Molnár Ferenc klasszikusát, a Liliomot a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves rendező szakos hallgatója, Fejes Szabolcs állította színpadra a Nemzeti Színházban. A fiatal alkotó, aki korábban több vizsgaelőadásban is megmutatta rendezői gondolkodásmódját, ezúttal személyes hangvételű és a jelenhez is szorosan kapcsolódó értelmezéssel nyúlt a legendás műhöz. Az előadás kapcsán rendezői látásmódjának alakulásáról, színészi bizalomról és belső verklidallamokról beszélgettünk.
Milyen kihívást jelent pályakezdő rendezőként, hogy sokszor nem te választod meg a darabot, amin dolgozol? Hogyan lehet mégis személyessé tenni egy ilyen felkérést?
Ez az egyik legnagyobb különbség az egyetemi és a hivatásos rendezői munka között. Az iskolában sokkal nagyobb szabadságunk van abban, mit és hogyan szeretnénk rendezni, míg a pályakezdés időszakában ritkán adódik lehetőség arra, hogy egy darabot magunk válasszunk. A Liliom esetében a Nemzeti Színház kért fel a munkára, és ők is jelölték ki a művet. Persze van mozgástér, párbeszéd, finomhangolás – de itt nem volt rá szükség. A darab azonnal magával ragadott: a gondolatisága, a karakterek mélysége, a felvetett morális dilemmák mind közel állnak hozzám.
A történet középpontjában egy felelősségvállalásra képtelen férfi áll – akárcsak Csehov Platonovjában, amit két éve vizsgaelőadásként rendeztem. Egy olyan karakter, aki képtelen apává válni, akinek gondot okoz az elköteleződés, a monogámia. Ez a karaktertípus mindig is foglalkoztatott – talán mert bennem is sok kérdést vet fel. Így hát örömmel mondtam igent az előadásra.
Hogyan formálta a próbafolyamat a rendezői szemléletedet? Milyen felismerésekkel gazdagodtál a színészekkel való munka során?
Ez a próbafolyamat gyökeresen átalakította a hozzáállásomat. Most először éreztem igazán azt, hogy nem csupán a saját rendezői víziómat valósítom meg, hanem erőteljesen a színészekből dolgozom. A rendezői munkának két véglete van: az egyik, amikor mindent a színészre bízunk, a másik, amikor csak a saját elképzelésünket követjük. Mindkettő torzíthat – az egyik kreativitás nélkül maradhat, a másik viszont gyáva. Ahhoz, hogy a színészből dolgozz, bátorság kell. Egy ponton túl már nem tarthatod kézben az összes szálat, el kell engedned a kontrollt. Nekem ez kihívás volt – hajlamos vagyok mindent kézben tartani. Tudatosan dolgoztam azon, hogy megtanuljak elengedni. Szerencsére olyan színészi gárdával dolgozhattam, akikben teljesen megbízhattam – ez óriási tapasztalás volt számomra.
Fiatal rendezőként hogyan tudsz hitelesen dolgozni olyan témákkal, amelyekben nincs közvetlen személyes tapasztalatod?
A rendező és a színész három alapforrásból építkezik: személyes élményekből, empátiából és képzeletből. Hogy ezek hogyan keverednek, az mindig az adott jelenet kérdése. A darabban például megjelenik a fizikai bántalmazás, ami – szerencsére – számomra idegen tapasztalat. De ismerek olyanokat, akik átélték, és fontosnak tartottam, hogy minél mélyebben megértsem a belső folyamataikat. Interjúkat néztem, beszélgettem érintettekkel és pszichológusokkal. Kutattam, hogyan alakulhat ki, hogy egy bántalmazott nő önmagát hibáztatja. Honnan fakad ez a belső torzulás?
Ez a fajta felkészülés alapvető: gesztusokat, viszonyokat, motivációkat kell megérteni ahhoz, hogy a színészekkel közösen hitelesen tudjuk ábrázolni a helyzeteket.
Az előadásban szerepel egy filmjelenet is: Liliom öngyilkossága. Miért döntöttél úgy, hogy ezt filmen mutatod meg?
Tudatosan akartam elválasztani a púderrózsaszín színpadi világot attól a pillanattól, amikor Liliom megfutamodik a felelősség elől. A film fekete-fehér, élesen elüt a színpad látványvilágától. A film médiuma ráadásul másféle realitásélményt kínál: nem akartam, hogy színházi eszközökkel elnagyolva jelenjen meg Liliom tette.
A forgatásban SZFE-s filmes hallgatók vettek részt, Vecsernyés János tanár úr volt az operatőr, a verekedős jeleneteket pedig Lezsák Levente kaszkadőr koordinátor és csapata segítette. A produkció több pontján is jelen volt az SZFE: a dramaturg Szalánczi Ágota, a jelmezeket Wasilewski Laura tervezte, illetve a szintén SZFE-s színészhallgató, Marikát Bubik Réka alakítja.
Kinek a sorsa áll hozzád a legközelebb?
Nem nagy csavar, ha azt mondom: Liliomé. De az előadás valódi főszereplője szerintem Julika – az ő sorsa az igazán megrendítő. Vagány, erős és rendkívül komplex figura. Nem véletlen, hogy Liliom nem Marikát, hanem őt választja a darab elején: ő a „jók között a legrosszabb”, míg Liliom a „rosszak között a legjobb”.
Kettejük találkozása egy elveszett árva fiú és egy elveszett árva lány egymásra találása egy nyári éjszakán. Az eredeti darab szerint Liliom Zuglóba költözik – én viszont áthelyeztem a történetet a tizenharmadik kerületbe. Részben személyes kötődésből, hiszen itt élek, részben azért, mert innen építettem fel a túlvilági síkot is.
Ez volt az egyik legnagyobb változtatásom, amit a jogörökösök örömmel fogadtak – sőt, jelen is voltak az előadáson. Molnár írja: „Délutánonként ott ül az ablakban, és hallgatja a verklit.” Azonban figyelmes olvasással észrevehető: ez a verkliszó nem juthat el Zuglóig. Ez nem külső hang – ez egy belső zene, egyfajta vágyakozás, ami Liliom fejében szól.
Számomra a verkli hangja a színház. Egy örök kettősség, amit egyszerre imád és gyűlöl az ember. Emellett ott van Julika, a tiszta, rendes nő, akiért érdemes lenne megváltozni – de Liliom képtelen rá. Ez az ő igazi tragédiája: a változás lehetősége ott lebeg előtte, mégsem éri el.
Hosszú heteken át intenzíven foglalkoztál a Liliommal. Hogyan hatott rád ez a munka? Változott a gondolkodásod, vagy inkább megerősített abban, amit korábban is igaznak hittél – hogy az emberek nem változnak?
Bizonyos szinten segített. Ahogy az ember nézi a saját rendezését, óhatatlanul eszébe jutnak a saját élményei. Nem biztos, hogy ugyanazt éltem át, mint Liliom, de felismerem a párhuzamokat. Egy-egy közönyös vagy önző mondat a színpadon hirtelen tükröt tart – megmutatja, melyik az az út, amit érdemes elkerülni. A színház pont ettől erős: rávilágít azokra a zsákutcákra, amelyekbe könnyű belemenni. Félek, hogy ha egyszer a túlvilágon számot kell adni ezekről, lenne mit megmagyaráznom. Igyekszem viszont tanulni ezekből a felismerésekből.
A bemutatóról itt írtunk korábban.
Június 20-án ünnepélyes keretek között átadták a MOZ.GO Magyar Mozgókép Fesztivál életműdíjait a Balatonfüred Kongresszusi Központban. Legnagyobb büszkeségünkre két oktatónk, Koltai Lajos operatőr-rendező és Piroch Gábor kaszkadőrszakértő is átvehette az elismerést.
Tegnap este a veszprémi Óváros téren a Hogyan tudnék élni nélküled? vetítésével elindult a hazai filmipar legfrissebb alkotásait felvonultató seregszemle. Az 5. Magyar Mozgókép Fesztivál idén a száz éve született Makk Károly és Darvas Iván életműve előtt tiszteleg. A Magyar Filmakadémia védnökségével, a Nemzeti Filmintézet támogatásával és a Veszprém-Balaton 2023 szervezésében megvalósuló MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztiválon 22 kategóriában osztják ki a Magyar Mozgókép Díjakat, melynek jelöltjei között számos SZFE-s kötődésű alkotást találhatunk.
Kotsis Gergely vizsgafilmje, a Ha átkelsz majd a nagy hegyen bekerült az idei MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál versenyprogramjába, és három kategóriában is jelölést kapott a Magyar Mozgókép Díjakra: a legjobb kisjátékfilm, a legjobb férfi főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. A rendezővel többek között arról beszélgettünk, mit jelentett számára filmre vinni saját forgatókönyvét, valamint, hogy milyen érzés olyan mesterek tanítványának lenni, mint Koltai Lajos és Novák Emil.
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Hagyjál! – a szerelem határai című blokk filmjeit június 21-án 17:30-tól láthatják az érdeklődők a veszprémi Foton Audiovizuális Centrumban.
Queen, Depeche Mode, Uriah, Rolling Stones – csak néhány név azon világhírű együttesek köréből, akikkel Mészáros Sándor, az SZFE műteremmestere együtt dolgozott. Ugyanakkor nemcsak a rockzene nagyjaival hozta össze a sors, színházi világosítóként is olyan színészlegendák munkáját segítette, mint Ruttkai Éva, Latinovits Zoltán, Darvas Iván vagy Sinkovits Imre. Ez pedig még mindig nem a teljes repertoár; nem hiába éreztük úgy az interjú után, hogy a műteremmesternek több élet is megadatott.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem Doktori és Habilitációs Tanácsa nevében tisztelettel meghívjuk Kerkay Rita Margit DLA disszertációjának nyilvános védésére.
Az Országos Színházi Találkozó, amely a magyar színházi élet egyik legfontosabb ünnepe, idén is sokszínű és izgalmas előadásokkal várja a közönséget. A találkozón a Színház- és Filmművészeti Egyetem is képviselteti magát: június 16-án a Parasztopera látható majd az OSZT Off programjában.
Idén is helyet kaptak az ötödik alkalommal megrendezett MOZ.GO – Magyar Mozgókép Fesztivál kínálatában az SZFE vizsgafilmjei. A Megértésüket köszönjük! című blokk filmjeit június 20-án 15 órától láthatják az érdeklődők a veszprémi Expresszóban.