A Budapesti Történeti Múzeumban a város egyesítésének 150. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt arról, mit jelent a fővárosban élni, milyen történeti hagyományai vannak a városnak, és egyáltalán miből is áll ez a nagy, színes forgatag, amit Budapestnek nevezünk. A kiállításról Molnár Kata másodéves dramaturg hallgató írását olvashatjátok.
A látogató legelőször egy hatalmas installációban találja magát – szó szerint benne, ugyanis egy dobozokból álló építményben vagyunk, aminek falain minden oldalról videó- és filmrészletek vesznek minket körbe, a Vili a verébtől a Szomszédokon át egészen a híradókivágásokig. Lenyűgöző ez az alkotás, remek alaphangulatot ad a kiállításhoz, nosztalgiát ébreszt a látogatóban, hiszen valamelyik filmet mindannyian felismerjük a vetített részletekben, izgalmas játék is válhat abból, vajon hányat tudunk megnevezni a látott képkockák közül. Ezzel a kellemes nosztalgiával eltelve indulhatunk tovább a következő terembe, ami egy hosszú időkapszulás résszel kezdődik. A falon Budapest különböző időszakaiból egy-egy ember leírásait olvashatjuk a városról, illetve ahhoz kötődő élményeiről. A városegyesítéstől kezdődően a milleniumon és 1956-án át egészen az Európai Unióhoz való csatlakozásig láthatunk egy-egy emléket Budapest életéből. Megjelenik Kamermayer Károly, a város első polgármestere, de Krúdy Gyula, Blaha Lujza és Slachta Margit gondolatait is láthatjuk a falon. Nagyon érdekes szövegeket olvashatunk, azonban kissé ijesztőek a tömött sorok, sokáig kell egy helyben állva olvasni, ha mindegyik feliratra kíváncsi az ember, valamint a hely is kicsi, egy-két embernél több nehezen tud megállni.
A kiállítás végén voltak a leginteraktívabb részek. Helyet kaptak kijelzők, amiken egy Budapest térképen bejelölheti a látogató, hol él a városban, mi a kedvenc része stb. Ez azonban sajnos nem működött túl jól, a térkép nem volt nagyítható és keresni sem lehetett rajta, így nehezen volt használható. Nagyon tetszett viszont az a rész, ahol padokra leülve, fülhallgatókon keresztül lehetett az „utca emberével” készült interjúkat hallgatni, amikben olyan kérdésekre válaszoltak a megszólítottak, minthogy Budapest szerintük milyen állat lenne vagy milyen íze van a fővárosnak. A terem legvégén, zárásként még egy nagy üzenőfal is helyett kapott, ahova egy tableten keresztül bármilyen üzenetet fel lehet írni, és ez azon nyomban meg is jelenik a kivetítőn. Az egyik így szólt: „Nekem Budapest lekvár a kenyéren, tejszín az epren, méz a káposztán…”
És ez a lényege a kiállításnak – hogy mindenki megfogalmazhassa, neki mit jelent ez a város. Milyen érzelem, milyen illat, milyen szín. Mindenkinek más, de van benne valami megfoghatatlan közös, amitől tudjuk, hogy igen, ez Budapest. Ezerféle, színes, zajos, hatalmas kavalkád ez a város, de a kiállítás képes megragadni ebben a zűrzavarban az egyéni hangokat és rájuk felépíteni azt, milyen is Budapest. Hiszen végső soron a benne élőktől válik azzá a hellyé, amit ismerünk.
A szerző a másodéves dramaturg szakos hallgató az Színház- és Filmművészeti Egyetemen és Kritikaírás című szeminárium keretében készítette a cikket.
A Budapest-hatás. Fővárosi kötődések és identitások
Budapesti Történeti Múzeum, Vármúzeum, időszaki kiállítás
2023.05.05 – 2024.03.31.
Forrás: magyarmuzeumok.hu
Fotók: Szabó Attila
Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a „natural horsemanship” módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.
Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.
Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.
Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.
Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.
Megérkeztek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre a tavaszi szemeszter Erasmus-hallgatói: a Romániától Észtországig több országból érkező diákok a következő hónapokban a Sinkovits Imre Színházművészeti Intézetének és a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetének angol nyelvű kurzusai segítségével kapcsolódnak be az egyetem szakmai munkájába.
Február 9-én elindult az Alkotóműhelyek Hete az SZFE-n. Az első két nap előadásai között a film és televíziózás kulisszatitkai, a magyar irodalom nagy alakjai, mozgásóra és mentálhigiénés foglalkozás is szerepelt. A programsorozat a következő napokban is változatos tematikákat kínál: karriertanácsadás, vállalkozói ösztöndíj-lehetőségek, filmvetítés, műhelyek és workshopok várják az érdeklődőket, így mindenki találhat számára inspiráló programot.
A Magyar Filmakadémia második alkalommal adta át Aranyérmét, amelyet idén két egyetemünkön oktató művész vehetett át. Az elismerések mellett hallgatóink is kiemelkedően szerepeltek: több diákunkat a Kovács László–Zsigmond Vilmos Magyar Operatőr Díjjal jutalmazta a zsűri, két hallgatónk pedig nagy értékű digitális kameracsomag különdíjban részesült.

