A Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a L’Harmattan Kiadó közös kiadásában megjelenő SZFE Könyvek sorozat új kötete Kocziszky Éva Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című műve. A nemrég megjelent monográfia tudatosan is törekszik a közérthetőségre, így az SZFE másod- és harmadéves dramaturgjai a könyvben szereplő gondolatokra reflektálva kísérletet tettek arra, hogy élménypedagógiával színre vigyék a könyvben szereplő filozófusok gondolatait.
Kocziszky Éva az Antifilozófusok II. Radikális gondolkodás a művészet tükrében című esszékötete korábbi könyvének folytatása, melyben immár nem a filozófiát szembesíti belső ellenzékével, hanem előre tekint a posztmodernen túli gondolkodásra, mely a művészi alkotás forrása is lehet. A kötet többszörös egybefonódásokat mutat be: filozófia és ellenzéke, a történeti és a kortárs gondolkodás, nem csak bibliai ellenszövegével, de a vele dialógusba lépő képzőművészeti alkotásokkal együtt képez értelmezési folyamatot.
A szerző elsősorban azoknak ajánlja a könyvét, akik vissza szeretnének térni a lassú, a teljes embert involváló olvasásra, vagy akik történeti mélyfúrással szeretnének kilépni korunk intellektuális börtönéből, s másfél évezredes történetek nyomán aktuálisan gondolkodni családról, barátságról, pénzről. A könyv arra invitál, hogy másként olvassunk ismertnek vélt igazságokról, másként nézzünk jól ismert műalkotásokat, s ezzel magunk is kilépjünk a kreativitás nietzschei értelemben vett „korszerűtlenségébe”.
A mostani kísérleti jellegű esemény célja az volt, hogy lehetővé tegye a könyv megértését és befogadását az előadók és a vendégek számára is. A hallgatók maguk választottak filozófusokat a kötetből, az előadások sora a következőképp alakult: Miguel de Unamuno – Zsigmond Soma; Augustinus – Czene-Polgár Donát és Kiss Anna; Alain Badiou – Füsi Borbála, Kovács Zsófia és Tóth Anna; Johann Caspar Lavater – Divéki Marcell és Szabó Csenge; Assisi Ferenc – F. Tóth Gergely, René Girard – Boda Ábel és Sebők Liliána; Slavoj Zizek – Liszák Lili és Szőke Dénes.
A program ötletgazdája Gleason-Nagy Natália volt, aki azt a feladatot adta hallgatóinak, hogy egy drámapedagógiai foglalkozás keretében próbálják meg közérthetően tanítani az Antifilozófusok II.-t. A diákok egyfajta posztmodern iskoladráma lehetőségét körvonalazták, amely megőrizte a műfaj tanító jellegének retorikáját. Emellett azonban a feladat felszabadította az alkotókat a kész dramaturgia, vagy a teljes értékű színházi előadás létrehozásának elvárása alól. A program célja a közös gondolkodás, beszélgetés és alkotás volt. Az eseményen részt vett a szerző, Kocziszky Éva is, aki reflektált a hallgatók gondolataira és értelmezési kísérleteire, a nap végén pedig a következőképp összegezte meglátásait:
„Örülök, hogy bizonyos gondolatok, amiket próbáltam megfogalmazni, visszhangra találtak, és tovább gondolhatók. Egy-egy ilyen esemény jobb visszajelzés, mint egy szakkritika.”
Bagó Gizella professor emerita, az SZFE művésztanára szervezésének köszönhetően immáron 43. alkalommal vehettek részt hallgatóink az egyetem dalversenyén, melyet Neményi Lili (1902–1988) operaénekesnő alapított.
Szabó Lőrinc születésének 125. évfordulója alkalmából Lázár Balázs színész, Bella Istvàn-dìjas költő, a harmadéves dramaturg osztály társosztályvezetője vezényelte le a magyarországi együtt szavalás Guiness rekordjának megdöntését a költő Nyitnikék című versének részletével, a Pasaréti Szabó Lőrinc Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium, valamint a Közép-Budai Tankerület szervezésében.
Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Egyetemünk ismét külföldi vendégelőadót köszönthetett: április 14-én Adam J. Ledger, rendező és színházi teoretikus tartott újabb előadást doktori iskolánkban. A Birminghami Egyetem oktatója mostani előadásának fókuszpontjában a színház egyfajta ökologikus megközelítése állt, emellett szemléletes példákon keresztül világította meg a színházi előadás és a sport meglepő összefonódásait.
A Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) Művészeti, Színház- és Filmtudományi Osztálya április 11-én egyetemünkön rendezte meg az I. DOSZ Arts Művészeti és Művészettudományi Napot. Intézményünk doktorandusz hallgatói nemcsak a szervezésben vállaltak szerepet, hanem előadóként is aktívan közreműködtek a programban.
Az MTVA kínál lehetőséget színművészhallgatóinknak, hogy jövőbeli külsős produkcióinkban szerepeljenek.
Különleges vizsgafeladat vár ebben a félévben mesterszakos operatőr hallgatóinkra: 35 mm-es filmre kell forgatniuk egy jelenetet. Miért kulcsfontosságú a hagyományos filmkészítési eljárások elsajátítása? – erről beszélgettünk Babos Tamással, Balázs Béla-díjas operatőr oktatónkkal.
Április 9-én, Herskó János születésének 99. évfordulóján különleges vetítéssel emlékeztek meg Berlinben a legendás magyar filmrendezőről és tanárról. A programban egykori tanítványainak rövidfilmjei – köztük Böszörményi Géza vizsgafilmje – idézték meg a Mester szellemiségét és pedagógiai örökségét.