A Békéscsabai Jókai Színházban megkezdődtek a Mikszáth klasszikusa, a Noszty fiú esete Tóth Marival című regény alapján készülő előadás próbái. A darab dramaturgja Czene-Polgár Donát, egyetemünk harmadéves hallgatója.
Czene-Polgár Donátot a darab rendezője, Tege Antal kérte fel a közös munkára, akivel a Szegedi Pinceszínház Képzelt beteg előadásán már dolgoztak együtt. A Jókai Színház most készülő előadásában átkerült az eredetileg az 1880-as években játszódó történet az 1990-es évek elejére, vagyis a rendszerváltás utánra – a rendező elképzelése nyomán.
„A regény cselekményszálait megtartottuk, de ebbe a korszakba helyeztük, s teljesen levettük a romantika köpenyét. Friss lendületet hozott a színházba Czene-Polgár Donát, a színművészeti egyetem harmadéves dramaturg hallgatója, aki remek adaptációt írt” – emelte ki Tege Antal a beol.hu-n.
Megkeresésünkre Donát elmondta a munkafolyamatról, hogy elolvasta a regényt és még két-három szövegkönyvet, megnézte az 1960-as játékfilmet, majd ezekből kiindulva született meg a szöveg váza, amire aztán megírta a saját verzióját.
„Ami nekem nagyon izgalmas volt ebben a folyamatban, az az, hogy mivel 2004-ben születtem, így semmi közöm nem volt a rendszerváltáshoz és a ’90-es évekhez. Nekem nagyon távoli az a világ abban az értelemben, hogy nem éltem és tapasztaltam meg azokat a dolgokat, amiről írnom kellett. Így nagy része a munkának nem csak az volt, hogy utánamentem a konkrét történelmi kontextusnak és dokumentumfilmeket néztem, könyveket olvastam erről a korszakról, hanem családtagjaimtól, ismerőseimtől próbáltam oral history jelleggel minél több történetet begyűjteni, hogy mik történtek velük a ’90-es években, ők hogyan élték meg azokat az eseményeket és jelenséget, amiket én próbáltam belefoglalni a szövegbe.”
Mint mondta, nagyon érdekes volt felfedeznie, hogy az a fajta ügyeskedés, amit Mikszáth ugyan bájosan, de erős társadalomkritikával mutatott be, az az elmúlt több mint száz év alatt sem tűnt el. Nagyon sok minden történt 1880 óta, de ez a történet ugyanúgy le tud játszódni 1990-ben is.
Donát kérdésünkre kifejtette azt is, miért rendkívül izgalmas számára az előadás próbafolyamata:
„15-én volt az első olvasópróbánk a Békéscsabai Jókai Színházban, ami nekem azért volt nagyon izgalmas, mivel ez az első nagy kőszínházi próbafolyamatom. A Szegedi Pinceszínház nyilván családiasabb hangulatú, a Jókai előadásában pedig több, mint 20 szereplő van. Az olvasópróbán egy óriási asztalnál, a gyönyörű díszteremben ültünk, ami nagyon visszhangzott, mikor a színészek a szövegeiket olvasták. Rettenetesen furcsa volt az egyetemi próbafolyamatokhoz vagy a Pinceszínházhoz képest. Most dolgozom először nagyszínpadi előadáson, szóval nagy kihívás egy olyan szöveget megírni, ami tömegre alkalmazható, úgy megírni, hogy abban minden szereplő megszólaljon és hogy vezesse a nézők figyelmét. Most már azt várom nagyon, hogy ezek a mondatok meg is szólaljanak, és ez a színésztömeg meg is mozduljon azzal a szöveggel együtt, amit én írtam hozzá. Nagyon-nagyon hálás vagyok a Jókai Színháznak azért, ahogyan Tege Antal és Seregi Zoltán igazgató úr felém fordultak, és nagyon befogadóan, engem felkarolva kezelnek. Ez nagyon-nagyon pozitív tapasztalás a számomra.”
Mikszáth Kálmán művének színpadi adaptációját november 22-én mutatják be a Békéscsbabai Jókai Színházban. A címszerepekben Czitor Attila és Kiss Viktória látható majd.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.
Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.
Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.
2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.