Elfogadás és inkluzivitás a II. éves drámainstruktor – drámajátékos osztállyal

2024 november 27., szerda 14:00.
Share

November 22-én a Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézetbe invitálta a II. éves drámainstruktor – drámajátékos osztály az „Ébresztő – Mi a helyzet a roma fiatalokkal?” című eseményére az érdeklődőket, ahol egy behívó foglakozáson és egy kerekasztal beszélgetésen vehettek részt.

 

Az alkalom a Tea Kiadó kötetét, az Ame Panzh – Az ébresztőkönyv bemutatását és népszerűsítését is szolgálta. A drámainstruktorok a könyvből inspirálódva szerveztek beszélgetést személyes történeteken és problémákon keresztül vizsgálva az anticiganizmus, rasszizmus jelenségét, aktuális emberi jogi témákat.
Az osztály meghívására a kerekasztalnál Pocsai Bettina feminista roma aktivista és edukációs szakember, Oláh Orbán szociális munkás, a SzabadOn Podcast vezetője és Varga Valentina joghallgató osztották meg gondolataikat.
A beszélgetés előtt Hankó József zeneakadémista hegedűjátéka tette ünnepivé a közös együttlét pillanatait.

„Érdekes belegondolni, hogy itt, a játék elején egy vonalból startoltunk és azután maradtunk le egymástól, de a valóságban nem is ugyanonnan indulunk.”

A kétórás esemény végére egy olyan nyitott párbeszéd alakult ki a résztvevők között, amely igényt támasztott a diskurzus folytatására és a rendezvény megismétlésére a kiadóval együttműködésben, ahol az instruktorok a nagyközönség bevonására terveznek kísérletet tenni.

„Ha valóban aktív szerepet szeretnénk vállalni abban, hogy a gyűlölet hangjait tompítsuk, akkor be kell szállnunk az elfogadás és az inkluzivitás népszerűsítésébe.”

Témavezető tanár: Gleason – Nagy Natália
A II. éves drámainstruktor – drámajátékos osztály tagjai: Császár Vica, Kóczán Kincső, Markó Janka, Molnár Napsugár, Pálfalvi Benjámin, Petresevics Kitti, Rontó Zoltán, Szappanos Emese

Fotó: Kincses A. Edda

Egyéb hírek

Magyar siker az Egyesült Államokban: Somossy Barbara diplomafilmje a legrangosabb nyugati parti fesztiválok egyikén

Nagy büszkeséggel számolunk be arról, hogy az SZFE Filmrendező művész MA szakán 2023-ban végzett hallgatónk, Somossy Barbara Takarásban című diplomafilmje meghívást kapott az Egyesült Államok egyik legfontosabb rövidfilmes seregszemléje, a Dam Short Film Festival versenyprogramjába. Az Oscar-jelölt Koltai Lajos kreatív produceri közreműködésével készült alkotást több száz pályamű közül választották be a mindössze 12 nemzetközi filmet számláló mezőnybe.

Három nap zsongás a Hungexpón: az SZFE idén is bemutatkozott az Educatio Kiállításon

„Miből áll a felvételi?” és „Van-e esélyem bejutni?” – ezek voltak a leggyakrabban feltett kérdések a 2026. január 8–10. között megrendezett Educatio Oktatási Szakkiállításon, ahol a Színház- és Filmművészeti Egyetem idén is saját standdal vett részt. A háromnapos rendezvény során az érdeklődők az egyetem hallgatóival, munkatársaival és számos oktatóval is találkozhattak, akiknek személyesen is feltehették kérdéseiket.

Adventi utazás címmel mutatott be vizsgafoglalkozást az SZFE harmadéves drámainstruktor osztálya

 

,,Egyetlen helyes gondolat megfordíthatja a sorsot” – ez a Senecától kölcsönzött idézet is lehetne az előadás mottója: osztályközösségünkben kiemelten fontosnak tartjuk, hogy egymásnak időt és meghallgattatást adjunk. Tudjuk, hogy egy mély beszélgetés, a csönd ereje és pár kedves gesztus sokat segíthet, főleg az ünnepekhez közeli időszakban.

Megjelent A televízió volt az életünk című kötet – az íróval, Babiczky Lászlóval beszélgettünk

Babiczky László életútja szorosan összefonódik a magyar televíziózás történetével: a kezdeti asszisztensi munkától a Pécsi Körzeti Stúdió vezető rendezői feladatain át a Magyar Televízió archívumának megmentéséig. 1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, tavaly vette át az ötvenéves diplomáját, valamint 2025. nyarán jelent meg A televízió volt az életünk című kötete, ennek kapcsán beszélgettünk vele.

Nézőkutatás a Színház- és Filmművészeti Egyetemen

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolája 2025-ben kutatást indított, hogy az intézményben készülő (vizsga)előadásokkal kapcsolatos nézői véleményeket, reflexiókat vizsgálják

SZFE-s hallgatók az X-Faktor kamerapróbáin

Idén rendkívüli szakmai lehetőség nyílt az SZFE hallgatóinak a Karrieriroda szervezésében: részt vehettek az X-Faktor válogatóinak és élő adásainak technikai előkészítésében.

Pilinszky a színpadon Isztambulban – Szilágyi Bálint vezetésével

Szilágyi Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának vezetője, nemrég rendkívül inspiráló színházi projektet vezetett az isztambuli Mimar Sinan Egyetemen, amelynek középpontjában Pilinszky János művei álltak.

„A hangomat édesanyámtól örököltem” – interjú Fogl Noémivel, végzős zenés színművész hallgatónkkal

„Csak egyszer legyek végre sztár!” – énekelte a díjátadó gálán Fogl Noémi, a X. Danubia Talents Nemzetközi Zenei Verseny operett–musical kategóriájának abszolút első helyezettje. A miénk már biztosan az és kívánjuk, hogy azon álma, hogy egyszer primadonnaként álljon a színpadon, teljesüljön. Kiss-B. Attila és Homonnay Zsolt végzős osztályának hallgatójával a verseny után jövőbeli terveiről is beszélgettünk.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020