Nyári Oszkár: "Nem pozitív diszkrimináció kell, hanem lehetőség"
A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány vezetőjének meggyőződése: a színház eszköz lehet arra, hogy valamivel többek, érzékenyebbek, figyelmesebbek legyünk, hogy kiéleződjünk, kijjebb toljuk érzékeink határait. Az általa vezetett intézmény ezért is tanít színészmesterségre roma és nem roma fiatalokat immár két évtizede. A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány és az SZFE közös szervezésében az idei nyári alkotótábort rendhagyó helyszínen, az Színház- és Filmművészeti Egyetem Szentkirályi utcai épületében tartották.
Nyári Oszkárral a Népszava beszélgetett.
Reggel kilenckor kihúzzák az idézetet a kalapból, estére több mini produkció készül belőle, mindezt négy szakmai napon át úgy, hogy van olyan táborozó, aki életében először találkozik a közös alkotás folyamatával. A Karaván Színház és Művészeti Alapítvány 20 éve működik hazánkban, színházi alkotótábora hátrányos helyzetű gyermekek számára is nyitott. A teátrum életre hívója, vezetője, Nyári Oszkár beszélt a táborról, a színház erejéről és arról a misszióról, amit a Karaván folytat.
„A társadalom és az egyén szempontjából fontos kérdéseket feszegetünk, van egy 50 férőhelyes színházunk, ahol 10 előadásból álló felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek szóló repertoárt tartunk műsoron Budapest szívében az Iparművészeti Múzeum mellett. Fesztiválokra, együttműködésekre kapunk felkérést, járjuk az országot, a vidéki iskolákat, a legszegényebb településekre viszünk előadásokat, szóval erőteljesen jelen vagyunk.”
Nyári Oszkár úgy látja, világszintű probléma, hogy keveset tudnak a cigányságról: „Nagyon fontos feladat az ismeretek átadása, a nyelv és a hagyományok megőrzése, de egy roma nemzetiségi színháznak az előítéletesség, a negatív sztereotípiák ellen is tennie kell. Érzékeny terep. Ráadásul több fronton kell küzdelmet folytatni. Én hajlandó vagyok erre és vannak társaim is, de nem a rossz ellen, hanem a jóért. Azonban nincs egy komoly intézmény, ami e mögött állna. Akik hátrányos helyzetben vannak, azoknak nem pozitív diszkriminációra van szükségük, hanem lehetőségre ahhoz, hogy ők is egyenlő eséllyel tudjanak fölkészülni és megmutatkozni. Felvételizni és továbbtanulni. A mi esetünkben valamelyik egyetemre, elsősorban az egyik színművészeti egyetemre. De nem csak a színházról van szó, ez hasonlóan működik az élet minden területén, csupán nálunk a közös alkotás segíti elő a szerencsés találkozásokat”
„Van közel tíz százaléknyi kisebbség, amelynek pedagógiai, kulturális, egészségügyi támogatásra, folyamatos segítségre és gyógyító impulzusra lenne szüksége ahhoz, hogy azzal az energiával, jelenleg rejtőzködő tudással, izgalmas képességekkel tudjon részévé válni a társadalomnak, amelyekkel valójában rendelkezik. Persze ehhez jelentős forrásra lenne szükség, de leginkább felismerésre és elhatározásra, hogy a területen komolyabb változás történjen. Ekkor jöhetnek a képbe olyan szervezetek, mint a Karaván, amelyek kulturális területen fel tudnák ajánlani a partnerségüket ehhez. Szükség lenne művelődési házakra, oktatási és kulturális bázisokra, alkotóműhelyekre, amelyek a roma néphez kötődő missziót hordozzák. Egy egészen komoly intézményre nyilván a fővárosban, valamint továbbiakra a vármegyeszékhelyeken, nagyobb városokban, falvakban. Ezek hiányát csak igen kis részben tudjuk pótolni, és őszintén szólva a működésünk 23 éve alatt nem igazán találtunk rá a tevékenységünket folyamatosan lehetővé tevő forrásokra. Pedig a társadalmi felzárkóztatás, az esélyteremtés, a perspektívanyújtás nagyon fontos. Egyáltalán adni. Ugyanakkor bár munkánk, céljaink, programjaink nem változtak, sok esetben évről évre új forrást kellett találnunk, hogy fennmaradjunk. Így nem könnyű tervezni, gyakran csak öt-hat hónapra lát előre az ember. Világos, hogy ilyen körülmények között kevés a roma kulturális területen folyamatosan lendületesen jelen lévő, komolyan vehető partner. Ehhez kellenek ezek a kulturális intézmények. Először egy, aztán a többi. Rettenetesen sajnálom, hogy több mint három évtized alatt sem sikerült egy jelentős intézményt létrehozni, csak tervek születtek. Ez minimum elgondolkodtató. Mondom ezt annak ellenére, hogy színészként soha nem mellőztek, mindig megkaptam a lehetőséget. Azt kaptam a Jóistentől, amire vágytam, amit kivívtam magamnak, és amit nekem szántak. Ez a misszió azonban magával ragadott.”
Egyéb hírek
Mit lát a néző? És mi az a puskamikrofon? – Programajánló az Alkotóműhelyek Hetéről
Mindig is kíváncsi voltál, mit tanulnak a többiek? Televíziós szakra jársz, de érdekel a színpad világa? Esetleg rendezőként eljátszottál a gondolattal, milyen lehet bábszínészként életet lehelni a tárgyakba, vagy talán már profin vágod a filmet, de szívesen kipróbálnád magad egyszer a kamera mögött? Az Alkotóműhelyek Hete során pont erre lesz lehetőséged. Kezdjük együtt kreatívan az új tanévet!
„Nagyon vágytunk már egy ilyen osztályra” – bemutatkoznak az elsős bábszínészek osztályvezetői
Ellinger Edina és Ács Norbert ugyanolyan fanatikusai a bábművészetnek, annak szerepéről és oktatásáról is egyet gondolnak. Így nem meglepő, hogy huszonegy éve egymás szakmai támaszai, és hogy idén együtt indítanak osztályt az SZFE-n. Az elsős osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal velük beszélgettünk.
Ismét az Alkotóműhelyek Hete nyitja a tanévet
Pilátus alakja a színpadon, a homokból hogyan válik emlékezet és mit rejtenek az őserdő által benőtt maja városok. A korábbi évekhez hasonlóan számos érdekes előadással, programmal várjuk hallgatóinkat már szeptember első hetében, hogy kreatívan induljunk neki a közös munkának.
„Újra szívünkbe zártunk, Debrecen!” – Beszámoló a 2025-ös Nyári Akadémiáról
Az idei Nyári Akadémián 81 leendő elsőéves hallgató vett részt a cívis városban, hogy megismerkedjen jövendőbeli évfolyamtársaival, oktatóival, és nem utolsósorban azzal az egyedi „eszefés” életérzéssel, amely hamarosan mindennapjaik részévé válik. A HÖK és az egyetem vezetésének közös szervezésében megvalósuló egyhetes tábor gazdag kulturális, szakmai és közösségi programkínálattal várta a résztvevőket, így az oktatók és a hallgatók szeptember 5-én, a tanévnyitón már ismerősként üdvözölhetik egymást.
„Célunk, hogy minél több jó film szülessen” – bemutatkozik az SZFE dokumentumfilmes osztályvezető párosa
A 2025 szeptemberében induló osztályok vezetőit bemutató sorozatunkban ezúttal a dokumentumfilm-rendező művész MA osztályának vezetőivel, Barlay Tamással és Moys Zoltánnal beszélgettünk. A Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet oktatóival arra is kitértünk a felvételi eljárás menetének ismertetése mellett, hogyan találja meg egy dokumentumfilmes készülő alkotásának témáját.
Milyen egy casting a tévében? – elkísértünk három SZFE-s hallgatót
Különleges lehetőségben részesült egyetemünk három zenésszínművész-hallgatója, amikor részt vett az MTVA szereplőválogatásán. A Karrieriroda által szervezett castingon a hallgatók a színházi előadói készségeik kiegészítéseként betekintést nyerhettek a televíziós műsorvezetés világába is.
Egy tanév, egy akciófilm – így zajlott az első second unit képzés az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben indított second unit-rendező képzés egyedülálló kezdeményezés a hazai felsőfokú művészképzésben. Az interjúban Gulyás Budával, a szak osztályvezetőjével beszélgettünk az elsőként végzett évfolyammal kapcsolatban szerzett tapasztalatairól, a szakma sajátosságairól és a jövő kihívásairól.
„Én a partneri alkotói viszonyban hiszek” – interjú Kiss Józseffel, a drámainstruktor-rendező szak osztályvezetőjével
A szeptemberben induló elsőéves osztályok vezetőit bemutató sorozatunk következő szereplője Kiss József, a Soproni Petőfi Színház igazgatója – bár őt aligha kell bemutatnunk, hiszen évek óta oktat az SZFE-n. Gyakran dolgozik együtt a hallgatókkal, hiszen a soproni teátrum előadásaiban rendező-, valamint dramaturg- és színészhallgatók is közreműködnek. Hogyan juthatnak el ilyen felkérésekig a drámainstruktor-rendező szakos hallgatók és milyen többletet ad számukra ez a képzés? A tanévkezdésre hangolódva ezekről is beszélgettünk a Jászai Mari-díjas drámaíró-rendezővel.
