A színház és az élet találkozása: egy fiatal alkotó útja a televíziózástól a színházig
Boda Ábel egyszerre egyetemi hallgató és már diplomás alkotó, aki televíziós és dramaturgi tanulmányait ötvözve sajátos szemlélettel építi színházi karrierjét. Gyerekkori vonzalma a színház világa iránt már 17 éves korában megerősödött egy megrázó előadás hatására, azóta pedig saját művein keresztül szeretné feltárni az emberi kapcsolatok mélységeit és a társadalom működését. Legújabb darabját, a Gyászjelentés című komédiát a Magyar Színházban mutatta be októberben.
Izgalmas helyzetben vagy, hogy egyszerre vagy jelenlegi hallgatója az egyetemnek és alumni is: tavaly szereztél diplomát a televíziós műsorkészítő szakon, most pedig dramaturgnak tanulsz. Miért érezted úgy, hogy érdemes ebbe is belevágnod?
Gyerekkorom óta vonzódom a színházhoz – mindig is egy színházi lelkületű gyerek voltam. Már 8-10 éves koromban sorban álltam a művészbejáróknál, amikor csak lehetett, és rengeteg időt töltöttem színházakban a szüleimmel. Ezek az élmények meghatározták a gyerekkoromat; egy-egy színházi előadás, vagy elolvasott könyv mindig érdekes beszélgetésekre adott lehetőséget, és azon is elgondolkodtatott, hogy nézhetne ki mindez a színpadon az én olvasatomban. Tizenhét éves koromban láttam Zalaegerszegen a Caligula helytartója című Székely János-drámát, Farkas Ignác főszereplésével. Ez az előadás mély benyomást tett rám; olyan volt, mintha arcon csapott volna. Lenyűgözött, hogy mutatja be a hatalom és a felelősség terhét, hogy mindezek hogy alakítják át az embert. Ez a dráma zseniálisan feszegeti a lelkiismeret kérdését – különösen megragadt bennem egy mondat: „Itt bent azonban ismerek egy bírót, aki nem hagyja becsapni magát.” Ez az erkölcsi kérlelhetetlenség nagyon megérintett, és eldöntötte, hogy ilyen jellegű témákkal szeretnék foglalkozni.
2021-ben felvettek a televíziós műsorkészítő szakra, aminek azóta is nagy hasznát látom. Az itt megszerzett ismeretek révén sokkal jobban rálátok a produkciós folyamatokra – az ötlet megszületésétől a premierig. Ennek különösen nagy jelentősége volt tavaly, amikor a Karinthy Színházban mutattunk be egy előadást, majd idén októberben a Magyar Színházban is. A televíziós szakon ráadásul megismerhettem a gyártásszervezést is Bosnyák Miklós tanár úrnak köszönhetően, aki évtizedek óta elismert szakértő ezen a területen.
Sok ötlet születik nap mint nap, de ezek csak akkor valósulnak meg, ha megtanuljuk, hogy egy produkció létrejöttének mi a folyamata. A színház iránti rajongásom mellett ennek most már a menedzseri oldalát is kezdem megismerni: a szerződéseket, a költségvetést, a gyártást és az egyeztetéseket – mindazokat a kulisszatitkokat, amelyek nélkül egy előadás nem jöhetne létre. Az átlagember talán nem is gondol bele, hogy milyen sok más jellegű feladat áll még egy-egy darab megvalósítása során a művészi munka mögött, mivel nem kézzelfoghatók, vagy mert nem közvetlenül észlelhetők ezeknek az eredményei.
A saját darabommal, a Gyászjelentéssel pályáztam a Művészeti és Produkciós Bizottság ösztöndíjára, amit nemcsak írtam, de rendeztem is. A bizottság egyhangúlag támogatta a projektet, így augusztus végén elkezdtük a próbákat, és október végén be is mutattuk. Ezúton is nagyon szépen köszönöm és egyszersmind hálás is vagyok a felém, illetve a pályamunkám irányában tanúsított bizalomért.
Az eddigi munkáidban is látni, hogy a századforduló világa különösen közel áll hozzád, sőt, darabjaidban gyakran felfedezhetjük Molnár Ferenc stílusának hatását is. Miért érint meg ennyire ez a letűnt kor?
A történet valójában bármelyik korban játszódhatna, mégis a két világháború közötti Magyarország polgári miliőjét választottam, mert ez a közeg gazdagabbá teszi a mondanivalót. A nézők számára ez a korszak talán távoli, mégis ismerős: abban segít számukra, hogy mélyebben megértsék és átéljék a történetet. Ez az időszak – egy olyan világ, amikor minden lassabb tempóban zajlott – a mai, rohanó világ kontrasztjaként szolgál, eleganciája, stílusa, szóhasználata által pedig vonzóvá válhat a befogadó számára.
És mi az, ami igazán érdekel téged az emberi kapcsolatokban?
Leginkább a mélységük. Azok a pillanatok, amikor szavak nélkül is megértjük egymást, amikor egyetlen pillantás elég ahhoz, hogy ugyanarra gondoljunk. Nem kell körmondatokkal kifejezni az érzéseinket; elég egy összenézés, egy apró gesztus, egy halk összekacsintás. Ezek a pillanatok az igazi kapcsolatok mérföldkövei, amikor kimondatlanul is érezzük, hogy ugyanazon az úton járunk.
Hogy született meg a Gyászjelentés története?
A Gyászjelentés egy egyfelvonásos polgári komédia, amelynek alapja egy szokatlan és abszurd helyzet. Egy nap a főszereplő, egy gyárigazgató véletlenül a saját halálhírét olvassa az újságban. Azonnal helyreigazítást akar kérni, ám helyettese, Vica meggyőzi, hogy hagyja figyelmen kívül a hibát, és inkább tekintsék lehetőségnek. Egyre nyilvánvalóbbá válik ugyanis, hogy puccs készül a vállalaton belül – így az igazgató álhalála felfedheti, kinek milyen szándékai vannak. Az igazgató belemegy a játékba, hiszen megbízik Vicában, akivel szoros, a munkakapcsolatnál mélyebb, bizalmas viszonyt ápol. Ahogy a történet előrehalad, váratlan és régi titkok is a felszínre törnek, ami teljesen új megvilágításba helyezi kettejük kapcsolatát, és kibontakoztatja a közöttük lévő valós érzelmeket. A téma eredetileg egy baráti beszélgetés alkalmával került elő, és felmerült bennünk a kérdés: mi lenne, ha rólunk születne meg egy ehhez hasonló, szokatlan újságcikk? Innen már csak egy lépés volt, hogy egy „konkrét” cikken kezdjek el gondolkodni, akár egy gyászjelentésen.
Milyen munkamódszerrel dolgozol?
A munkához csendre van szükségem, ez az alkotói folyamatom egyik legfontosabb eleme. Fontos számomra, hogy minden karakter – akár komikus, akár drámai – önálló személyiséggel és szellemes jelenléttel bírjon. Szeretem, ha minden figura éles és élő, hiszen ettől válik a darab igazán hitelessé és élvezetessé a néző számára. Alapjában véve pedig nyitott szemmel kell járni; néha elég, ha megállunk és magunk köré nézünk. Jobbnál jobb karakterekkel találkozhatunk a mindennapi életünkben.
Milyen volt a közös munka a szereplőkkel?
Nagyon jó csapattal dolgozhattam. A negyedéves zenés színművészosztály három remek hallgatója Szabó Cintia, Szalay Ágnes és Kertész Nóra. Az első, illetve másodéves drámainstruktor osztályokból Seany Sciverio, Markó Janka, Pálfalvi Benjamin. Emellett a társulat két külsős vendéggel is együtt dolgozott: Simon Zoltánnal és Horváth Mártonnal. A produktív munkához ráadásul hozzátartozott a jelmeztervező, Szabó Csenge finom érzéke és a kor öltözködési stílusának kiváló ismerete, valamint osztálytársam, Füsi Borka dramaturgi meglátásai.
Egyéb hírek
SZFE-s hallgatók a 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában
Idén is megrendezik az ország legnagyobb felsőoktatási, tudományos programsorozatát, az Országos Tudományos Diákköri Konferenciát (OTDK), amelynek zsűrijében az SZFE 6 oktatója is részt vesz, valamint egyetemünk 22 hallgatója képviselteti magát pályamunkáival.
Interjú Kozma Veronikával
Az SZFE végzős prózaiszínművész-hallgatója arról mesél, hogyan formálták művészi gondolkodását a családi hatások, a kezdeti bizonytalanságok, majd a fokozatosan érlelődő elköteleződés. Szó esik a színház iránti szenvedélyéről, a mesterek inspiráló erejéről, valamint arról, hogyan látja saját jelenlegi helyét a szakmában.
Hallja-e a színház a segélykiálltásokat? - Theodórosz Terzopulosz üzenete a Színházi Világnap alkalmából
A Színházi Világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 óta tartják március 27-én annak emlékére, hogy 1957-ben ezen a napon volt a párizsi Nemzetek Színházának évadnyitója. Ezen alkalomból minden évben felkérik a világszínház valamelyik jelentős alkotóját, hogy fogalmazza meg üzenetét a művészek és a közönség számára, melyet ezen a napon felolvasnak a színházi előadások előtt. Az idei év üzenetét Theodórosz Terzopulosz görög színházigazgató, tanár, író, a Színházi Olimpia ihletője és a Nemzetközi Színházi Olimpiai Bizottság elnöke fogalmazta meg. Költői szövegének legfőbb kérdése az, hogy képes-e a színház a társadalmi traumákat megvilágítani, a másik embertől és az idegentől való félelmeinket enyhíteni.
Interjú Csáki Benedekkel
Már 13 évesen tudta, hogy a fizikai színház az ő útja. Egy gyulai próbán találkozott először Horváth Csaba munkamódszerével és azóta is elkötelezett a színház iránt. Számára az egyetem nem csupán szakmai fejlődést jelentett, hanem olyan közösségi élményt is, ami miatt igazán érdemes színházat csinálni. Végzős hallgatóinkkal készített interjúsorozatunkban ezúttal Csáki Benedeket mutatjuk be.
Színészlegendák nyomában: múlt és jelen találkozása a színpadon – Interjú Pápai Erikával
Rendhagyó előadással tisztelegtek a magyar színjátszás ikonikus alakjai előtt az SZFE harmadéves prózaiszínművész szakos hallgatói, akik Mensáros László, Domján Edit, Tolnay Klári, Soós Imre és társaik küzdelmeit, valamint művészi örökségét jelenítették meg Színészportrék címmel. A próbafolyamatról a rendezővel, Pápai Erika színművésszel, zenés színészi gyakorlat oktatónkkal beszélgettünk.
Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom
Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.
Antifilozófusok az SZFE-n
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával
Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.
