November 18-20. között rendezték meg a Cinemira Teen Nemzetközi Ifjúsági Filmfesztivált, ahol a világ legkiemelkedőbb fiataloknak szóló rövidfilmjeit és mozifilmjeit vetítették a középiskolás korosztály számára. A diákok filmes workshopokon és előadásokon is részt vehettek a rendezvény során.
A Cinemira Teen az egyetlen kifejezetten kamaszoknak szóló filmfesztivál hazánkban. Ezen a hiánypótló rendezvényen a fiatalok filmeken keresztül ismerhetik meg a világ különböző kultúráit, betekintést nyerhetnek a filmgyártás rejtelmeibe és kulisszatitkaiba. A Fesztivál nyitórendezvényén középiskolások számára szerveztek ingyenes vetítéseket a H13 Kultportban. A diákoknak a díjnyertes alkotásokon kívül, lehetőségük volt megismerkedni a hazai filmes képzőintézetekkel is, melyek között az Nemzeti Filmintézet pályaorientációs csapata mellett a Színház- és Filmművészeti Egyetem Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézete is képviseltette magát.
Köszönjük Bocsák Rita másodéves filmrendező MA-s hallgatónak és Krulik Marcell másodéves operatőr MA-s hallgatónak, hogy készséggel álltak az érdeklődő középiskolások rendelkezésére. Hallgatóink teljes képet adtak az intézményben zajló képzésekről és bepillantást nyújtottak a hallgatói életbe is.
B. Török Fruzsina