Interjú Berzsenyi Krisztinával

A cél mindig az, hogy amikor a néző meglát egy színészt a színpadon, akkor is gondoljon már valamit a karakteréről, mielőtt még megszólalna, vagy a darab közben közelebbről megismerné a sorsokat és a szereplők egymáshoz való viszonyulását. Mindez azért fontos, mert a szellem teremti meg az anyagot, vagyis a belső a külsőt. A megfoghatatlanból sűrűsödik össze az anyag. Amit olvasás közben megértek, megérzek egy-egy karakterből, azt át kell tudnom transzformálni színekké, anyagokká, fazonokká. A következő fázis már a rendezővel való szoros munka. Ilyenkor nemcsak a racionális agyammal figyelek a rendezőre, hanem a csápjaimmal tapogatom le mindazt, amit ki sem mondanak, vagy éppen még maguk sem tudnak pontosan megfogalmazni. Mi ez, ha nem pszichológia? Mikor még pályakezdő voltam, sok olyan rendezővel dolgoztam, akik nem tudták, hogy mit is akarnak. Akkor ez megnehezítette a dolgomat, sok fejtörést okozott, ma már hálás vagyok mindezért. Ugyanis ezeknél a munkáknál tanultam meg azt, hogyan kell ráhangolódni egy olyan alkotótársra, aki még bizonytalan, vagy egyszerűen szavakkal megragadhatatlant szeretne kifejezni, ami ráadásul folyamatosan alakul és ezt is le kell tudnom követni. Mérhetetlen türelemre van szükség, valamint arra, hogy az ember képes legyen kizárni a saját gondolatait és csak arra fókuszálni, hogy a másik érzéseit és szándékait már akkor megértse, amikor még az születőben van. Harminc év után már félszavakból, pontatlan keresgélésekből is egészen közel tudok jutni ahhoz, amit a másik mondani szeretne, azt hiszem. Nagyon szeretem ezt a részét a munkámnak, ahogy a szavak mögé nézve egy sokkal teljesebb világot lehet felfedezni. A varrodánál is azt a munkamódszert szeretem alkalmazni, ha lehetőségem van a profi varrónőknek részletesen mesélni arról a karakterről, akinek a ruháját éppen el fogják készíteni. Hiszek abban, hogy nemcsak nekem kell a karakter sorsával tisztában lennem, hanem nekik is, mert a varrás folyamatában is kell a lélek, a kreativitás. Mint a főzésnél. Akkor lesz finom az étel, ha a szakácsnő beleteszi a szívét-lelkét. Természetesen nem terhelem őket nagyon részletesen, de a legfőbb dolgokat el szoktam mondani. Az utolsó fázis pedig a legizgalmasabb, amikor megkapja a színész a jelmezt. Ez számukra is igen érzékeny pillanat, hiszen ameddig fut a darab, nekik kell majd viselni a ruhát, amivel azonosulniuk is kell, vagy legalábbis jó, ha ez megtörténik. Pályám elején megéltem nagyon nyomasztó ruhapróbákat is, de azóta ezeket a helyzeteket is megtanultam kezelni. Ilyen helyzetekben is a pszichológia siet a segítségemre. Sőt, most jut eszembe, hogy fordítva is éltem meg nyomasztó helyzeteket, amikor nem én szorongtam egy ruhapróbától, hanem a színésznő remegett idegességében, pedig még meg sem kapta a jelmezét. Ma már tudok segíteni egy szorongó színésznek, hogy a lehető legkomfortosabban érezze magát a jelmezében. Nem tűnik nagy dolognak, ugyanakkor nagyon is fontos momentum, hiszen hogyan várhatnánk el tőle, hogy a szerepére tudjon száz százalékig fókuszálni, ha közben a jelmez minden pillanatban kényelmetlenséget, disszonanciát okoz neki. Ezeket a helyzeteket meg kell tudni oldani. Mostanra elmondhatom, hogy ilyen helyzetbe nem, vagy nagyon ritkán kerülök.

Ha jól értem ez a szakma tanítható része, ugye?

Azt hiszem igen, legalábbis én azon vagyok, hogy nagyon ügyesen át tudjam ezt és minden mást adni a hallgatóknak. Annyi tapasztalatot halmoztam fel a pályán töltött több évtized alatt, hogy nagyon bízom abban: amit átadok nekik, az komoly hasznukra lesz a karrierjükben. Ezzel kapcsolatban kell mesélnem egy vicces történetet: jó pár évvel ezelőtt valaki komolyan megkérdezte tőlem a tanítás kapcsán, hogy minden tudást átadok-e a növendékeknek? Kezdetben meglepődtem az abszurd kérdésen, még fel is nevettem, de aztán megértettem mire vonatkozott. Természetesen mindent átadok, mert bár hivatalosan „konkurensek” leszünk, gondolom erre vonatkozott a kérdés, de akkor is az én felelősségem, hogy milyen muníciót kapnak a kezükbe. Ha erre képtelen lennék, akkor nem tanítanék. De én boldogan tanítok és nem mellesleg én is rengeteget tanulok Tőlük. Öröm nekik mindent átadni, mert ezzel ez a gyönyörű szakma és hivatás tovább gyarapszik. Az én hitem szerint az ÜGY a fontos, ami nem tűri el a nem lelkiismeretes tanítást.