SZFE-vizsgaelőadás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagyszínpadán

2024 április 30., kedd 12:26.
Share

Szép Ernő Május című egyfelvonásos darabját mutatták be a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház nagyszínpadán. Pányik Tamás harmadéves prózai színházrendező hallgató vizsgarendezése a Nemzeti Színházban debütált.

„Az 1915 májusában, a budapesti Városligetben játszódó történet három idegen sorsának egybefonódásáról, az élet értékeinek megbecsüléséről és a hozzá való ragaszkodásról szól. A novella alapján készült színpadi változat Pányik Tamás, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgatójának vizsgaelőadása, osztályuk egyik vezető tanára Vidnyánszky Attila, Kossuth- és Jászai Mari-díjas rendező, a beregszászi színház alapító igazgatója és művészeti vezetője. Szép Ernő drámájának bemutatása több szálon is kötődik vidékünkhöz, hangsúlyozta Sin Edina, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház megbízott igazgatója.

Pányik Tamás először járt Kárpátalján és nagy megtiszteltetésnek érezte, hogy a Mestere által alapított színházban mutathatta be alkotását. Elmondása szerint a darab újabb lendületet kapott azzal, hogy nem a megszokott díszletek között és egy számukra ismeretlen közönség előtt adták elő. A darab egyetlen női szerepét, Lilit Polyák Anita játszotta. A borzsavai születésű negyedéves színészszakos hallgató testesítette meg a színpadon az üdeséget, az életforrást, és hozta vissza az életbe a csalódott, a földi léthez nem ragaszkodó Ferencet. Anita véleménye szerint a színdarab itt, Beregszászon érett meg.”

A színmű további szereplői voltak Krauter Dávid Róbert, Nagy Noel és Kalivoda Imre. Szép Ernő Május című egyfelvonásosa különös áthallással bírt a beregszászi közönség számára. Mondanivalóját, üzenetét egy Ady Endre-idézet erősíti meg: „Az élet él és élni akar”.

 

Forrás: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház

A Kárpátinfo.net cikkét az előadásról ITT olvashatják el.

 

16x9
Május előadás videó

Egyéb hírek

Kálloy Molnár Péterre emlékezünk

2025. december 1-jén, 55 évesen daganatos megbetegedésben hunyt el Kálloy Molnár Péter színész, énekes, zenész, rendező, drámaíró.

Lehet-e az AI alkotó a színpadon és a filmen? – képes beszámoló az SZFE Innovációs Napjáról

A Színház- és Filmművészeti Egyetem december 2-án Innovációs Napot rendezett a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben, ahol a színház, a film, a kultúratudomány, valamint az infokommunikáció és az IT-szektor szakértői közösen keresték a választ arra, miként állítható a technológia a művészi alkotás szolgálatába, és hogyan egészíthetik ki a mesterséges intelligencia forradalmi lehetőségei az emberi kreativitást.

Több száz érdeklődőt vonzott az SZFE idei nyílt napja

Közel négyszázan látogattak el a Színház- és Filmművészeti Egyetem 2025. november 29-én megrendezett nyílt napjára, amelyet idén rendhagyó módon több kampuszon tartottunk és igazán gazdag programot kínálva mutattuk be a színművészeti, drámaelméleti és mozgóképes BA és MA képzéseket.

Beszámoló a Jókai 200 – A színházban és a filmben című tudományos konferenciáról

Jókai Mór születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferenciát a Németh Antal Drámaelméleti Intézet. A konferencia szervezése és lebonyolítása egyértelműen jelezte azt a szándékot, amely a Jókai-bicentenáriumot nem egyszerű megemlékezésként, hanem kutatási és művészeti újraértelmezésként kívánta bemutatni. A rendezvénynek otthont adó Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet körterme ideális helyszínnek bizonyult: a falakon körbefutó, molinókon elhelyezett Jókai-kiállítás különleges vizuális keretet adott a programnak, hangsúlyozva a történeti és kreatív megközelítések összekapcsolódását.

Nem a válasz a lényeg, hanem a kérdés! – Can Togay előadása az SZFE-n a mesterséges intelligencia használatáról

2025. november 21-én Can Togay Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, költő, kurátor, kulturális diplomata és egyetemi tanár tartott gyakorlati előadást a mesterséges intelligencia kreatív alkalmazásáról az SZFE-n.

Művészeti-igazgatási menedzsereket képez az SZFE

A művészet, a gazdaság és a jog összehangolása ma már összetett és gyakran kihívást jelentő feladat. A program célja olyan szakemberek képzése, akik vezetőként képesek átlátni, irányítani és formálni a kulturális élet folyamatait – a színházi, fesztivál-, galéria- vagy nonprofit szférában, illetve kreatív vállalkozásokban. Jelentkezési határidő: 2026. január 16.

„Jókai él, csak új nyelven kell megszólaltatni” – interjú Antal Zsolttal, a Németh Antal Drámaelméleti Intézet vezetőjével

Jókai és a nemzeti divat, Jókai és a cirkuszművészet – két nem szokványos előadás a Németh Antal Drámaelméleti Intézet által az írófejedelem születésének 200. évfordulója alkalmából rendezett konferencia programjából, amelynek célja Jókai újragondolása. A Jókai 200 programsorozat részeként megrendezendő konferencián a résztvevők egy különleges felolvasószínházi élményben is részesülhetnek: az egyetem oktatóinak előadásában hallhatják Szirtes Balázs Egy drámaíró kínszenvedései, avagy a jószívű ember fiai című művét. A programsorozatról az intézet vezetőjét, Antal Zsoltot kérdeztük.

41 hallgató 1 kattintás: elkészült a végzős hallgatók portfóliója

Az előző évekhez hasonlóan idén is elkészült a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős színművész, bábszínész- és színházrendező szakos hallgatóinak portfóliója, amelyet november 10-én mutattunk be a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) közgyűlésén, a Nemzeti Színházban.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020