Az SZFE Werkfotó kiállítása a Magyar Mozgókép Fesztiválon

B. Török Fruzsina
2023 június 8., csütörtök 12:40.
Share

A négynapos rendezvény ideje alatt megtekinthető a Lencseváltás című werkfotó kiállítás Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztiválon a Hangvilla Multifunkcionális Közösségi Térben.

16x9

A Lencseváltás werkfotó kiállítás ? amelyen a 2022-es év mesterszakos vizsgafilmjeinek forgatási képeit nézhetik meg az érdeklődők ?, ünnepélyes megnyitójára június 7-én került sor Veszprémben a Magyar Mozgókép Fesztivál keretében. A kiállítást Szijj András elsőéves film-és televíziórendező szakos hallgatónk nyitotta meg.

„Minden vizsgafilm elkészítése igazi lelki hullámvasút, hol fent, hol lent, egyik pillanatban harmonikus a közös munka, a következőben már élesek a viták. Látszólag nem homogén, ugyanakkor mégis az, ami összeköt bennünket abban a pár forgatási napban, míg elkészül a vizsgafilm. Ez jelentősen kevesebb forgatási napot jelent természetesen, mint egy nagyjátékfilm esetében, de nekünk nagyon fontos ez a pár nap, hisz barátságok köttetnek, vagy éppenséggel billennek meg, de ez is része annak a folyamatnak, aminek mindannyiunk örömmel vetjük alá magunkat, még akkor is, ha olykor rizikós a közös munka, hiszen bárhogyan is, de csak együtt tudunk létrehozni valamit. Olyan lelkiállapotban van a stáb a forgatáson, amit szavakkal nehéz lenne elmondani, ezért üdvözülendő, hogy ez a kiállítás megszülethetett, hiszen a képek sokkal beszédesebbek a forgatási folyamatokról, mint a szavak. Arra bíztatnék mindenkit, amikor megnézi a fotókat, szánjon arra időt, hogy alaposan megvizsgálja a fotókon szereplő emberek tekintetét, mert ezekben a tekintetekben találja majd meg azt a csodát, ami  miatt mi itt vagyunk az SZFE-n, s ami miatt a filmkészítés az életünk.” ? mondta el a kiállítás megnyitóján Szijj András.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem következő programja a Levelek Hollywoodból című kiállítás, ami Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr leveleit mutatja be, melyeket főiskolai tanárának, Bojkovszky Béla fénymesternek írt 1960 és 1971 között. A levelek a magyar és amerikai filmtörténet eddig még nem ismert, valós képét mutatják meg az érdeklődőknek. A kiállítás megtekinthető június 7-10. között Balatonfüreden, a Partitúra Galériában. Ugyanitt minden nap 16 órától megtekinthető Novák Emil Laci és Vili: Történetek a magyar operatőriskoláról című filmje.

Június 9-én 17 órakor a veszprémi Fotonban ? majd másnap 17.30-kor ? az SZFE vizsgafilmjeit lehet megtekinteni a 60-as évektől napjainkig, a vetítések után lehetőség lesz beszélgetni több alkotóval. Aznap 21 órakor a balatonfüredi Partitúra Galériában Riba Gery, az SZFE másodéves filmrendező szakos hallgatója ad mély atmoszférával átitatott akusztikus koncertet. 21.30-kor a Novák Emil összeállításában megjelent A magyar operatőr iskola története ? A huszadik század technológiai hatásai a filmoktatásra című hiánypótló könyvének lesz bemutatója, ahol Dr. Antal Zsolt, az SZFE oktatásfejlesztési és tudományos rektorhelyettese, Dr. Vecsernyés János, az SZFE mozgóképművészeti rektorhelyettese és Novák Emil a könyv szerzője beszélgetnek a kiadvány születéséről és kiadásáról.

Szeretettel várunk mindenkit!

Egyéb hírek

A modern Prométheusz nyomában

Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.

Casting felhívás

A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.

Hamarosan kezdetét veszi a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.

„Ott vagyunk a nemzetközi filmes térképen” – interjú Varga Sébastiennel

Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.

Zentán léptek színpadra az SZFE hallgatói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség. 

X- Faktor kamerapróba

A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.

Meghívó Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

A kortárs média és a forgatókönyvírás új kézikönyvei - páros könyvbemutató az SZFE-n

Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020