Az SZFE Backstage soron következő részében az SZFE televíziós műsorkészítő szak filmrendezés óráján jártunk. (+ videó)
Magyarországon a televíziózás hosszú és érdekes hagyományra tekint vissza, amely az ország modernizációjának, valamint médiafejlődésének fontos részét képezi. A televízió megjelenése komoly hatással volt a társadalomra, és az elmúlt évtizedekben a televíziós képzés is kulcsfontosságúvá vált a média különböző területein dolgozó szakemberek fejlődésében. A Magyar Televízió (MTV) a hivatalos műsorszórást 1957. február 1-jén kezdte meg. Az első műsor egy egyszerű riport volt, amely a Híradó címet viselte. A korai években a televíziózás lassú ütemben terjedt, és kezdetben kihívásokat jelentettek a technológiai és infrastrukturális korlátok is. Az 1960-as években azonban növekedni kezdett a televíziózás népszerűsége, ennek következtében pedig az MTV számos saját gyártású műsort indíthatott.
A televízió különleges szereppel bír a társadalomban, mint az információátadás, a szórakoztatás és az oktatás fontos eszköze. Ugyanakkor hozzájárul a kultúra terjesztéséhez, az identitás erősítéséhez és az emberek közötti kapcsolatok mélyítéséhez is. Magyarországon a televízió olyan események közvetítésében is kulcsszerepet játszik, mint például kulturális rendezvények, valamint a politikai és sportesemények.
A televíziós képzés során a hallgatók megismerik e szakterület technológiáinak az alapjait: a forgatókönyvírás, az operatőri munka, a vágás, a rendezés, illetve az újságírás művészetét. Emellett tanulmányaik során betekintést nyernek a médiaipar jogi, etikai és üzleti kérdéseibe is. Emellett a gyakorlati tapasztalatok és a modern technológiák természetesen abban is segítik a hallgatókat, hogy a televíziós ipar sikeres szakembereivé válhassanak.
Szakmai készségek fejlesztése: A televíziós képzés lehetőséget biztosít a hallgatóknak a szükséges szakmai készségek kialakítására, illetve fejlesztésére.
Innováció és kreativitás: A televíziós képzés ösztönzi az innovációt és a kreativitást, ami elengedhetetlen a médiaiparban való sikeres pályafutáshoz is.
Tájékozottság a médiaiparban: A televíziós képzés során a hallgatók megismerik a médiaipar legújabb trendjeit, technológiáit és változásait.
Együttműködési készségek: A televíziós produkciók szinte mindig csapatmunkát igényelnek, így a képzés során a hallgatók megtanulnak hatékonyan együttműködni másokkal.
Médiaértékelés c. kurzus segít a hallgatóknak kialakítani a kritikai gondolkodást és médiaértékelést, ami elengedhetetlen a médiafogyasztói szerepükben. A televíziózás és a képzés kölcsönösen támogatják egymást, teret adva a tehetséges szakemberek generációjának a média világában való kiteljesedéséhez.
Ezúttal a televíziós műsorkészítés szak filmrendezés óráján vettünk részt Zilahy Tamás Tanár úr vezetésével. A foglalkozás szárazpróbákkal vette kezdetét, amely azt jelenti, hogy a rendező még a kamerák használata nélkül állította be a jelenetet. Kéri Boglárka elsőéves hallgató rendezte meg Márai Sándor Nosztalgia című költeményét. A vers színpadra állítása különösen érdekes feladat volt, hiszen az alkotó nem kívánt változtatni az eredeti textuson, ehelyett teljes szöveghűségre törekedett. Ez a megoldás nemcsak rendezői szempontból izgalmas, hanem a színészi játék felől nézve is A szárazpróbák során tudniillik az alkotó a szereplőkkel együtt elemzi mélyrehatóan a jelenet lélektani hátterét, és ezeknek a tapasztalatoknak nyomán alakítja ki a gesztusokat és a poentírozás ritmusát is, amennyiben a szöveg erre lehetőséget ad.
A szárazpróbák során előbb minden részlet tisztázódik, majd csak ezután következnek a kamerapróbák. Zilahy Tamás figyelemmel kísért minden fázist, nem elsősorban azért, hogy javítson, hanem hogy inkább kérdéseivel ösztönözze a hallgatót a helyes megoldásra. A jelenetet három kamerával vették fel, a teret pedig az operatőr hallgatók világították be. Szintén a rendező határozta meg azt is, melyik pillanatot melyik kameraállásból vágja be a programképbe.
A felvétel a legizgalmasabb rész, amikor a hallgató szembesül azzal, hogyan mutat a vásznon, vagy a képernyőn a jelenete. Zilahy Tamás vezetésével a csoport előbb elemezte a filmjelenetet, majd a tanár célzott kérdéseivel rávilágított a problémásabb megoldásokra. Ez békés folyamatnak bizonyult, hiszen egy művészeti iskolában nem elvárás a hibátlan alkotás. A közös munka tapasztalatait építheti be mindenki a következő feladatba, mivel az órákhoz hasonlóan a megvalósítás élményei is egymásra épülnek.
Hetvennégy éves korában elhunyt Ozsváth Sándor beszédtanár, művelődéstörténész, drámainstruktor és újságíró.
Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) színháztörténeti sétával és előadással várja az érdeklődőket szeptember 27-én Budapesten, a Horváth-kertben, a Kutatók éjszakájának keretében.
Czene-Polgár Donát III. évfolyamos dramaturgszakos hallgató vizsgarendezése, a Fejetlen test október 12-én este 19:00-kor lesz látható az Inga Kultúrkávézóban. Az előadással kapcsolatos pódiumbeszélgetésre szeptember 21-én, az Inga Kultúrkávézó megnyitóján kerül majd sor az előadás rendezője, Czene-Polgár Donát és a darab dramaturgja, Tóth Anna Orsolya II. évfolyamos dramaturgszakos hallgató részvételével.
Szeptember 21-én, szombaton tartja hagyományos Nyílt Napját a Nemzeti Színház: a Magyar Dráma Napján kulisszajárással, ifjúsági programokkal, nyílt próbával és kedvezményes jegyvásárlással várják az érdeklődőket.
Adam J. Ledger rendező, a Birminghami Egyetem oktatója, a színháztudomány és az előadó-művészetek professzora Budapesten tartott előadásokat a Színház- és Filmművészeti Egyetem vendégeként. A professzorral készült interjúnkban olyan kérdésekre kerestük a választ, hogy milyen szempontok alapján vizsgálja a rendező munkáját egy próbafolyamatban, hogyan építhető be egy aktuális téma egy színházi előadásba és nem utolsó sorban: mit tanácsol a fiatal alkotóknak?
A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói különleges lehetőségben részesültek, amikor Apró Georgina, a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány ügyvezető igazgatója workshopot tartott számukra a Karrieriroda szervezésében a Tehetséggondozó Program keretében. A film- és televíziórendező, valamint a televíziós műsorkészítő osztály hallgatói egy gyakorlatias előadás során ismerkedhettek meg azzal a programmal, amely évek óta töretlen sikerrel készíti fel a tehetséges fiatalokat a média világának kihívásaira.
A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozó Programja keretében pályázatot hirdet a széles látókörű, magasan kvalifikált, a közszolgálatiság elvei iránt elhivatott közszolgálati médiaszolgáltatás szakmai utánpótlásának támogatására. Jelentkezési határidő október 4.
Hét bemutatóval, köztük Molnár Ferenc Liliom című drámájával, az Olasz szalmakalap című francia bohózattal, egy angol drámával, Radnóti Miklóst idéző koncertszínházzal, egy kísérleti előadással, valamint két ősbemutatóval várja a közönséget a Nemzeti Színház új évada.