A Magyar Állami Operaház együttműködése az SZFE televíziós műsorkészítő szakos hallgatóival

B. Török Fruzsina
2024 április 26., péntek 07:00.
Share

A Magyar Állami Operaház a Színház- és Filmművészeti Egyetem elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatóit kérte fel bemutatói trailer-videóinak elkészítéséhez. Az SZFE és az Operaház közötti együttműködés valódi párbeszéd, amelynek során mindkét fél meríthet a másik kreativitásából és megoszthatja egymással szakmai tapasztalatait.

A Magyar Állami Operaház mint a hazai kulturális élet meghatározó szereplője, felismerte a SZFE filmes és televíziós műsorkészítő szakos hallgatóiban rejlő lehetőséget, és a továbbiakban tudatosan is igyekszik építeni azoknak tehetségére és elkötelezettségére a művészi igényű tartalomgyártás terén. Az együttműködés hátterében a fiatal tehetségek támogatása áll, valamint ezzel párhuzamosan az SZFE hallgatóinak bevonása a magyar művészeti színtér alakításába. A másodéves filmesek immár a vizsga- és diplomafilmjeikre koncentrálnak, helyüket az SZFE elsőéves televíziós műsorkészítő szakos hallgatói vették át, akik egy olyan platformon dolgozhatnak, amely a hazai és nemzetközi színtéren is érzékelhető, ezáltal növelve a szakmai láthatóságukat és tapasztalatszerzésüket.

A lehetőség, hogy az SZFE hallgatói feleljenek az Operaház trailereinek elkészítéséért, számukra is egyedülálló alkalmat biztosít, hogy a valóságos művészeti projektekben való részvételen keresztül betekintést nyerjenek a zenés színházi produkciók létrehozásába, azoknak próbafolyamataiba is. A hallgatóknak lehetőségük nyílik megmutatni kreativitásukat, tehetségüket és szakmai hozzáértésüket egy olyan közegben, amely már csak az általa képviselt műfajból fakadóan is nagy múltra visszatekintő hagyományokkal rendelkezik, ráadásul munkájukat is szélesebb körben ismerhetik meg az Operaház bemutatóin keresztül.

„Az eddigi részvételük alapján kiválóan teljesítettek az SZFE hallgatói. A tehetséges fiatalok kiemelkedően alkalmasak arra, hogy méltó módon reprezentálják az Operaházat.”- mondta el Zilahy Tamás osztályvezető oktató. Fontos kiemelni, hogy az Operaház ezzel az együttműködéssel elismeri és támogatja a zenei képzések mellett más művészetoktatási intézmények tehetségeit is, ez a példa pedig más (dal)színházak és egyetemek számára is inspirációul szolgálhat arra, hogyan lehet hatékonyan egyesíteni az oktatást a szakmai gyakorlattal a művészeti szféra keretein belül.

A Magyar Állami Operaház csapata mentorokként segíti az SZFE fiatal tehetségeit, így nemcsak a projekt, hanem a jövőbeni karrierjük építése során is segítséget nyújthatnak nekik. A hallgatók kapcsolatokat építhetnek, valamint tapasztalatokat szerezhetnek a televíziós műsorkészítés és az operaelőadások létrejöttének folyamatába való betekintés terén, ami később kulcsfontosságú lehet a pályán való elhelyezkedésük során. Ugyanakkor az Operaház társulata is friss és innovatív szemléletű fiatalokkal gazdagodik, akik segíthetik az intézményt a modern művészeti kifejezésmódok és médiumok felé történő nyitásban.

A trailer-eket Szikora Emese vágta.

Az István, a király trailer ITT nézhető meg.

A Ruszalka trailer ITT nézhető meg.

Fotó: Berecz Valter, Nagy Attila

16x9
Don Giovanni trailer

Egyéb hírek

Előkerült egy különleges operett a Jókai 200 emlékév feltárómunkájának köszönhetően

Elveszettnek hitt operett került elő a Jókai 200 emlékév kutatásainak köszönhetően: egyetemünk ismert professzora, dr. Balázs Géza egész éves Jókai-kutatása vezetett el Jacobi Viktor Tüskerózsa című operettjéhez. A felfedezés új megvilágításba helyezi Jókai Mór drámai életművét, és bizonyítja, hogy a tudományos feltárómunka közvetetten a színházi gyakorlatot is gazdagíthatja.

Közösségi emléknappal tisztelegnek Kálloy Molnár Péter előtt

A nemrégiben elhunyt magyar színházi világ egyik kiemelkedő alakja, az SZFE oktatója, Kálloy Molnár Péter tiszteletére ”Mennyország utca 6.” címmel nemes célt támogató kivételes eseményt rendeznek, amely rendhagyó művészi és közösségi összefogásra épül.

Az SZFE három előadással is részt vesz a Budapesti Színházak Éjszakáján

Hamarosan életre kel a fővárosi színházak kulisszák mögötti világa. Március 21-én ismét megnyitják kapuikat a fővárosi színházak a Budapesti Színházak Éjszakáján, amelyhez idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem is csatlakozik. A látogatók két helyszínen rendhagyó előadásokkal, nyilvános próbákkal és fiatal alkotók legfrissebb munkáival is találkozhatnak.

Kulisszatitkok a kaszkadőr szakmából – Lezsák Levente az Alkotóműhelyek Hetén

Hogyan válik a ló a kaszkadőr legnagyobb szövetségesévé? Lezsák Levente bemutatta a natural horsemanship módszert, amely a ló természetes viselkedésére és ösztöneire építve alakítja ki a bizalmat és az együttműködést.

Alkotásból érték, ötletből jövő

Wild Mónika, az SZFE Karrieriroda vezetője olyan perspektívát nyitott meg, amely a pályakezdő fiatal alkotók gondolkodásmódját alapvetően változtathatja meg. Nem az volt a kérdés, hogy a hallgatók tehetségesek-e, hanem az: hogyan tudják a nehéz kulturális munkaerőpiacon kreatív és professzionális módon láttatni magukat.

Útkeresés és lehetőségek a művészeti pályán – karriertanácsadás az Alkotóműhelyek Hetén

Milyen a művészeti pálya ma Magyarországon? Milyen munkavállalási lehetőségek vannak? Hogy lehet elindítani egy vállalkozást? Milyen módon lehet ösztöndíjat szerezni egy STARTUP elindításához? – többek között ezekre a kérdésekre kaptunk választ az Alkotóműhelyek Hetén.

„Országomat egy lóért” – interjú a III. Richárd SZFE-s alkotóival, Horváth Mózessel és Varga Szabolccsal

Tényleg gazember volt III. Richárd vagy csak a Tudor-dinasztia propagandája tette azzá? – erről még ma is vitáznak a történészek. Egy biztos, hogy a hatalomért folytatott küzdelem mindig aktuális téma, így nem csoda, hogy a színházak is szívesen tűzik műsorra Shakespeare királydrámáját. Így tett a Bethlen Téri Színház is, ahol Gloster herceg történetét negyedéves hallgatóink, Horváth Mózes rendezésében és Varga Szabolccsal a főszerepben láthatta a közönség januárban. A bemutatón mi is ott voltunk.

 

Báb és hivatás – dokumentumfilm készült az SZFE hallgatóinak közreműködésével

Megkezdte nyilvános vetítéseinek sorozatát a Cickom – Bűvös Bábos Gyermekkor című egész estés dokumentumfilm. A magyar bábművészet és oktatás sokoldalú értékeit bemutató filmben a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) Fabók Mariann vezette, ötödéves bábszínészosztálya is közreműködik.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020