„A színház komplexitása fogott meg” – Interjú Ferenczy-Nagy Boglárkával, az SZFE végzős hallgatójával

március 19., szerda 16:22
Share

Az ókori görög drámák inspirálják, saját darabjaiban pedig a mai társadalmi kérdéseket boncolgatja. Végzős hallgatóinkat bemutató sorozatunkban most fizikai színházi rendező és koreográfus szakos hallgatónk, Ferenczy-Nagy Boglárka mesél művészi útjáról, egyetemi éveiről és jövőbeli elképzeléseiről.

 

Mi vezetett az SZFE-re és miért éppen a fizikai színházi koreográfus szakot választottad?

Már gyermekkorom óta vonzott a színház világa, bár sokáig nem tudtam pontosan, milyen irányba induljak el. A fizikai színház iránti érdeklődésem akkor kezdett kibontakozni, amikor megtekinthettem az egyetem Mester és Margarita adaptációját. Lenyűgözött, ahogyan a regény különleges világát színpadra vitték – ez a komplexitás tökéletesen visszaadta a könyv szellemiségét. Ez az élmény indított el ezen az úton.

Korábban próbálkoztam a zenésszínművész-szakkal is, végül azonban a fizikai színházi rendező és koreográfus képzésre nyertem felvételt. Mire az eredményeket kihirdették, már egyértelművé vált számomra, hogy ez az irány áll hozzám közelebb.

Mit jelent számodra a fizikai színház, és miért vonz ez a fajta speciális művészi kifejezésforma?

A fizikai színház az a műfaj, amely leginkább megtestesíti azt a komplexitást, ami engem érdekel. Univerzális művészeti nyelvként szinte mindent magába olvaszthat – zenei elemeket, mozgást; ezeket pedig elválaszthatatlanul egyesíti. Ráadásul különleges viszonyban áll a szöveggel is, az absztrakció különböző fajtáit keresi, ezáltal pedig a megszokottól eltérő módon közvetíti a mondanivalót. Nem feltétlenül ugyanazokkal az eszközökkel fogok dolgozni, mint más alkotók, hiszen az egyetemi tanulmányok épp arra szolgálnak, hogy mindenki megtalálja saját színházi nyelvét.

Kik azok a mesterek, akik művészi utadat formálták az egyetemen?

Bár még keresem a saját hangomat, az SZFE-n lehetőségem nyílt különböző alkotókkal együtt dolgozni, ami segített tisztább képet alkotni a saját kifejezésmódomról is. Osztályfőnököm, Horváth Csaba vezetett be a fizikai színház világába, és általa körvonalazódott, milyen irányba szeretnék továbblépni. Meghatározó volt számomra Karsai György tanár úr hatása is, aki az ókori görög drámák elemzésén keresztül olyan drámaértelmezési gondolkodásmódot adott át, amely azóta is meghatározza a művészetről alkotott felfogásomat. Nem véletlen, hogy ő lett a szakdolgozatom konzulense is, amelyben az ókori drámák mai aktualitásait vizsgálom az anyafigurákon keresztül. Nagy hatást gyakorolt rám ugyanakkor Jákfalvi Magdolna tanárnő is, aki rávilágított a régebbi művek kortárs színpadokon történő megjelenésének körülményeire és az ilyen típusú alkotói folyamat egyéb nehézségeire.

Mesélj a diplomamunkádról. Mi inspirálta és miért volt fontos számodra ez a téma?

A diplomamunkám egy ókori görög ihletésű saját darab, amelyhez Klütaimnésztra gyilkosságának történetét vettem alapul. Ezt a motívumot mind a három nagy klasszikus tragédiaíró feldolgozta, és számos ma is aktuális kérdést rejt magában. Célom az volt, hogy kiemeljek belőle egy olyan aspektust, amely napjainkban is releváns, illetve, amin keresztül új olvasatot adhatok a drámának. Végül egy háromszereplős kamaradarabot írtam. Az Elektra története különösen érzékenyen beszél a transzgenerációs traumákról, az öröklött sebekről, amelyek generációról generációra továbbhagyományozódnak. Magyarország társadalma különösen terhelt ezekkel a múltból hozott traumákkal, ezért tartottam fontosnak színre vinni ezt a témát. A darabban megjelennek a mozaikcsaládok dinamikái, a hatalom közelébe kerülő emberek sérülései és a társadalmi felelősségvállalás kérdései is.

Milyen terveid vannak a diploma megszerzése után?

Szeretnék olyan művész lenni, aki komplex módon közelíti meg a színházat. Éppen ezért foglalkozom színpadi szövegírással, rendezéssel, emellett pedig alkalmanként színészi feladatokat is vállalok. Fontos számomra, hogy a diploma után is megőrizhessem ezt a sokszínűséget; sőt, ha lehetőség adódik, a zenével is szeretnék foglalkozni, hiszen ezek az alkotói területek kölcsönösen építik egymást. A szabadúszó lét vonz, mert így különböző műhelyekben próbálhatom ki magam és sokféle tapasztalatot szerezhetek. Ugyanakkor nyitott vagyok minden lehetőségre, legyen az társulati munka vagy más szakmai kihívás. Egy saját társulat létrehozása viszont egyelőre csak a távlati céljaim között szerepel, mert jelenleg a tapasztalatszerzésre és a művészi önkifejezés fejlesztésére szeretnék összpontosítani.

Egyéb hírek

Idén is lesz Nemzetközi Színházi Műhely: folytatódik az SZFE, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem együttműködése

A  Színház- és Filmművészeti Egyetem, a Nemzeti Színház és a Soproni Egyetem tavaly januárban indított együttműködése új szakaszba lép: a három intézmény vezetői 2025. május 8-án határozatlan időre szóló megállapodást írtak alá, folytatva és megerősítve a korábbi, egyéves időtartamra kötött szakmai partnerséget.

Az SZFE vizsgafilmjei a Magyar Mozgókép Fesztiválon

Mintegy száz magyar filmet vetítenek az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában június 18. és 21. között Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban. Az SZFE vizsgafilmjei idén is helyet kaptak a fesztivál programjában. Az egyetem vetítésein június 19-21. között vehetnek részt az érdeklődők Veszprémben, az Expressóban és a Foton Audiovizuális Centrumban.

Valère Novarina tartott workshopot az SZFE hallgatóinak

Egyetemünk ismét egy nemzetközi rangú alkotót látott vendégül: Valère Novarina, a kortárs francia színház meghatározó írója, rendezője és képzőművésze érkezett hozzánk a Doktori Iskola szervezésében. A látogatás során előadás, többnapos, zártkörű workshop és a Nemzeti Színházban bemutatott, zenével és filmetűdökkel kísért felolvasószínházi performansz keretében találkozhatott vele a szakmai közönség és a hallgatóság.

SZFE-s hallgató a Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiváljának zsűrijében

2025-ben a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában 19 versenyelőadást láthat majd a közönség június 20–28. között. A fesztivál szakmai zsűrijében nagy büszkeségünkre másodéves dramaturghallgatónk, Kiss Anna is helyet kapott.

Valère Novarina az SZFE vendége – felolvasószínház, workshopok, beszélgetés

Egyetemünk vendége lesz május első hetében Valère Novarina, a kortárs francia színház kiemelkedő alkotója, drámaíró, rendező, festő. Művészete Magyarországon is egyre ismertebb, számos hazai és nemzetközi bemutató, fordítás, illetve konferencia kapcsolódik életművéhez. Az SZFE Doktori Iskola meghívására érkező művésszel budapesti tartózkodása során több eseményen is találkozhat a közönség.

Kimagasló SZFE-s sikerek a 37. OTDK-n

A 37. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójának idén az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetem adott otthont április 23–25. között. A rendezvény során hét helyszínen 450 pályamunkát értékelt a zsűri. A Színház- és Filmművészeti Egyetemet 24 hallgató képviselte pályamunkáival, a különböző tagozatok zsűrijének munkájában pedig 6 oktatónk vett részt.

Szenátusi választás az SZFE-n

A Szenátus választott tagjainak megbízatása 2025. júniusában lejár, így 2025. május 5. és 2025. május 27. között az SZFE szenátusi választást tart. A szenátusi tag választásra jogosult három intézet (SISZMI, ZSVMI, NADEI), valamint a nem oktatói-kutatói munkavállalói kör külön-külön tartanak jelölő értekezletet, ennek megfelelően a szenátusi tagok választását megelőzően négy jelölő értekezlet megtartására kerül sor.

Az SZFE Szakkollégiuma felvételt hirdet a 2025/2026-os tanévre

A felvételire jelentkezhet a Színház- és Filmművészeti Egyetem bármely BA, MA és osztatlan képzésében résztvevő és minimum egy éves aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatója.

Több betöltése Több betöltése
Széchenyi Terv Plusz
Széchenyi 2020