Nagy siker a Fejes Szabolcs rendezésében bemutatott Liliom

március 24., hétfő 16:34
Share

Molnár Ferenc klasszikusát a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színház Gobbi Hilda Színpadán. A fiatal rendező, aki a hallgatói évek során már több produkcióval is bemutatkozott, ezúttal a Liliomot tette sajátos látásmóddal és különleges rendezői koncepcióval személyessé és aktuálissá.

A Liliom 1909-es ősbemutatóját számos feldolgozás és újraértelmezés követte, és bár az író kezdetben egy komoly bukást könyvelhetett el, a darab végül világszerte ismertté vált. Fejes Szabolcs előadása nemcsak, hogy hű marad a klasszikushoz, hanem egy friss, kortárs szemléletet is ad neki, amely különösen aktuálissá teszi a mai fiatalok számára.

A darab főszereplője, Liliom, egy eltékozolt életű, felnőtté válni képtelen figura, aki számos tragikus döntés következtében elveszíti mindazt, ami igazán fontos lehetne számára. Fejes Szabolcs az olvasópróbán hangsúlyozta, hogy a darabban szereplő Liliom egy olyan karakter, aki nem képes felelősséget vállalni a tetteiért és aki még a túlvilágon sem képes belépni a felnőttek világába.

A rendező szerint a Liliom körüli karakterek mind előrehaladnak, fejlődnek, családot alapítanak, míg ő örök gyermekként próbálja meg elkerülni a felnőtté válás terheit és ebben nagy hasonlóságot mutat a mostani huszonéves generációval.

A színpadot – Fejes Szabolcs saját tervezésében – egy hatalmas körhinta uralja, amely mind Liliom különböző élettereit, mind pedig a túlvilágot szimbolizálja. Liliom szerepét Bordás Roland alakítja, míg a fiatal Julikát Bubik Réka, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves prózaiszínművész-hallgatója formálja meg. A színészi gárdában helyet kapott még többek között Battai Lili Lujza és Berettyán Sándor is.

Az előadás különlegességét az is adja, hogy Fejes Szabolcs és csapata – a jelmeztervező Wasilewski Laura és a dramaturg Szalánczi Ágota – kortalan, mégis Molnár által megfestett világot teremtettek. Az előadás hangulatát a zenei vezető, Kovács Adrián által irányított élőzene és bejátszások gazdagítják, minden karakterhez hozzárendelve egy-egy meghatározó zenei motívumot és hangszert.

A bemutató pozitív visszhangot váltott ki, a közönség elismeréssel fogadta az előadást és annak üzenetét: a Liliom nemcsak egy színházi élmény, hanem erőteljes üzenet is, amely rávilágít arra, hogy a felnőtté válás nem csupán életkor kérdése, hanem egy komoly, belső fejlődés is.

Képek forrása: https://nemzetiszinhaz.hu/eloadas/liliom-2

Egyéb hírek

Rómeó és Júlia az esőben – lezárult a soproni Nemzetközi Színházi Műhely

2025-ben ismét a Soproni Egyetem adott otthont a Nemzetközi Színházi Műhelynek. A zárónapon, július 8-án az egyetem botanikus kertjének hat különböző pontján mutatták be a hallgatók azokat a Shakespeare Rómeó és Júliája által inspirált rövid színpadi performanszokat, melyeken a hét során dolgoztak.

Karrier, közösségi élmény és világraszóló események – Várja a jelentkezőket a közmédia tehetséggondozó programja

Ismét meghirdeti nagy sikerű tehetséggondozó programját a Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány. A kiválasztott fiatalok Magyarország legnagyobb médiavállalatánál építhetik karrierjüket, legendák nyomdokaiba léphetnek és nemzetközi, valamint világesemények részesévé válhatnak. Televíziós és rádiós műsorkészítésben, sportújságírásban, valamint az online területen is kipróbálhatják magukat, de választhatják a műszaki területet is. Fejlődésüket elismert médiaszakemberek mentorként segítik. A közmédia augusztus 8-ig várja a jelentkezéseket.

Szeptemberben debütálnak az SZFE végzős second unit rendezőinek vizsgafilmjei

Újabb jelentős mérföldkőhöz ért a Színház-és Filmművészeti Egyetem. Lezárult az első hallgatók képzése a second unit rendező szakon a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetben. Az egy éves, intenzív mesterkurzus a Balázs Béla-díjas operatőr, Gulyás Buda, illetve az idén Magyar Mozgókép Életműdíjjal kitüntetett kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor szakmai irányításával tavaly indult el. A Magyarországon, de a régióban is egyedülállónak minősülő képzésre sokszoros túljelentkezés mellett kilenc fiatalt vettek fel, akik idén szeptemberben mutatják be vizsga- és diplomafilmjeiket.

Elindult a Nemzetközi Színházi Műhely Sopronban - Hat ország fiatal művészei dolgoznak együtt az alkotótáborban

A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Soproni Egyetem és a Nemzeti Színház 2025. július 1–9. között közösen rendezi meg a Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron 2025 című programot. Az immár második alkalommal megvalósuló, intenzív nyári alkotótáborban magyar és külföldi színművészhallgatók, valamint rangos hazai és nemzetközi oktatók, rendezők dolgoznak együtt a Soproni Egyetem kampuszán. A megnyitót július 2-án tartották a Ligneum Rendezvényházban.

„Nem adom tovább” – Női sorsok és családi örökségek Hevesi Fanni rendezésében

Három generáció, három női sors, egy mélyreható családi örökség. Hevesi Fanni, az SZFE fizikai színházi rendező és koreográfus osztályának végzős hallgatója, Alice Birch Egy öngyilkosság anatómiája című formailag rendhagyó, mégis megrázó erejű darabját állította színpadra. Az előadás fókuszában a több generáción átívelő traumák és a női identitás állnak – egy olyan színházi világban, ahol a női történetek gyakran háttérbe szorulnak. A rendezővel a koncepció születéséről, a színészi munkáról és a hallgatás örökségéről beszélgettünk.

Nemzetközi Színházi Műhelyt szervez az SZFE, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem

A Színház- és Filmművészeti Egyetem – együttműködésben a Nemzeti Színházzal és a Soproni Egyetemmel – 2025 nyarán ismét megrendezi nagysikerű nemzetközi alkotótáborát, amely idén Nemzetközi Színházi Műhely – Sopron, 2025 címmel várja a résztvevőket.

Múzeumszínház Esztergomban a Múzeumok Éjszakáján

A Múzeumok Éjszakáján különleges múzeumszínházi előadást mutatottak be a Babits Mihály Színház társulatának tagjai és a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói Esztergom öt pontján is. Az esemény ötletgazdája és főszervezője Kaj Ádám, a Babits Mihály Színház igazgatója, az SZFE doktorandusza volt.

Meghívó Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Rainer-Micsinyei Nóra DLA disszertációjának nyilvános védésére.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020