Tizenhatodik alkalommal rendezi meg a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház népszerű tavaszi rendezvényét. A Színművészeti Egyetemek Találkozóján a teátrum idén is izgalmas újdonságokkal várja a közönséget, miközben a színinövendékek előadásai továbbra is a fesztivál fő attrakcióját jelentik. A fesztivál idei programjában az SZFE négy előadását láthatják az érdeklődők: bemutatkozik Kecskeméten A karmester szeretője, az Égi madár, a Lidércláng és a Parasztopera.
Március 17. és 24. között ismét a színházművészet fiatal tehetségeié lesz a főszerep Kecskeméten! A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház immár tizenhatodik alkalommal ad otthont a nagy sikerű Színművészeti Egyetemek Találkozójának, a SZÍN-TÁR fesztiválnak. A feltörekvő színművészek előadásainak ezúttal is a Kelemen László Kamaraszínház, valamint a Ruszt József Stúdiószínház biztosít helyet, továbbá egy alkalommal a nagyszínház nézőtéri büféje is bemutatótérré alakul.
A Lidércláng Schupp Gabriella harmadéves drámainstruktor szakos hallgatónk előadása.
A rendezvény során a jövő színművészei különböző műfajokban mutatják meg tehetségüket, az előadások mellett pedig – ahogy mindig – a szakmai fejlődés is kiemelt szerepet kap: a bemutatók után a zsűri szakmai beszélgetésekkel segíti a hallgatókat, emellett izgalmas workshopok is várják őket, amelyek lehetőséget teremtenek az együtt gondolkodásra és a tapasztalatok megosztására.
A repertoárra ezúttal olyan alkotók munkái kerültek fel, mint Ilja Bocsarnikovsz (A 2022-ben bemutatott A mi kis városunk című előadásunk rendezője), Bregyán Péter, Porogi Dorka, Horváth Csaba, László Sándor és Balázs Áron, Csáki Benedek, Kertész Boglárka, valamint a kecskeméti teátrum művészei, Szegvári Júlia és Varga-Huszti Máté.
A karmester szeretője Kovács Gyopár harmadéves drámainstruktor szakos hallgatónk vizsgaelőadása.
A fesztivál hagyományainak megfelelően idén is odaítélik a legjobb előadásnak járó MMA-díjat. A szakmai zsűri tagjai: Tóth Kata, a színház dramaturgja és a fesztivál szakmai vezetője, Galambos Attila, a színház irodalmi vezetője, valamint az idén csatlakozó Kovács D. Dániel Junior Prima-díjas színházrendező, egyetemi oktató.
A rendezvény fő támogatói: Kecskemét Megyei Jogú város önkormányzata, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, a Magyar Művészeti Akadémia és a Katona József Könyvtár.
Bővebb információ a fesztiválról és a programokról ITT.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.
Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.
Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.
2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.
Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.
A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.
A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.
A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.