SZFE-s színházi anyaggyűjtés Erdélyben

március 10., hétfő 12:00
Share

A Színház- és Filmművészeti Egyetem másodéves prózaiszínművész-osztálya (osztályvezető: Ilja Bocsarnikovsz, Oberfrank Pál) Erdélyben járt az elmúlt napokban, hogy anyagot gyűjtsön készülő legújabb vizsgaelőadásához. 2025. február 22-én Görgényüvegcsűrben vehettek részt a helyi farsangi ünnepségen, ahol a környék falvaiban (Kisfülpös, Beresztelke, Szászrégen, Marosfelfalu, Marosvécs, Disznajó, Holtmaros, Magyaró, Fickó, Alsóbölkény, Görgényüvegcsűr) élő időseknek játszottak, majd az előadást követően találkoztak velük, és kötetlen beszélgetések keretében meghallgathatták történeteiket.

A téma, amin a hallgatók dolgoznak az ún. verbatim. A terminus a latin verbatim jelzőből ered, jelentése „szó szerinti”, „szóról szóra”.  Egy idézet vagy szöveg lábjegyzeteként használták, amikor a forrásanyagot teljes pontossággal, a legkisebb változtatás nélkül írták át. A verbatim előadás színészek által elmondott, valóban élő emberek a színpadon újra testet öltő monológjaiból áll.

szfe erdely 1

Az osztály témaként a szerelmet választotta, interjúikat pedig két generáció képviselőivel készítik – egyrészt nagyszüleik korosztályával, másrészt kortársaikkal. Fontos, hogy az anyaggyűjtés határon túli magyar településeken történik.

Az interjúkészítés jelen esetben nemcsak színházi anyaggyűjtés, hanem önmaguk tanulmányozása is, annak a fontos kérdésnek a felvetése: létezik-e örök szerelem, hogy lehet megtalálni azt, valamint, hogy mit is jelent. A más korosztályokkal való beszélgetés során az ő szerelmi történeteik felfedezése volt a fókuszban. Azoké a szerelmeké, amelyek örökké tartottak vagy megszakadtak; amelyek más időben, más területen valósultak meg, de amelyek az időbeli távolságon kívül talán semmiben sem térnek el a maitól. Mindemellett a más országok és városok lakóival való beszélgetés a magyar kultúra tanulmányozására is lehetőséget ad.

Hogy kifejezzék hálájukat a beszélgetésekért és azért, hogy megadják a felütést az ezt követő párbeszéd számára, az osztály az egyik vizsgaelőadását mutatta be. Február 24–25-én így a marosvásárhelyi Spectrum Színházban láthatta a helyi közönség az osztály sikerrel futó Repülni hív a magas ég című előadását, az etűdök parádéját, melyet a színészhallgatók az elsőéves tanulmányaik során hoztak létre és amely jelenleg a Nemzeti Színházban látható.

szfe erdely 2

Köszönet a szervezőknek, az erdélyi Csillag Egyesület, az RMDSZ Nőszervezet, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Szászrégeni Fiókja csapatának és a Spectrum Színháznak, hogy befogadtak bennünket.

Egyéb hírek

A modern Prométheusz nyomában

Lukács Ádám rendező 2025-ben végzett az SZFE színművészhallgatójaként. Soron következő interjúnkban vele beszélgettünk a Prométheusz-projekt című előadás kapcsán a görög mitológia időtlen érvényességéről és a jelenkori szorongásokról.

Casting felhívás

A Karrieriroda ajánlásával a Soproni Petőfi Színház és a Csokonai Nemzeti Színház meghallgatást hirdet.

Hamarosan kezdetét veszi a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivál

Az idén 160 éves Színház- és Filmművészeti Egyetem jubileumi programsorozatának részeként, első alkalommal rendezi meg november 13–15. között a CINEGE Nemzetközi Egyetemi Filmfesztivált az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A korábban hasonlóképpen az intézmény szervezésében megvalósult Összhang Gálaest után az egyetem hagyományteremtő szándékkal indítja a filmfesztivált is, amelynek célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a fiatal filmkészítőket, valamint inspiráló, nemzetközi közeget teremtsen a párbeszéd, illetve a közös tanulás és gondolkodás érdekében.

„Ott vagyunk a nemzetközi filmes térképen” – interjú Varga Sébastiennel

Luxusautók, technikai bravúrok és grandiózus költségvetés – gondolhatnánk, hogy ez a siker kulcsa a világ egyik legjelentősebb autós és motoros témájú filmes seregszemléjén, a Nemzetközi Motor Filmdíjon (International Motor Film Awards). Erre cáfolt rá Varga Sébastien Poros utakon című alkotása, amely nemrég a világ legjobb autós diákfilmje lett Londonban. Frissen végzett second unit rendező hallgatónkat díjátadós élményeiről kérdeztük.

Zentán léptek színpadra az SZFE hallgatói

A Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves prózaiszínművész-hallgatói a Zentai Magyar Kamaraszínházban mutatták be elsőéves vizsgaelőadásukat. Az itthon is nagy sikerrel játszott, Repülni hív a magas ég című produkciót október 26-án, vasárnap láthatta a közönség. 

X- Faktor kamerapróba

A Karrieriroda ajánlásával az UFASOW közreműködésével szeretettel hívunk, várunk az X- Faktor kamerapróbáira, hogy testközelből megtapasztalhassátok, hogyan készül egy nagyszabású televíziós produkció.

Meghívó Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére

A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Hruby Edit DLA disszertációjának nyilvános védésére.

A kortárs média és a forgatókönyvírás új kézikönyvei - páros könyvbemutató az SZFE-n

Az SZFE Könyvek sorozat két új kötete is bemutatkozott október 15-én az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A friss kiadványok között szerepel a Médialexikon webbook, valamint Patrick Nash Rövidfilmesek kézikönyve című tankönyvének magyar fordítása, amely gyakorlati példákon keresztül ismerteti a rövidfilmes forgatókönyvírás alapjait.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020