Az SZFE Nyílt Napja: képek és élmények a művészet világából

B. Török Fruzsina
2023 november 27., hétfő 14:12.
Share

Hatalmas érdeklődés övezte az év egyik legvártabb eseményét, a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2023/2024-es tanévének a Nemzeti Színház falai között megrendezett első nyílt napját.

Az SZFE rektora, Prof. Dr. Sepsi Enikő ünnepélyes köszöntőjével nyitotta meg az eseményt, üdvözölve az érdeklődőket, majd a következő tanév során elindítani tervezett szakokról beszélt a hallgatóságnak. A résztvevők találkozhattak az intézmény oktatóival és hallgatóival, valamint részt vehettek egy SZFE-s színészmesterség órán. 

Rátóti Zoltán, jelenlegi osztályvezető tanára, valamint a Nemzeti Színház színésze és stratégiai igazgatója szívélyesen köszöntötte az ország minden tájáról érkező középiskolás diákokat. A színészképzés és a felvételi háromlépcsős folyamata mellett beszélt az egyetemről is. Kiemelte, hogy a sikeres felvételi alapja nem a tökéletes vers- vagy prózamondás, éneklés, vagy táncolás, hanem az őszinte, önazonos teljesítmény. A hangsúlyt arra helyezte, hogy a felvételiztető tanároknak az őszinte és autentikus produkciók segítenek abban, hogy közelebb kerüljenek a felvételiző valódi énjéhez. Azt is hangsúlyozta: az ideális alakítás elsősorban nem a hibátlan előadásokban rejlik, hanem azokban a megfontolt és őszinte bemutatkozásokban, amelyek tükrözik a felvételiző egyedi személyiségét. 

Az intézetvezető helyettes Csáky Attila a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet szakjairól és azoknak fejlesztéseiről beszélt, hangsúlyozva, hogy Magyarország az európai filmgyártás élvonalába került, és fontos, hogy az itt végzettek a művészi képzés mellett megismerjék a legmodernebb filmes eszközöket is. Ennek a célnak elérésében segít az a ledfal is, amelyet épp a napokban állítottak fel az SZFE stúdiójában, és amely egyedülálló a filmes képzéseket biztosító európai oktatási intézményekben. A ledfal tudniillik az új, teljes értékű 3D-s háttér segítségével számos esetben képes lesz kiváltani a kültéri forgatásokat is. 

Kiss József színész-rendező, a Soproni Petőfi Színház igazgatója és az SZFE drámainstruktor oktatója bemutatta a fiataloknak a Németh Antal Drámaelméleti Intézet drámainstruktor és dramaturg szakát, míg Dr. Herczeg Tamás, a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet vezetője a színművész, a színházrendező és rendezőasszisztens képzéseket ismertette. 

Idén is, ahogy az elmúlt években mindig, a nap legvártabb eseménye a kulisszajárás volt, amely során a látogatók olyan helyekre is eljuthattak a Nemzeti Színház területén, amelyeket általában csak a színészek és alkotók ismernek. 

Ilja Bocsarnikovsz, az SZFE elsőéves prózai színművész osztályának vezetője hangsúlyozta a színészképzés első évének tematikáját, amely a figyelem és a koncentráció köré épül, hiszen ezek nélkül a készségek nélkül lehetetlen magas szinten elsajátítani a hivatást. A bemutató óra során érdekes és kihívást jelentő feladatokat adott osztályának, ahol egyszerre több irányba kellett koncentrálni, előre jelezve, hogy a színpadon is többrétegű figyelemre lesz szükség. Az összetett koncentrációs játékok segítségével bemutatta, hogy az elsőéves hallgatók milyen készségeken dolgoznak a tanév során. Bár külső szemlélőként úgy tűnhetett, hogy a feladatok könnyűek, amelyekre mindenki képes, a nyílt óra végén, amikor Ilja Bocsarnikovsz kiválasztotta a résztvevőket a közönség soraiból, bebizonyosodott, hogy a játékosnak látszó feladatok komoly kihívást jelentenek az agy számára, illetve a mozgáskoordináció és az együttműködés terén. A nyílt napon résztvevő hallgatójelöltek azonban ügyesen helytálltak a feladatokban, miközben kellemesen szórakoztak is. 

Mindezeken túl a délelőtt folyamán a látogatók részt vehettek kisebb csoportos beszélgetéseken az oktatókkal, ahol szabadon feltehették az őket foglalkoztató kérdéseiket. A személyes párbeszéd lehetősége kivételes értéket adott az eseménynek, hiszen a művészetek területén a személyes mentorálás és az egyedi támogatás rendkívül meghatározó. A jelenlegi hallgatók türelemmel meséltek saját tapasztalataikról, osztották meg mindennapi életüket az egyetemen, és válaszoltak a leendő hallgatók kérdéseire. Ez a gyakorlatias beszélgetés lehetőséget teremtett arra, hogy a leendő hallgatók reális képet alkothassanak az egyetemi életről, az egyes szakok kihívásairól, valamint az alkotói közösségről. 

A közvetlen hangvétel, a személyes találkozások és az őszinte beszélgetések együttesen hozták létre az SZFE Nyílt Napjának különleges atmoszféráját. Az esemény minden résztvevője gazdagabb és teljesebb élménnyel távozott, egyúttal megerősítve a művészeti képzés iránti elkötelezettségüket. Az SZFE Nyílt Napja nem csupán egy tájékoztatójellegű esemény volt, hanem egy személyes, kapcsolatokat építő élmény is, amely mélyebb betekintést adott a művészeti világba és az SZFE mindennapjaiba. A közvetlen kapcsolat lehetőséget teremtett arra, hogy a hallgatójelöltek valóban megérezzék az SZFE kreatív légkörét és az egyetemi közösség erejét. A művészet élmény, melyet személyesen kell át- és megélni. 

Egyéb hírek

Idén is lesz Nemzetközi Színházi Műhely: folytatódik az SZFE, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem együttműködése

A  Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.

Az SZFE vizsgafilmjei a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.

Valère Novarina tartott workshopot az SZFE hallgatóinak

Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.

SZFE-s hallgató a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrijében

2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.

Valère Novarina az SZFE vendége – felolvasószínház, workshopok, beszélgetés

Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.

Kimagasló SZFE-s sikerek a 37. OTDK-n

A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.

Szenátusi választás az SZFE-n

A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.

Az SZFE Szakkollégiuma felvételt hirdet a 2025/2026-os tanévre

A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020