Liber Ágoston: Egy forgatáson a színész egy csomó egyéb alkotó munkaeszköze is

2024 október 1., kedd 10:05.
Share

Idén ősszel menthetetlenül beleszeretünk az ifjú Arany Jánosba, amiről a hazai filmes szakma egyik ígéretes tehetsége, az ábrándos tekintetű Liber Ágoston gondoskodik. Az október 3-án mozikba kerülő új romantikus kosztümös film, a Bolond Istók főszerepét a 23 éves színművész játssza. A héten vele randiztunk.

Liber Ágoston 2024-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Gyerekként sokáig orvosnak készült, mert anyai ágon többen azok a családjában. Ám aztán mindaz, amit a piarista gimnázium Nényei Pál által vezetett színjátszó szakkörében látott és átélt, teljesen újraírta a terveit. Egyre szenvedélyesebb színházszeretete hatására ekkortól már a színészi pálya lebegett a szeme előtt. A gimnázium utolsó két évében legalább száz színdarabot nézett meg, a Színház- és Filmművészeti Egyetemre pedig már első nekifutásra felvették, Novák Eszter és Selmeczi György osztályába. Számos színdarabban játszott, most is több helyen láthatjuk, kőszínházban és független előadásokban egyaránt. A Vígszínházban a Pál utcai fiúk és a Pinokkió közreműködője volt, és új beállóként debütál ősszel A dzsungel könyvében, a Magyar Elektrában. Egy új bemutatóban, Esterházy Mercedes Benz című drámájában is szerepelni fog (az előadást Zsótér Sándor rendezi). A debreceni Csokonai Nemzeti Színházban az Ördögök című produkcióban játszik, ezenfelül a Barátomhoz és a Frontátvonulás című független előadásokban is találkozhatunk vele. A filmezésben is kipróbálhatta már magát: 2023-ban a Jövő nyár tragikus sorsú Milánjaként láthattuk, most pedig a legújabb magyar kosztümös filmben, a Bolond Istókban alakítja a fiatal, 19 éves, vándorszínésznek álló Arany Jánost.

A teljes cikk megtekinthető: https://kultura.hu/liber-agoston-pontosan-tudom-hogy-az-ovacio-nem-nekem-hanem-maganak-az-alkotasnak-szol-sokunk-kozos-munkajanak/

Illusztráció: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu

 

Egyéb hírek

SZFE-s hallgatókkal születik újjá A padlás Debrecenben

A titokzatos padlás, ahol mese és valóság összeér. A legsikeresebb magyar musical ezúttal új köntösben elevenedik meg Csáki Benedek, az SZFE nemrég végzett hallgatójának rendezésében. A Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói aktív alkotóként vesznek részt a produkcióban, friss energiával, mai gondolatokkal és merész kérdésekkel töltve meg a darabot. A bemutató sincs fényév távolságra: január 30-án debütál a debreceni oDEon Színház színpadán.

Színes pokol: SZFE-s hallgató filmje is látható a Magyar Filmszemlén

Egyetemünk másodéves filmrendező hallgatója, Kis Xavér első önálló rövidfilmje. A Színes pokol, amely a nemek közti kommunikációról és a színészi kiszolgáltatottságról szól, már három hazai fesztivál programján szerepel, köztük a közelgő 45. Magyar Filmszemlén. Ennek kapcsán beszélgettünk vele, azt is megtudtuk, milyen út vezetett idáig.

Ló, AI és Hamvas: ilyen lesz a februári Alkotóműhelyek Hete

Hogyan lesz egy lóból kaszkadőrló? Helyettesítheti-e az AI a szinkronhangot? Van-e hasonlóság Hamvas és Márai esztétikája között? – csak néhány cím az Alkotóműhelyek Hete programjából, amely február 9. és 13. között várja az SZFE hallgatóit és munkatársait. De, aki lazábban kezdené a szemesztert és inkább énekelne, táncolna vagy filmeket nézne, az is talál kedvére való programot.

Élmezőnyben az SZFE a művészeti és művészetközvetítési képzési terület rangsorában

A Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a Művészet és művészetközvetítés képzési területen a 21 hazai rangsorolt felsőoktatási intézmény közül országos szinten a 2. helyen áll az UNIside 2026 legfrissebb egyetemi rangsora szerint. A kiadvány kiemeli, hogy az SZFE különösen erős a hallgatói kiválóság és az oktatói minőség terén, miközben színművész képzése országosan a legnépszerűbb.

Mária örök útjairól – beszélgetés dr. Tari János operatőr-filmrendezővel

Dr. Tari János, operatőr-filmrendező, az SZFE egykori hallgatója, ma elismert oktatója egy ambiciózus dokumentumfilm-projektről mesélt nekünk. A készülő alkotás a Szűz Mária-kultusz európai kultúrtörténetét dolgozza fel. Melyek voltak a film mögött álló személyes motivációk, milyen szerencsés véletlenek adódtak a forgatás során és hogyan lehet hitelesen megjeleníteni ezt a hagyományt? – Többek között ezekről is kérdeztük az alkotót.

„Dolgozzunk gyomorból!” – Szabó Réka a Himnuszról, örökölt történetekről és a jelen kérdéseiről

A Magyar Kultúra Napján Szabó Rékával, az SZFE oktatójával és a Nemzeti Színház dramaturgjával arról beszélgettünk, hogyan él tovább a Himnusz személyes emlékezetünkben, miként lehet a kollektív történelmi tapasztalatokat ma is érvényesen megszólaltatni, és hol húzódik a határ tisztelet és újraértelmezés között a kortárs színház és irodalom világában.

Meghívó Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Dobri Dániel Béla DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020