközvetítő szakember. A Drámainstruktor szakdrámajátékos specializációja gyakorlatorientált képzés, amire társadalmi érzékenységgel bíró, kiemelkedő kommunikációs készségű, a közös gondolkodás és alkotás iránt nyitott fiatalok jelentkezését várjuk.

A Dramaturg osztatlan képzés tíz féléve alatt a dráma- és színháztörténetre, illetve a társművészetekre, valamint  kultúrtörténetre fókuszáló mély és széles körű elméleti alapozást a művészképzés sajátosságait figyelembe vevő gyakorlati képzés egészíti ki a dramaturg mesterség órák, a rendező- és színészosztályokkal való alkotói együttműködés, valamint a külső színházi gyakorlatok formájában. A Drámainstruktor szak drámajátékos specializációjának hat féléve alatt a hallgató megismeri a magyar színházi nevelés rendkívül gazdag hagyományát. Emellett képessé válik a színházi formákat használó, meghatározott nevelési célokat – például egyéni készségfejlesztést, közösségi problémák csoportos feldolgozását, művészeti alkotások értő befogadását – követő feladatok ellátására.

 

Németh Antal - a Drámaelméleti Intézet névadója

Szakok

Dramaturg szak

A képzés célja olyan színházi dramaturgok képzése, akik megfelelő szaktudással és alkotói invencióval képesek szakmai feladatokat megoldani a kortárs színház minden területén (prózai és zenés színház, báb-, tánc-, fizikai és dokumentumszínház, színházi nevelés stb.), a kőszínházi és a független szférában, a magyar és az európai szcénán egyaránt.

Az osztatlan képzés tíz féléve alatt a dráma- és színháztörténetre, illetve a társművészetekre és kultúrtörténetre vonatkozó mély és széleskörű elméleti alapozást a művészképzés sajátosságait figyelembe vevő gyakorlati képzés egészíti ki a dramaturg mesterségórák, a rendező- és színészosztályokkal való alkotói együttműködés, valamint a külső színházi gyakorlatok formájában.

A dramaturg szakmai feladatai a színházi szöveg létrehozására koncentrálódnak, ilyen a szöveggondozás, a szövegírás, a történészi kutatás, a próbafolyamatban és a színházi működés egészében való alkotói részvétel stb., de mindemellett a hallgatók egyéb, a pályájuk során hasznosítható tevékenységi körökkel is megismerkednek. Ilyen többek között a műfordítás, a kritikaírás, a forgatókönyvírás, a színházi menedzsment és a produceri gyakorlat is.

A szakra olyan, a kortárs színház iránt szenvedélyesen érdeklődő fiatalok jelentkezését várjuk, akik legalább középfokú (vagy annak megfelelő) angol nyelvű tudással, kiemelkedő kommunikációs és íráskészséggel, nyelvi érzékenységgel, képzelőerővel, valamint stílus- és kritikai érzékkel rendelkeznek. Az általános műveltség, a klasszikus és kortárs irodalom, illetvea mai magyar színház és az egyetemes filmművészet átlagosnál mélyebb ismerete alapkövetelmény.

Drámainstruktor szak

A képzés célja drámainstruktorok képzése, akik művészeti intézményekben, a közművelődésben és a közösségi élet színterein képesek dramatikus tevékenységet, illetve színházi munkaformákat is magukban foglaló művészetközvetítő események tervezésére, szervezésére és lebonyolítására. Az alapképzési szakon végzettek kellő mélységű elméleti és gyakorlati ismeretekkel rendelkeznek a drámapedagógia, illetve a színházi nevelés terén, az ilyen jellegű programok önállóan, vagy csoportos közreműködőként történő megvalósításához. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.

Drámainstruktor –  drámajátékos specializáció képzés nappali munkarendben működik. A specializáció célja a fentiek mellett olyan szakemberek képzése, akik elkötelezettek az élethosszig tartó tanulás iránt, az egyéni fejlődést és a közösségi problémák csoportos feldolgozását egyaránt szolgálják. A szakra társadalmi érzékenységgel bíró, kiemelkedő kommunikációs készségű, a közös gondolkodás és alkotás iránt vonzódó fiatalok jelentkezését várjuk.

A Drámainstruktor – színjátékos specializáció képzés levelező munkarendben működik. A specializáció célja a fentiek mellett olyan szakemberek képzése, akik képesek színházaknál és filmekben színészi feladatok ellátására, valamint dramatikus tevékenységek felhasználásával művészetközvetítői feladatokban való részvételre is.

Kapcsolat

Wachsler Ágnes
intézeti titkár
wachsler.agnes@szfe.hu

Címünk

Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020